35. rész

Sziasztok.!! Először is tudom, hogy -rengeteget- késtem és ezt nagyon sajnálom. Másodszor pedig, tudom, hogy rövid rész lett, de..na jó ezt nem tudom megmagyarázni, ez így sikerült. Remélem tetszeni fog nektek. Iratkozzatok fel, komizzatok, pipáljatok, azaz hagyjatok valami nyomot magatok után. Jó olvasást.!!
                                                                                           Petra xx"

35. rész
Ashley szemszöge:
Sok minden történik velünk életünk során, amire nem szívesen emlékszünk vissza, de ezek is ott vannak a szívünk egyik rejtett zugába. S ha előkerül egy tárgy, egy hely, vagy éppen egy személy, akkor emlékeink megrohamoznak. Nem tudunk mit tenni. Hisz a jó és a rossz dolgok miatt vagyunk azok, akik most vagyunk. Ha valami csak egy kicsit is másként is történt volna, nem biztos, hogy ilyen személyiségünk lenne. Nem biztos, hogy ezek a személyek vennének körbe, mint most, s nem biztos, hogy ezen a helyen lennénk. Szóval legyünk hálásak minden dologért, ami életünk során történt/történik velünk. Nem véletlenül találkozol személyekkel, s nem ok nélkül lépnek ki személyek az életedből. Nem mindegy, hogy valaki csak sodródik az árral, vagy éli is közben az életét. És nem mindegy, hogy a sarkon jobbra vagy balra fordulsz. Mert minden okkal történik.
Az, hogy Samet elrabolták az én hibám. Hisz évekkel ezelőtt megígértem, hogy soha nem esik baja, mert én majd megvédem. De úgy látszik, hogy még erre sem vagyok képes. Bűntudatom van, annak ellenére, hogy kívül mosolygok. Senkire sem tartozik mit érzek a szívem mélyén. Mindenki azt hiszi, hogy erős vagyok. De ez csak egy álca, hogy megvédjem magam. Kevés embernek nyílok meg. Eddig csak Jessnek, Samnek és Zaynnek sikerült teljesen. Igaz apunak elmondok mindent, de AZT a dolgot még neki sem mondtam el. Félek szembe nézni vele, így inkább úgy teszek, mintha meg sem történt volna, bár ez nehéz. Egy röpke pillanat, emlék is elég ahhoz, hogy felidézze, s hiába akarom visszataszítani az agyam leghátsó zugába, nem megy. Elfelejteni meg nem szeretném, mert azok a dolgok tettek azzá aki vagyok. És büszke vagyok magamra. Már csak az a kérdés, hogy a családom, a barátaim büszkék e rám. Vagy, hogy a kis kori énem büszke lenne e rám? Egyiket sem tudom, de maradjon ez rejtély.
Gondolatmenetemből a csengő hangja zökkentett ki. Tudtam, hogy Jess lent van, így nem mentem le. Gyorsan előkerestem egy táskát, s a gardróbba mentem összeszedni holnapra ruhát. Ma Harrynél alszom és nem tudom mit szeretne, de én minél előbb megszeretném beszélni a múltkor történteket.
-Bejöhetek?-hallottam meg egy hangot az ajtóban.
-Gyere!-kiabáltam ki. Nem telt bele egy percbe már itt is volt mellettem.
-Kész vagy? Mehetünk?-kérdezte, mikor a cipzárt húztam össze a táskámon.
-Igen, csak nem találom a telefonomat.-húztam el a számat, majd kivittem az ágyamra a táskám.
-Megcsörgetlek.-vette elő a saját mobilját és hívni kezdett.-Hallod?? Mert én nem.
-Öhm..izé. Azt hiszem le van halkítva.-haraptam alsó ajkamba, mire elnevette magát.
-Akkor megkeressük.-mosolygott. Bólintottam, majd megkezdtük a keresést. Miközben megnéztem a mosdóban, a szobámban és ez egész emeletet végig kutattam, azon gondolkoztam, hogy mi van ha baja esett. A keresést is elneveztem. Telefon mentő akció. Egy kicsit hülyén néztem magamra, de nem nagyon foglalkoztam vele, csak lementem a földszintre. Megnéztem a nappaliban, de ott sem volt.
-Megvan!-hallottam a konyha felől Harry hangját. Az előbb említett helységbe rohantam és megláttam a göndör hajú fiút a mobilommal a kezembe.
-Hol volt?
-Az egyik szekrénybe.-ráncolta a szemöldökét és átnyújtotta a készüléket.
-Köszi.-nyomtam egy puszit az arcára, majd kimentem a helységből, egyenesen az előtérbe, ahol a cipőm volt. Leültem a földre, majd felhúztam a lábamra a fehér converse-met, s Harry vártam, míg támolyog a konyhából. Nem kellett sokat várnom, mert azonnal ott termett és felsegített a földről. Felkiabáltam, hogy

elmentem, majd kimentem az ajtón, Hazz-val a nyomomba. Kinyitotta az kocsi ajtót, én pedig beszálltam az anyósülésre. Az út alatt nem beszélgettünk, én az utcán elhagyott házakat és embereket néztem, míg Harry az útra koncetrált. Egy piros lámpánál megálltunk, mikor Hazz-val egy pillanatra egybefonódott tekintetünk. Az a csillogás, amit a szemében láttam, levett a lábamról. De nem törhetek meg. Addig nem, míg meg nem beszéljük.

Harry szemszöge:
Sok mindent kell megbeszélnünk. S remélem nem haragszik rám, mert nem szeretném elveszíteni. Ő más, mit a többi barátnőm. Ő nem azért van velem, mert ismert vagyok és pénzem is van. Ismeri az igazi énem, mellette nem félek önmagam lenni. Ilyen lányt meg kell becsülni. De én nem tettem. Csúnyán viselkedtem vele és elhanyagoltam.
-Harry...-suttogta el-elhaló hangon. A házamban voltunk már a kanapén, s egyikünk sem szólalt meg idáig. Ráemeltem íriszeimet és gyönyörű kék szemeibe néztem. Az a csillogás, ami ott volt, elbűvölt. Tudom, hogy tisztáznunk kell a dolgokat, de most még nem. Nem szólaltam meg, vártam, hogy kérdezzen/mondon valamit. De Ő is hallgatott. Néma csendbe burkolóztunk, amit semelyőnk sem tört még meg. Nyugtató volt, mert addig nem kell magyarázkodnom. Hülye voltam.-Ezt nem halogathatjuk. Szeretném tudni, hogy mi történt.
-Tudod sok utálkozó van, akik ismertség nélkül írnak hazugságokat. Lehet, hogy nem vagyunk szentek, de azért jó emberek vagyunk. Az nap amúgy is rossz kedvem volt, ezek az üzenetek miatt is, a másik ok pedig az, hogy amikor pirosat kaptunk, az út szélén megpillantottam az egyik táncos csávót, aki elég feltűnően nyomul rád. Nagyon ideges lettem és nem akartam rajtad levezetni a feszültséget.
-Ezért inkább beárkóztál és elküldtél.-bólintott egyet.-De miért zavar annyira, hogy Mattel beszélgetek. Csak barátok vagyunk.
-A te számodra lehet, de vajon fordítva is igaz?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-Ne foglalkozz vele. Amúgy meg nem tehet róla. Nem tudja, hogy van barátom.-vette védelmébe Ash.-
-De igenis foglalkozok vele, a k*rva életbe. A barátnőm vagy, más srácok ne flörtöljenek veled.-közöltem vele.
-Te...féltékeny vagy?-húzódott apró mosoly szája szélébe.
-Féltékeny vagyok, mert a bassza meg, SZERETLEK!

34. rész

Sziasztook. Nagyon sajnálom ezt a rengeteg késést, tényleg. Nem is akarom tovább húzni, mivel nem készültem monológgal. Jó olvasást. Puszi :* Ada :))xxx
Samantha szemszöge:
Vége a rémálomnak. Már csak eggyel kell megbírkóznom, mégpedig a kórházzal. Nem szeretem a kopár fehér falakat és fertőtlenítő szagát. Akárhányszor idekerültem sosem tudtam normálisan aludni. A kórház nem az én helyem.
Lassan nyílt az ajtó és az én megmentőm lépett be rajta, egy halom csokival a kezében. Akaratlanul is elmosolyodtam.
- Hogy vagy, Kincsem? - jött oda hozzám.
- Már jobban. Csak fáj a kezem. - mindketten a begipszelt karomra néztünk, mire Niall elővett egy tollat, és ráfirkantotta a nevét.
- Tessék, egy autógramm. - emelte fel büszkén a fejét.
- Úristen! Te jó ég! Autógrammot kaptam Niall James Horantól! Mindjárt elájulok! - legyeztem magam.
- Hahaha. Nagyon vicces vagy. - vágta be a durcát, és hátat fordított nekem.
- Niall... köszönöm. - komolyodtam el.
Mondatomra megfordult és leült az ágyam szélére, majd szorosan magához ölelt.
- Annyira megijesztettél. Már a legrosszabbra gondoltam... hiányoztál. - szemei csillogni kezdtek.
- De itt vagyok. És te is nagyon hiányoztál. - mélyen a szemébe néztem, majd lassan közelítettem meg ajkait, míg rá nem tapadtam.
Kezemet felvezettem a tarkóján, majd a hajába túrtam.
- Hmm... ne csináld! - figyelmeztetett.
- Mégis mit? - mosolyodtam el.
- Tudod te, még hozzá nagyon is jól. - ült ki a kaján vigyor arcára.
- Tényleg nem tudom. - húztam az agyát. És hogy a válaszom hihetőbb legyen széttártam kezeimet.
Azzal a lendülettel támadta le ajkaimat, s megmarkolta a derekamat. Követelte a válaszom, amit természetesen meg is kapott. Újra a hajába túrtam, mire lefektetett az ágyra, s felém magaslott.
- Na de kérem, ez itt egy kórház! - jött be egy nővér fejét fogva. Niallel azonnal szétrebbentünk, és pironkodva néztük a földet, miközben egy bocsánat hagyta el szánkat.
Megnézte, hogy minden rendben van -e velem, majd mikor leírta a papírra az eredményeimet, egy utolsó pillantást dobott felénk figyelmeztetésképpen, aztán kiment. Megkönnyebbülve fújtuk ki a levegőt.
Egymásra néztünk, de nem bírtuk tovább. Olyan hangosan nevettünk fel, hogy szinte tőlünk zengett az egész kórház. Már nagyon fájtak a bordáim, de még mindig röhögtünk. Nem sokára nyillott az ajtó, mire lecsendesedtünk, s amikor megláttuk barátnőmet belépni rajta újra nevetesben tőrtünk ki.
- Húha... most vagy nagyon rosszul áll a hajam, vagy ti csináltatok valami nem kórházba illőt. - tette kereszte a kezét Ash.
Ledermedtem, amint kitalálta, hogy mi is van a levegőben.
- Honnan tudtad? - addigra már Niall is abbahagyta a nevetést.
- Hmm... csak magamból indulok ki. - mosolygott végre előszőr.
Újra elnevettük magunkat, majd elmeséltük, hogy mi is történt. Ő is csak a fejét fogta.
Nem sokára vége van a látogatásnak és jön az esti vizit.
- Szervusz Kincsem, pihenj jól és vigyázz magadra. Holnap délelött jövök érted. - adott egy puszit a homlokomra, majd hosszasan megcsókolt.
- Na jól van, elég lesz. - választott minket szét Ashley, mire csak kuncogtam egyet. - Szia Sam, aludj jól. Holnap nem tudok eljönni, mert Harry valami meglepetést akar, így nála is töltöm az éjszakát.
- Rendben. Jó éjt. - öleltem meg.
- Na jól van, elég lesz. - most Niall szedett szét minket. Komolyan mint két gyerek, úgy viselkednek.
- Szia, Szerelmem! - ölelt át.
- Szia. - arcomat a nyakába fúrtam és mélyen beszívtam férfias illatát.
Elengedett és egy utolsó csókot adott ajkaimra, majd mindketten kimentek.
Másnap délelőtt mindent rendben találtak, így kora délután már mehettem is haza. Most itt fekszem a szobámba és zenét hallgatok. Niall hazaugrott pár cuccáért, mert itt tölti az éjszakát.
Egy pillanatra lehunyom a szemem, s amikor kinyitom Niall van felettem.
- Te jó ég! Normális vagy? - löktem le magamról.
- Hé! - elkapta a kezem és szorosan magához húzott. - Tudod, hogy engem nem tudsz lerázni. - mosolygott kajánul.
- Sajnos tudom. - néztem szemeibe.
- Sajnos? - húzta össze szemöldökét.
- Szeretlek! - öleltem meg hosszan.
- Engem ki nem?! - ölelt vissza.
- Tudod, ilyenkor azt kell mondani, hogy én is szívem, édes vagy, nem pedig nagyképűen kérkedni.
- Sam! Minden oké? - engedett el.
- Már miért ne lenne? - ez most komoly?
- Feszült vagy. Nem szoktál így kiakadni. Csak vicceltem. - hangja kezdett halkulni.
- Jól vagyok. - ugrott a hangom egy oktávot.
- Látod. - szomorodott el.
- Haj, nincs semmi bajom, csak fáradt vagyok. Ennyi. Tényleg, semmi! Feszült vagyok, mert már nagyon régóta nem aludtam ki magam. Nem kell mindig a legrosszabra gondolni. - már kezd idegesíteni a folytonos aggódása. Tudom, hogy miattam csinálja, de már kezd sok lenni.
- Oké. Megyek lezuhanyzom. - kapta fel a cuccát majd eltűnt az ajtó mögött.
Azt hiszem, most tényleg megbántottam... de talán jobb is egy kicsit így. Talán... szünetelni kéne... talán... el kéne engednem...

33. rész

Halihóó.!! Igaz kicsit későn,de meghoztam a következő részt. Nem lett a legjobb, de azért remélem tetszik. És mielőtt olvasni kezdenétek megszeretnénk köszönni a 10000+ megtekitést. Nagyon sokat jelent nekünk.!! Komizzatok, iratkozzatok fel és pipáljatok, jó olvasást.!!
                                                                                    by:Petra

33. rész

Ashley szemszöge:
A hangos szirénázást már utcákkal arrébb lehetett hallani, s perceken belül meg is láttam a kéken és pirosan villogó járműveket. Elől és hátul egy-egy rendőrautó, középen pedig egy mentőautó száguldott felém. Megálltak a szőkeség autója mellett, majd felém kezdtek rohanni. Mutattam a házban az utat, s amint meglátták a földön fekvő lányt és a mellette térdelő fiút, rögtön odafutottak. Niallt arrébb vitték, Samet pedig a hordágyra fektették. A rendőrök elvitték a két ismeretlent, Perrievel meg veszekedni kezdtek, mert a csaj nem értette meg, hogy itt nem fizetheti ki az óvadékot. Ami nem kis összeg. Belenyugodott, majd lefizette a rendőröket, s így a saját kocsijával mehet majd a rendőrségre. Ebben a helyzetben csak Zaynt sajnálom. De ő jobbat érdemel nála. Vissza a jelenbe. Barátnőmet berakták az autóba, Niall meg megkönnyebbülten ment az autójához. Odaszaladtam a mentősökhöz és beszédre nyitottam a számat.
-Elnézést! Magukkal mehetek?-kérdeztem reménnyel teli szemmel.
-Szálljon be.-mutatott oldalra, ahol az ajtó el volt húzva. Beültem Sam mellé, majd megfogtam a kezét.
-Ash?-nyitotta ki résnyire a szemét. Hangja meggyötört volt, szemei alatt fekete karikák, arcán egy vágás, ami körül alvadt vér. Ruhája el volt szakítva, haja koszosan, kócosan omlott az ágyra.
-Ne erőltesd magad. Itt leszünk végig melletted.-simogattam a kezét, majd elindultunk és a sziréna még hangosabban szólt. Az úton száguldottunk, ezért a fél órás út helyett, 10 perc lett. Sietve letették a betonra Samet, s berohantak vele a kórházba. Futottam utánuk, s a mentősök egy orvossal beszéltek, aki elvezette őket valamerre, míg hozzám oda jött egy nővér.
-Jó estét! Ön a lány hozzátartozója?-kérdezte egy 50-es évei végén járó festett, vörös hajú nő.
-Magának is! Igen, a legjobb barátnője vagyok.-jelentettem ki.
-Rendben, akkor jöjjön és diktálja be az adatait, legyen szíves.-mondta, mire követni kezdtem. Csak minél hamarabb legyen vége ennek az egésznek. A néni elvezetett a recepcióshoz, aki egy ,,kicsit" flegma volt, de nem érdekelt. Megkérdezte a nevét, a születési dátumát, helyét, nemét, lakhelyét, származását és még a fontosabb dolgokat, miközben feltűnően rágózott. Menetközben Niall is megérkezett, s miután megkérdeztem, hogy hova vitték a barátnőm, ott hagytam a csajt. A szöszivel megkerestük Sam kórtermét, majd a székekre, amik előtte voltak leültünk.
-Szólni kéne apudéknak.-suttogta erőtlenül. Sóhajtottam egyet, majd elővettem a telefonom és apát kezdtem el tárcsázni, miközben arrébb. Ez az egészben a második legnehezebb feladat. Közölni a szülőkkel, hogy a (mostoha)lánya kórházban van, úgy, hogy nem is tudták, hogy elrabolták. Az első az a keresés volt.
-Szia kicsim. Már otthon vagytok? Christy hogy van? Nem annyira ideges?-bombázott meg kérdések hadával.
-Apa, mi még nem vagyunk otthon..-kezdtem, de félbeszakított.
-A srácoknál vagytok akkor?
-Nem, hanem a...kórházban.-mondtam halkan.
-Kórházban? Mi történt? Ki sérült meg? Christina tudja már? Mindjárt indulok.-tette le a telefont. Tárcsáztam az előbb említett személyt, aki egy csörgés után fel is vette.
-Ash, hol vagytok? Tiszta ideg vagyok, semmit nem bírok csinálni, annyira remeg a kezem.
-Christy, mi k-kórházban vagyunk.-tértem a lényegre.
-Mi? Máris ott vagyok.-jelentette ki, s a készülék sípolni kezdett. Még elküldtem egy sms-t Jessnek, hogy jöjjenek ide, majd becsúsztattam a zsebembe és visszasétáltam Niellhez. Leültem a székre, s lábaimat felhúztam a mellkasomhoz és úgy szuggeráltam az ajtót. Csak hangfoszlányokat hallottunk, de azokkal nem értünk semmit.
10 perc múlva Christy rohant be Camaronnal, utána pár percre rá apu Jessékkel egy időben.
-Mi történt?-kérdezték egyszerre. Niallel hátra hőköltünk, majd gyorsan rendeztük arcvonásainkat és összenéztünk a többiekkel. Ash, nagy levegő, készülj fel a leszidásra és mondhatod
-Hát, ugye pár napja nem láttátok Samet..-kezdte Jess, mire bólogattak.
-És mikor felhívott téged-nézett El a lány anyjára-azután elrabolták. Először csak azt hittük szórakozik és nem foglalkoztunk vele, de fél órája nem jött be hozzánk és Dani felhívta Niallt, hogy ott van e, de nem volt. Aztán Niall elment még aznap keresgélni, de nem sokra ment, mert sötét volt. Aztán ma reggel Ash lelépett és azóta csak most látjuk mindkettejüket.
-Én mindenhol őt kerestem, aztán egyszer csak ott voltam annál a helynél. Felhívtam Asht, aztán elkezdtem sétálni és a semmiből megjelent egy csaj, elkezdett flörtölni, de már akkor gyanús volt. És mikor leakartam lépni megjelent Ashley és néztem nagyokat, amikor felmászott a fára meg a kerítésre. Eltereltem a csaj figyelmét, majd elment én meg Ash után mentem. A ház oldalánál beértem, együtt bementünk, felosztottuk ki hol néz körül, s mikor a folyosón lévő utolsó ajtóhoz mentem megint összefutottunk, de aztán jött valaki, mi meg lefutottunk és elbújtunk. Majd egy nagy puffanásra előjöttünk és ott volt. Ash leütötte az egyiket és hívott a rendőrt és a mentőt, én meg Vele maradtam.-vázolta röviden a történéseket.
-És Ash te mért is vagy ilyen...koszos?-kérdezte Dani, de nem volt időm válaszolni, mert kijött egy orvos.
-Jó estét! Önök Samantha hozzátartozói?-nézett fel egy pillanatra a papírjai közül a doki.
-Az anyja vagyok.
-Rendben, én Dr. Deschanel vagyok. A lányának eltört a jobb keze, testét zúzódások borítják, és enyhe agyrázkódása van. Nem súlyos az állapota, ezért holnap délután már haza is mehet. Most pedig ha megbocsátanak.
-Elnézést, még egy kérdés.-biccentett egyet, mire folytattam.-Belehet hozzá menni?
-Igen, engedelmükkel.-válaszolta, majd megfordult, s mi pedig benyitottunk.A látvány ami fogadott nem volt olyan rossz, mint a helyszínen. A fején kötés volt, arcán apróbb sebek, kivéve egyet, ami olyan 5 cm-es volt. A kórházi hálóinget viselte, amiből kilátszódott a keze, amin ez egyiken gipsz volt. Na, majd kipingáljuk.-gondoltam magamban. Odaballagtunk, s mindenki megölelte. Én csak az ágy mellé sétáltam és küldtem felé egy mosolyt, és amikor kitárta a karját megráztam a fejem. Kérdőn nézett rám, s válaszul csak végig mutattam magamon. Végig mért, majd próbálta visszafogni a nevetését. Erre csak egy fintort kapott, de végül én is elmosolyodtam. Kérdezgettük Samet, hogy jól van e, meg hogy nem fáj e semmije, majd a srácoka barátnőikkel, Jess, Hannah és apuék elmentek. Niallel maradtunk.
-Mi történt veled?-fordult oda hozzám Sam.
-Na ez engem is érdekel.-csatlakozott a szöszi is.
-Esett az eső, elestem és lefröcskölt egy autó.-rántottam vállat.
-Szerencsétlen.-nevettek ki. Niallt elküldte Sam kajáért, s kaptunk az alkalmon.
-Mindenben igazunk volt. Zaynnek hogy mondjuk el, hogy milyen is a barátnője?
-Foggalmam sincs, de...ahj de nehéz is ez.-mondtam, s nyílt az ajtó, én pedig miután elköszöntem, elhagytam a kórházat és beszálltam Christy kocsijába.

32. rész

Na halihooo!! Meg is hoztam az új részt. Remélem tetszeni fog, s vissza fogjátok tudni tartani a könnyiteket. Én mikor írtam nagy nehezen, de sikerült. Nen is húzom az időt. Jó olvasást!! <3 <3
By: Ada
Samantha szemszöge:
Éhes vagyok, fáradt vagyok és úgy érzem, hogy minden reményem elszállt. Kész. Vége. Itt fogok meghalni...
3 órával később...
Halkan sírtam. Kétségbe voltam esve. Teljesen kiszáradtam és szinte minden testrészem sajog. De ez még mindig semmi a lelki fájdalmamhoz képest. Igen... már kezdek beletörődni, hogy már nem fogom Niall angyali mosolyat látni, Ashley hülye, de egyben okos fejét, anyát, apát, Cameront, Jesst és a fiukat.
A földön fekszem és halkan szenvedek. Lépteket hallok, de nem amolyan jöttünk megnézni a rabot, hanem lopakodó és óvatos. A szívemben egy halovány szikra gyúlt, de kialudt, amint meghallottam elrablóm hangját.
Egy félig romlott üdítőt és száraz üres kenyeret dobtak elém, aminek a 3/4-e a földre került.
- Nesze! Egyél, nem akarok börtönbe kerülni gyilkolásért.
- Így is úgy is odajutsz! - probáltam érthetően beszélni, de csak suttogásnak lehetett hallani.
A hajamnál fogva ragadtak meg és a fejemet a földbe verték, majd a világosság hatalmas ám de csodaszép kapuja várt arra, hogy megközelítsem és átmenjek rajta...
Niall szemszöge:
- Samantha!!!! - nem, ez nem lehet igaz... végre itt van erre elveszíteném? Odarohantam hozzá, s nem érdekelt, ha engem is megölnek, csak vele akarok lenni. Ő az enyém és nem halhat meg nélkülem!
Megnéztem a pulzusát, de nem volt. Nem vett levegőt, s nem mozgott. Szemei csukva voltak és nem rebbentek. Meghalt. Itt hagyott...
- Neeeem!!!! Nem lehet!!! Nem hagyhatsz itt!!! Mit tettetek vele?? Rohadt gyilkosok! Megöltétek!!!! - bögtem. Tombolt bennem az indulat, úgy éreztem, hogy most az az igazságos, ha én is megölöm azt,a ki ezt tette Sammel. De nem tettem. Ott maradtam mellette és a mellkasát nyomtam, majd szájon át lélegeztettem. Semmi... most már biztos, hogy itt hagyott. Ordítottam a nevét, de még továbbra is probáltam újraéleszteni a tudatom alatt. Mikor teljesen összetörtem, egy utólsó csókot leheltem ajkaira, s fejemet a mellkasára fektettem.
- Bazd meg! Nézd meg mit csináltál, te nyomorék??!! - ennyire tudtam csak figyelni, mivel a fülem egy érdekes lassú ritmust hallott. Nem volt erőm felemelni a fejem, csak lehúnytam a szemem és tovább hallgattam a megnyugtató "muzsikát"
Perrie szemszöge:
- Tűnjünk el innen!! - ordítottam. A franca!! Most mit csináljunk?? Megöltem... gyilkos vagyok...
- Na, azt már nem!!! - ordította Ash és úgy fejbe vágott, hogy a földre estem. - Esküszöm, hogy a börtönben fogsz megrohadni, Perrie!! - elővette a telefonját és nagy valószínűséggel a rendörséget hívta. Nem tudtam felkelni... szörnyen fájt a fejem. Épp, hogy eszméletemnél voltam...
Niall szemszöge:
Nem észleltem semmit a külvilágból, csak egy hangra tudtam figyelni, ami valamilyen oknál fogva megnyugtatott, s erőt adott. Várj! Nem... ez... lehetetlen!!! Felkaptam a fejem és megnéztem a pulzusát.
- Samantha!? Sam él!! Hallom a szívverését és érzem a pulzusát!!! - szorosan magamhoz öleltem, s csókokkal árasztottam el az arcát.
Samantha szemszöge:
- Nem.. nem hagyhatom itt Niallt, értsd meg!! - ordítottam a semmibe.
- Ha rátalálsz a kiútra visszaengedlek az élők közé. -szólt egy ismeretlen hang.
- Jó. De... de mi az?? Adj valami segítséget! Nincs itt semmi!! - kétségbe voltam esve. Mit tehetnék??
- Samantha!!! Nem!! Nem hagyhatsz itt!!! Nem hallhatsz meg!!
- Niall!!! Niall itt vagyok!! Segíts kérlek segíts!! - de senki nem hallotta meg. - Szeretlek! - egy őszínte könnycsepp futott végig arcomon és a következő pillanatban már újra a nehéz fájdalmat éreztem a végtagjaimban és sötétséget látok.
- Megtaláltad a kiutat, ami nem más mint az őszinte szeretet. Ha egy ember ilyen őszínte, s igaz, annak jár egy második esély. Légy boldog, én veled leszek! - s eltűnt a hang a fejemből.
- Szeretlek! - Niall!!!
Egy édes csókot éreztem ajkamon, ami már annyira hiányzott. Lassan s nehezen nyitottam ki a szemem. Az első amit megláttam az az óceánhoz hasonlító ragyogó kék szempár, melynek tulajdonosa örökre rabul esjtette a szívem.
- Ni... Niall. Itt... va... gyok. - suttogtam. De nem figyelt rám, csak bámult és sírt.
- Bárcsak tényleg itt lennél és nem csak a képzeletemben.
Mi?? Ezt meg, hogy érti? De hiszen itt vagyok. Niall ne szórakozz velem. Megmentetted az életem és most veled vagyok. Nyisd a szemed és láss is, ne csak nézz!!!
- Köszönöm. - kezemet végig vezettem erős karján, majd mikor elértem a szőke hajkoronáját, lehúztam magamhoz és megcsókoltam. Ohh... de még hogy!! Nem akart hinni a szemének... belemosolyogtam a csókunkba, s lehúnytam a szemem.
Niall szemszöge:
- Köszönöm. - hallottam egy gyenge hangot, s egy lágy érintést a kezemen egészen a tarkomig, majd egy nyomás hatására ajkam Sam ajkán landolt. És... és... Sam ajka mozgott. Hát eszméleténél van! Velem!!! Olyan erővel csókoltam vissza, hogy az leírhatatlan. Minden érzésem belesűrítettem.
Visszakaptam életem szerelmét, s soha nem fogom elengedni. Soha többé!

31.rész

Sziasztok.!! Sajnálom, hogy csak most hozom az új részt, de két hétig gyakszim volt, és annyira elfáradtam, hogy amikor volt esélyem leülni rögtön bealudtam. De most itt a kövi rész, s remélem, hogy tetszeni fog. Komizni, feliratkozni, pipálni ér. Jó olvasást.!!
                                                                                                      by:Petra

31.rész

Ashley szemszöge:
2 nap. 2 napja, hogy elrabolták a legjobb barátnőmet. Végig jártam London sikátorait, elhagyatott épületeit, de semmi. A tervem is megsemmisült, tévedtem, akit gyanúsítottam félre ismertem. Nem tudom mit képzeltem magamról. Hogy egyedül megtudom találni Samet? Túl naiv vagyok. Most is egy parkban vagyok, az embereknek mutogatom, Sam képét, hátha látták. Persze, akik elrabolták, majd engedik, hogy csak úgy sétáljon. Hjajj...szánalmas vagyok, de kétségbe vagyok esve. Apuék semmit sem tudnak, ahogy Camaron sem, és holnap lesz az esküvő. Nem tudom, mit fogunk mondani, hogy miért nincs ott Christina lánya. De ez legyen a legkevesebb. Bárcsak most itt lenne, és ugyanolyan lenne a kapcsolatunk, mint Magyarországon. Anglia sok mindenben változtatott meg minket. De ha megtaláljuk, többet leszünk együtt és ugyanolyan szoros lesz a barátságunk, mint otthon. Mikor egész nap együtt lógtunk, mikor mindenen nevettünk, mikor Pétert, Ádámot és Jesst szívattuk, mikor Cam minket szívatott, amikor nem telt el úgy nap, hogy ne gördeszkáztunk volna. Ehhez képest, mióta Angliában vagyunk egyszer álltunk deszkára. Hiányoznak a régi szép idők.
Gondolatmenetemet az szakította meg, hogy felbuktam egy kőben. Morogtam egyet, majd feltápászkodtam. Leporoltam magam, majd tovább mentem. Este 10 körül van, és a forgalmas, élettel teli London most szokatlanul csendes. Mintha történni fogna valami, s ez valami vihar előtti csend. A sötétben botladoztam kifele, a kijárat felé, majd haza indultam. Útközben kaptam egy sms-t Nialltól, hogy menjek egy elhagyott területre és leírta hogy merre tudok menni. Irányt váltottam, s taxit kerestem. Mikor láttam egyet az út szélén, sietni kezdtem felé, de mielőtt oda értem volna, egy srác bepattant, a kocsi pedig elhajtott. Sietve lépkedtem, már fél órája úton vagyok, az eső esni kezdett, nálam pedig nincs se esernyő se kapucni. Épp egy zebránál álltam, hogy át tudjak menni az út másik oldalára, mikor egy kocsi suhant el előttem, ezzel lefröcskölve engem. Így vizesen és sárosan mentem tovább, míg oda nem értem. Életemben nem jártam itt, fák és bokrok voltak, amik eltakarták egy ház kerítését. Niall egy csajjal beszélgetett, rajtam pedig úrrá lett a kíváncsiságom, ezért a ház, avagy inkább kastély felé vettem az irányt úgy, hogy a kocsinál beszélgetők ne vegyenek észre. Elértem a kapuig, ami be volt zárva, ezért megpróbáltam átmászni a kerítésen. Volt egy fa, aminek az ága odaért a kerítéshez, így felmásztam a fára, ami nem volt olyan egyszerű nézve a fa és az én magasságom, de megoldottam. A fa ágán ültem és egyre kijjebb csúsztam, a fa egyre lejjebb hajlott, én pedig paráztam, hogy leesek. Mikor kiértem addig, hogy át tudjak mászni, az egyik lábamat a kerítés tetejére tettem, a másikat átlendítettem ugyanarra az oldalra, a kezemmel meg görcsösen szorítottam az ágat, miközben lassan guggoltam le, majd leültem. A házban égett a villany, szóval van bent valaki. Gratulálok Ashley, végülis ez nem logikus.-forgattam meg a szemeim gondolataimra. Óvatosan leugrottam a fűre, leporoltam magam, de nem tudom minek. Így is, úgy is koszos maradok. Halkan közelítettem meg a házat, s abban reménykedtem, hogy ne legyen kutya. Mikor a falhoz értem, hozzápréselődtem és ügyelve arra, hogy ne keltsek zajt, közeledtem az egyik nyitott ablakhoz. Megfogtam a párkányt, majd először bepillantva megbizonyosodtam, hogy nincs ott senki. A lábamat már lendítettem volna, de olyan 10 méterre tőlem kinyílott a kapu. Mozdulatlanul álltam, míg végig megy a kavicsokkal kirakott járdán és bemegy a házba. Meglendítettem a lábam, s csak annyit érzékelek, hogy valaki feltol. Ha nem teszem a kezem a szám elé, akkor a sikításom leleplezett volna minket. Lenéztem a segítőmre, s meglepődve láttam, hogy Niall az.
-Hát te?-suttogtam.
-Majd bent. -mondta. Lemászok a párkányról, s egy szobában találtam magam. A sötétség uralkodott, néhány dolgot tudtam kivenni, mint például az ágyat, a szekrényt, egy gitárt, s az ajtót is lehetett látni a hold halovány fénye miatt. Niall is megérkezett, mire kérdőn néztem rá.
-Szóval?
-Láttam, ahogy felmásztál a fára.-rántott vállat, majd az ajtó felé közeledett.
-És mit akart tőled az a csaj?
-Semmit.-vágta rá gyorsan. Túl gyorsan. Most nem foglalkoztam vele, mert ha Sam itt van, akkor mielőbb ki kell szabadítani. Kinyitotta az ajtót, kikukucskált, majd kilépett a helységből.-Váljunk szét te arra nézd meg, én meg erre nézem meg. És vigyázz magadra.-bólintottam, s elkezdtem körül nézni. A második szobába nyitottam be, mikor trappolást hallottam. Gyorsan bementem a szobába, hogy ne lássanak meg, s az ágy alá bújtam.
-Te szerencsétlen, nem ölhetjük meg, szóval adj neki valami kaját meg vizet.-hallottam meg egy női hangot távolodni. Kikecmeregtem a búvóhelyemről és most óvatosabban nyitottam ki az ajtót. Kidugtam a fejem, körül néztem és mikor nem láttam senkit tovább indultam. Nesztelen léptekkel közelítettem, meg egy ajtót, amit próbáltam halkan kinyitni, de nyikorgott. Elhúztam a szám, majd elindultam lefele a lépcsőn(?), amit betonból készítettek, mert nem recsegett, ahogy leléptem egy lépcsőfokot. Nyílt a hátam mögött az ajtó, amire én megdermedtem. Nem mozdultam meg, még akkor sem, mikor valaki megérintette a vállam.
-Minden rendben?-kérdezte egy igen ismerős hang.
-Niall! Már másodjára ijesztesz meg. Normális vagy? Ilyen helyzetben..-folytattam volna még tovább, csak hangokat hallottunk fentről. Gyorsan leszaladtunk a lépcsőn, s kerestünk egy búvóhelyet. Egy szekrény mögé bújtunk. Az ajtó nyikorogva kinyílt, s utána lábdobogást hallottunk.
-Nesze!-szólalt meg ugyanaz a női hang.- Egyél nem akarok börtönbe kerülni gyilkosságért.-fűzte hozzá.
-Így is úgy is oda jutsz!

Jessie szemszöge:
Napok óta semmi hír Samről. Nem tudjuk hol van, kivel van, hogy van, vagy hogy...él e még. Nem, ilyenekre nem is gondolhatok. Biztosan él még. Senki sem lehet olyan kegyetlen, hogy kivégez egy emberi életet.
Most meg a nappalinkban vagyok és az utolsó simításokat ellenőrzöm a holnapi nagy napra, mikor csengetnek. Elköszönök az esküvő szervezőtől, majd feltápászkodok a kanapéról és az ajtóhoz battyogok. Megfogom a kilincset és kirántom az ajtó. Megdöbbenésemben még az ajtót is becsapom. Egy mély levegőt veszek, s újra kinyitom.
-Öhm..sziasztok!-köszönök egy zavart mosoly kíséretében.
-Jajj kincsem, annyira hiányoztatok!-ölelt magához anya, Rob pedig az ajtó előtt volt.-Ashley?-tolt el egy kicsit magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Öhm...háát...öhm...izé..-mutogattam a hátam mögé, de egy értelmes szót sem tudtam kinyögni.
-Mi az Jessie? Mióta Londonban vagytok elfelejtettél beszélni?-ütögette(???) meg a fejem Rob. Blaah, de nem szeretem én ezt a...micsodát. Megköszörültem a torkom, majd újra szólásra nyitottam a számat.
-Ash most nincs itthon, de gyertek be.-vezettem beljebb anyut, Robot pedig kint hagytam. Körbevezettem anyát a házban, míg a Robert bepakolt. Leültünk a kanapéra, majd anya kérdezgetni kezdett. Próbáltam kitárni az olyan kérdések elől, minthogy: Hol van Ashley, Camaron és Samantha? Mit csinálnak? stb. Nem szerettem volna hazudni neki, de az igazságot sem mondhattam neki el.

Ashley szemszöge:
-Fogd be a pofádat ribanc.-kiabálta a nő, majd egy nagy koppanást hallottunk.
-Mi folyik itt?-kopogott egy cipő sarka.
-Ez a szajha nem tudja befogni a csöppnyi száját. A barátnője nélkül semmit sem ér.-nevették ki jó hangosan. Nem akartam végig hallgatni, hogy miként aláznak meg valakit, ezért előléptem a rejtekemből, Niallel a nyomomba és olyat láttunk amit nem kellett volna. Egy lány feküdt a földön, arcából folyt a vér, ruhái el voltak szakadva. Balra fordítottam a tekintetemet, s ott állt az a személy, akit 2 nappal ezelőtt gyanúsítottam.
-Samantha!-ocsúdott fel először Niall, majd odaszaladt az előbb említett lányhoz.
-Perrie?

30. rész

Samantha szemszöge:
Sötét, hideg és büdös... csak ennyit érzékeltem környezetemből. A mérhetetlen sötétség, amely betöltötte a szobát félelmet keltett bennem. A kezem-lábam sajgott, s a szívem majd megszakadt. Apró kezeimet, most nem óra vagy karkötő díszítette, hanem egy nehéz vas, amit csak bilincsnek hívunk. Lábam durva kötéllel egy székhez volt kötözve. Émelyegtem, s rettegtem, hogy mi vár rám. Az ajtó hangos nyikorgására kaptam fel a fejem, s a rajta beszűrődő fény, majd kiégette íriszeimet. Két alak lépett be az üres terembe, majd az egyik egy egyszerű mozdulattal kapcsolta fel az számomra immár láthatóvá vált asztalon lévő lámpát. Az erős fény hatására szemem összeszorult, majd mikor kezdett hozzászokni óvatosan nyitottam ki, s megláttam elrablómat.
- Mi... mit akar tőlem? Ki... ki maga? - hiába próbáltam magabiztosan beszélni, nem jött össze. Hangom remegett és a mondat végére elhalkult. Hiába kerestem a fejemben nyomós okokat, hogy miért vagyok itt de egyszerűen nem találtam semmit. Soha nem csináltam semmi olyat, amiért bűnhődnöm kéne. Féltem attól, hogy mi vár rám, hogy mivel kell a következő napokban szembe néznem. Hiába minden erőfeszítés, mozgásképtelenné tettek, s ez csak még egy lapát a tűzre. A két alak egy nő és egy férfi volt. Közeledni kezdtek, s mikor már elég közel voltak, a férfi mögém lepett, s egy kést szorított a nyakamhoz. Azt hittem ott helyben elájulok. Az éles tárgy karcolta bőrömet, ezzel is fájdalmat okozva nekem.
- Itt egyedül csak én kérdezek, úgy hogy villámgyorsan húzd vissza a nyelved, mielőtt levágjuk! - nekem se kellett több, amennyire csak lehetett összehúztam magam, s csak remélni tudtam, hogy majd valaki megtalál, s kiszabadít.
- Szóval... ki a jó büdös franc vagy te? - ordította a képembe. Összerezzentem, nem tudtam mit válaszolni. Ezt a kérdést inkább nekem kellett volna feltenni, nem neki. Elrabolt, de azt se tudja ki vagyok. Gratulálok!
- Miért legyeskedsz egyfolytában Niall és a fiuk körül? Ki vagy te? Talán a szeretője vagy mi? - szóval innen fúj a szél. Hát, persze mi más lehetne. Egy eszeveszett Directioner rabolt el csak azért, hogy a számára istennek vélt sztárjától távol tartson.
- Nem a szeretője, hanem a barátnője... - köptem a szavakat.
- Barátnője... igen? - ragadta meg a hajamat és ráncigálni kezdte. Fájdalmasan kiáltottam fel, de befogtam amikor éreztem, hogy a kés, mely nem rég a nyakamnál volt végigszántja a jobb arcomat. Éreztem ahogyan a forró vörös folyadék csurog le arcomról. Eszméletlenül fájt, szememben az eddig bent tartott könnyek utat törtek maguknak. Marta arcomat, s a rajta lévő sebet. Csak sírtam és rettegtem attól, hogy talán már sosem látom a többieket, hogy talán már sosem látom Niallt...
- Szerintem te nem vagy más, csak egy olcsó ribanc, aki a pénzére, meg hírnevére hajt. De nyugodj meg, többet már nem fogja látni azt az édi pofidat, ezt megígérhetem. Patric! Engedd el, még visszajövünk. - egy ördögi mosolyt villantott majd kiment a helységből. Kettesben maradtam az állítólag Patricnak hívott alakkal.
- Nyugi cica, minden rendben lesz, ne aggódj! - kezével felemelte arcomat, majd a keletkezett sebre egy hosszantartó csókot nyomott. Undorodtam tőle, de egyben féltem is. Tehetetlen voltam vele szemben. Csak némán tűrtem, majd mikor kiment eszembe jutott egy remek ötlet. A telefonomat mindig a hátsó zsebben tároltam így megnéztem, hogy ott van e. Csalódnom kellett, mert nem volt ott. Valószínűleg kieshetett a kezemből, amikor elraboltak.
Niall szemszöge:
Nem tudok másra gondolni, csak Samanthára... ki akarna annak a Tündérlánynak ártani? Miért pont Őt kellett elrabolniuk?? A szívem megszakad, ha arra gondolok, hogy mit csinálnak vele... nem!! Niall, ezt gyorsan verd ki a fejedből! Már két napja nem eszek semmit, nem is alszom, elhanyagoltam magam...
- Niall! Szóltunk a rendőrségnek, de ez által a sajtó is fülest kapott, s nem szállnak le rólunk... - fogta meg Louis a vállam.
- Most ez érdekel a legkevésbé! Egy tökéletes randit terveztem mára, azt gondoltam, hogy lemegyünk a tengerhez piknikezni, fürödni, egy édes vacsora és a várva várt esti romantika... erre? Elrabolták, érted??
- Várj! Te most azt akarod mondani, hogy együtt vagytok már kitudja hány hónapja és még nem feküdtetek le? - nézett rám csodálkozva.
- Miért mit vártál? Hogy majd az első héten lefektetem?? Én nem Harry vagyok... - nevettem fel kínosan. Aztán beugrott az az este. Istenem mennyire megakartam szerezni, annyira kívántam, de nem. Neki még nem jött el az az idő. Képes leszek rá várni, addig ameddig kell.
- Ajjaj... akkor azt hiszem kezdhetünk jobban aggódni... de... ugye már nem szűz??
- Honnan tudjam? Szerintem már nem... nem kérdeztem ki... velem még nem feküdt le az biztos...
- És mi van ha mégis? Egy ujjal se nyúltál még hozzá. Téged szeret a legjobban és neked nem engedi meg akkor másnak szerinted engedte? Mert szerintem Sam nem olyan lány... akárhányszor hozzáérsz az arcán valami különös fény megy át... vagy mit tudom én... a lényeg, hogy... argh! Hogy mondjam el? Sam fél a szextől!
- Te teljesen meghibbantál? - ugrott két oktávot a hangom. - Mondd te ilyenkor mit érzel? - röhögtem ki. - Te nem tudom, milyen Sam amikor tüzes...
- De azt mondtad...
- Én csak azt mondtam hogy még nem feküdtünk le. Az nem azt jelenti, hogy... szóval vágod! - bokszoltam a vállába.
- Haj... haver te komolyan szerelmes vagy... - mosolyodott el.
- Mert? - néztem rá.
- Akárhányszor, ha róla beszélsz virulsz mint a tejbe tök. Most bajban van, és te mindent megteszel annak érdekében, hogy kiszabadítsd. Mióta is nem ettél? Nézz magadra olyan vagy mint egy roncs... Teljesen el vagy keseredve, hogy nincs melletted. - Kössz, haver! - forgattam a szemeimet. - Megyek, megyek még egy kört.
- Haver, egyél előtte. Legalább egy csokit.
Louis mindig aggódik. De ezt szeretem benne annyira. Lehet, hogy ő a leghülyébb a csapatban, de ha baj van ő ugrik először.
- Majd veszek valamit. - s ott hagytam.

Samantha szemszöge:
- Kérem! Engedjenek el! Mit akarnak tőlem? - már nem tudom hányadszorra kérdem, de még egyszer sem válaszoltak...
- Fogd be, ribanc! - megpofozott... nem először. Legalább két monoklin lehet, szörnyen faj az arcom, és a bordáim is. Mikor nem voltam hajlandó válaszolni valamelyik kérdésükre bordán rúgtak.
- Caterina! Pár utcával arrébb megállt egy fekete terepjáró. Hallgattasd el, ha nem akarod, hogy lebukjunk. Valami idétlen szőke haja van, meg napszemüveget viselt. Tudod a sztárocska aki miatt elraboltuk ezt a szépséget. - simított végig az arcomon.
- Niall!!!!!! - ordítottam ahogy a torkomon kifért. Itt van! Igen, eljött értem és talán kiszabadít!!! - Segítség!!!! Niall!!!! Niall, itt va... - még egy ütés.
- Jobb ötletem van. Itt hagyom neked, csinálj vele amit akarsz, én megyek bemutatkozom neki. - kacsintott, majd indulni készült.
- Ne! Kérlek, ne!! - bőgtem.
- Miért? Nekem senki nem tudott még ellenállni. Te... te meg csak kelleted magad... ejnye... azt nagyon nem szeretik ám a fiuk... főleg nem Niall! Szegényt már annyira kiéheztetted, hogy könnyű dolgom lesz.
- Honnan veszed?? - a düh szétáradt a testemben. Hogy merészeli?? Ha egy ujjal is hozzáér... én e teszek jót magamért!!
- Van egy két besúgom... - kacsintott, majd kiment, egyedül hagyva ezzel a perverz alakkal.
- Neee!! - felakartam állni, de csak orra estem.
- Hé, hé, hé! Nyugalom! - jött oda hozzám a srác, és segített felülni. - Ennyire rajongani egy ilyen kis sztárocskáért... sokszor nem értem... mit eszik annyira rajta...
- A barátomról beszélsz! - figyelmeztettem. De ami meglepett benne, hogy nekem!!! panaszkodik...
- Ja, tényleg! - nevetett fel kínosan.
- Kihasznál igaz? - láthatóan összezavartam kérdésemmel.
- Mi? Mi... miket... beszélsz? Dehogy... honnan veszed? - hazudott.
- Hagyod, hogy egy nő parancsolgasson neked? Nem is vagy férfi ha ezt tűröd...
- Tartozom neki. - hajtotta le a fejét.
Most komolyan elszomorítottam?? Mekkora egy... hülye... ez még jól jöhet.
- Mivel? Nem értem.
- Megmentette a húgom életét.
- Van húgod?
- Ja.
- És ez azt jelenti, hogy mivel megmentette a húgod életét, neked minden piszkos ügyébe bele kell avatkoznod?
- Miket beszélsz? Én nem olyan vagyok! Én egy tisztességes ember vagyok.
- Akkor segíts! Egy ártatlan embert elrabolni, nem tisztességes! - a könnyek marták a szemeimet.
- De...
- Kérlek! Patric, igaz?
- Igen. Haj... jó, de nem most... azt túl feltűnő lenne..
- Köszönöm. - mosolyodtam el. Nem is olyan mint amilyennek mutatja magát. Látszik rajta, hogy ő maga is csalódott. - kérhetek egy utolsó szívességet? Kioldoznád legalább a kezem?
- Hmmm.... igen...
Niall szemszöge:
Az utam egy ismeretlen környékre vitt. Leparkoltam és körülnéztem. Egy lélek se volt az utcán. Épp bezártam a kocsi ajtót, amikor valaki megérintette a vállam.
- Helló, szépfiú!

29.rész

Sziasztook.!!
Huhh...hát el sem tudom hinni, hogy mindjárt a 30(!!!). résznél vagyunk. Megszeretném köszönni mindenkinek aki elolvasta/komizott/feliratkozott/pipált. Tudom, hogy nem vagyunk sokan a jelek szerint, de nekünk akkor is sokat jelent ez a pár ember is. Így a végére elszeretném mondani (mint mindig), hogy hagyjatok magatok után valami életjelet. Jó olvasást mindenkinek.!!
                                                                                                     by:Petra

29.rész
Ashley szemszöge:
Az idegösszeroppanás szélén állok. Niall elment -nem tudom hova, a lányok sírnak, én meg nem tudom mit csináljak. Zayn felhívtam, hogy jöjjenek ide a srácokkal, csak azt nem tudom, hogy apuéknak szóljak. Mert ha nem szólok az lesz a baj, ha szólok, akkor meg az.
-Mi történt?-rontottak be a srácok. Mind a négyen döbbenten nézték a lányokat, akik vörös szemekkel néztek vissza rájuk. A tekintetemet visszavezettem a bézs színű falra, s tovább gondolkoztam. Még láttam, hogy Liam és Louis odamennek a barátnőikhez, Harry az unokahúgához, Zayn pedig csak tehetetlenül álldogált. Nem foglalkoztam velük, csak azon kattogott az agyam, hogy mi történhetett. Sam szórakozik velünk -mert hogy volt már ilyen, hogy eljátszotta, hogy elrabolták, s pár nap után jött haza-, vagy tényleg elrabolták. Ha viszont elrabolták, akkor az elkövetőnek vagy elkövetőknek nem lesz hosszú életük amit élhetnek. De mi a legvalószínűbb hely, ahova elvihették, s biztosak benne, hogy nem találjuk meg? Egy erdő közepén álló kis faház? Vagy valami eldugott romos épület? Lehetséges. És most ha egy mesében lennék lennék, megjelent volna a fejem felett egy villanykörte, hogy van egy ötletem. De, ha elmondom a srácoknak, vagy valaki másnak, akkor nem engednék. Szóval megvárom azt a pillanatot, hogy egyedül legyek, vagy Hannahval. Ő biztos, hogy segíteni fog. És ha megtámadnak megtudja védeni magát. Tudjuk egymást is védeni, s ha beválik a tervem, akkor hamarosan itt lesz újra velünk.
Gondolatmenetemben egy kéz zavart meg a hátamon. Oldalra fordítottam a fejem, s Zayn-nel találtam szembe magam. Magához húzott, majd nyugtatólag a hátamat kezdte el simogatni. Bevallom, nem rá számítottam, de Ő még rám se nézett. Nem tudom mi a baja, vagy mit csináltam, de én nem fogok bocsánatot kérni.
-Minden rendben lesz.-próbált nyugtatni, több, de inkább kevesebb sikerrel. Megráztam a fejem, majd a vállára hajtottam.
-Semmi sem lesz rendben.-suttogtam, miközben egy pillanatra a göndörkére tévedt a tekintetem. Minket néz. Feltűnés mentesen elfordítottam a buksim, s szemeimet újra a falnak szenteltem. A tervem tökéletes fejben, már csak megvalósítani kéne.

Már nem bírok nyugton maradni. Nem akarok csak itt tétlenül ülni. Mi lesz ha túl késő lesz? Azt sem tudom pontosan ki rabolta el.
-Mindjárt jövök.-bújtam ki a kreol bőrű fiú öleléséből, s a mosdóba mentem. Megkerestem a gyanúsítottam telefonszámát, majd kiírtam egy zsepire. Aztán gyorsan kikerestem Ádi nevét, majd tárcsáztam. Pár csörgés után felvette.
-Ash? Hajnalok hajnala van, mit akarsz?-szólt bele egy álmos, rekedtes hang.
-Bocsi, hogy ilyenkor zavarlak, de segítened kéne.-suttogtam, nehogy meghalljanak.
-Miben?-kérdezte, én pedig elmagyaráztam a tervem rá eső részét. Igaz, nem mondtam neki semmit erről az egészről, de belement és ír egy smr-t ha kész. Elköszöntem tőle, majd lehúztam a wc-t, hogy hiteles legyen, s visszamentem a nappaliba.
-Minden rendben?-ölelt át újra Zayn.
-Nem, de miért?
-Több, mint 10 percig bent voltál.-tájékoztatott.
-Öhm..-kezdtem bele, de inkább csak megrántottam a vállam. Újabb várakozásnak nézek elébe. Azért remélem, hogy gyorsan el tudja intézni, s azt is, hogy Samanthanak nem esik semmi baja.
-Niall hol van?-kérdezte hirtelen Liam.
-Elment megkeresni Samet.
-De hát London nagy és az is lehet, hogy nem itt van.

Niall szemszöge:
Az utcákon rohangáltam ide-oda, mint egy megveszett kutya. Az emberek biztos hülyének néztek. Amelyik utcába tudtam benéztem. A sikátorokat végig jártam, s megállítottam azt a pár embert, akik éjszaka itt mászkáltak, hogy nem e látták Samet. Mutattam róla képeket, de mindenki azt mondta, hogy nem látta. Most pedig itt vagyok A Parkba egy padon, s azon töröm a fejem, hogy hol kereshetném, vagy hogy mit csinálhatnék. Kevesen vannak az utcákon, mindenki a családjával van, így a szemtanúra is kevés az esély. Úgy döntöttem, hogy felhívom a többieket, hogy kaptak e valami hírt. Danielle volt az első név a hívás listámba, mert vele beszéltem utoljára, így őt hívtam.
-Niall? Hol vagy? Micsinálsz? Ugye jól vagy?-záporoztak felém kérdései.
-Dani jól vagyok, itt vagyok A Parkban. Van valami hír?-kérdeztem.
-Nem, de Ashley lelépett. Nagyon furcsa volt.
-Szerinted ők tervelték ki?
-Nem hiszem. Ő is nagyon ideges. Én szerintem valamit megtudott, csak nem akar minket beleráncigálni, belekeverni.
-És Hazz nem is állította meg?-kerekedtek ki a szemeim.
-Nem, azt mondta, hogy ha elakar menni akkor menjen.
-Összevesztek.-jelentettem ki.-Danielle?
-Igen?-mondta halkan.
-Még Eleanoréknál vagytok?
-Igen, gyere ide te is. Együtt kitalálunk valamit.-nyugtatott.
-Rendben, 10 perc.-mondtam, majd letettem.
Ahogy mondtam, 10 perc elteltével már a kanapén ülök és mindenki gondolkozik, hogy, hogy találhatnánk meg.

Ashley szemszöge:
Arra lettem figyelmes, hogy rezeg a telóm. Kivettem a zsebemből, majd megnyitottam az sms-t. Ádám küldte át a címet. Szóval a tervem egyik fele sikerült. Már csak rajtam múlik.
-Öhm..nekem most el kell mennem.-mondta, majd választ sem várva kirohantam az utcára, miután felöltöztem. Hideg volt, a szél csípte az arcom. Jobban összébb húztam a kabátom, s leintettem egy taxit. Bediktáltam neki a megadott címet és vártam, hogy megérkezzünk. Hamar leállt egy gyönyörű háznál, én pedig miután fizettem, kipattantam az autóból. Gyors léptekkel haladam az ajtóhoz, s megnyomtam a csengőt. Nem is kellett sokat várnom, mire az ajtó kinyílt, s megpillantottam a gyanúsítottamat.

28. Rész

Halihoooo!!! Emberkék, meghoztuk az új részt!!! Igen ilyen se túl gyakran lesz, hogy egy nap két rész, de most így jött ki. :D Reméljük, hogy mindenkinek tetszeni fog. Kommentelni, vagy valamilyen nyomot hagyni kötelező!! Köszönjük! Jó olvasást!!
                                                                                         By: Ada

28.rész
Samantha szemszöge:
Nos... nem igazán rajongtam a filmért, de Danielle boci szemeinek ki tud ellenállni? Hamarosan megérkeztek a csajok, immáron üres kézzel. Elfoglaltuk a moziban a helyünket, ( Danielle, Eleanor, én és Ashley ) s kezdődött a film. Nem tudom, hogy miért, de a szemeim Ashre vándoroltak, s észre vettem, hogy sír. Nem hangosan, csak épp, hogy szipogott.
- Ash! Ash, mi a baj? - suttogtam neki, s elkezdtem a kezét simogatni.
- S.. semmi. Minden oké, nézzük a filmet. - törölte le a könnyeit.
- Majd elmondod? Úgyis szerettem volna már beszélni veled.
- Igen, én is. - mosolyodott el halványan.
***
Miután vége lett a filmnek elmentünk egy étterembe vacsorázni. Én a kedvencemet ettem: rántott sajt, burgonyapűre, halrudakkal és tartármártással. Mennyei volt!! Mikor mindenkinek megtelt a pocakja együtt ballagtunk Eleanor házába.
- Csajok! Nem aludnátok itt?? - nézett kutyaszemekkel a göndörke.
- Hát... végül is még tart a nap, nem? - vigyorogtam. - Ash! Felhívom anyuékat, biztos megengedik. - bólintott majd bementek a házba.
Én kint maradtam és tárcsáztam anyut.
- Haló?
- Szia anya! Csak azért hívlak, mert Ash és én szeretnénk ma Eleanornál tölteni az estét. Ma ilyen csajos napot tartunk és még vissza van egy csomó bőgős film...
- Rendben, picinyem. Érezzétek jól magatokat!
- Köszi, anyu! Szeretlek!
- Én is, kincsem. Aludjatok jól. - s letettük. Már léptem volna vissza, ha egy kar nem fonódott volna az enyémre, s nem rántott volna el. Egy halk sikoly szaladt ki a számon, de az illető befogta, s magával hurcolt. Nagyon megijedtem. Nem láttam az arcát, hisz háttal volt nekem. A kezén bőrkesztyűt viselt. Könnyeim hullottak a félelemtől.
- Ne sírj, drága! Csak a te érdekedben teszem. - s egy zsebkendőt nyomott az arcomba, amitől elvesztettem az emlékezetemet.

Danielle szemszöge:
- Hol van már Sam? Azt mondta egy telefon, nem kéne már itt lennie?? - aggódtam.
- Hmm... nem tudom, Sam okos lány, biztos, csak azt akarja, hogy úgy aggódjunk érte ahogy most te. - nevetett Ash. - Mikor kicsik voltunk, mindig ezt játszotta velem. Egy idő után úgyis előjön.
- És mi van, ha elment Niallel? - tette fel a második lehetséges kérdést El.
- Az is lehet. - nyugodtam meg egy pillanatra. - De ha itt hagyott minket én nem tágítok, beolvasok neki. Csajos napnak beszéltük meg, erre elmegy... - durcáztam. Nos igen. Nagyon megkedveltem Samet, mintha a tesóm lenne. Nagyon aranyos és értelmes lány, de van amikor elveszti a fejét és mi pont azért vagyunk itt, hogy gatyába rázzuk. Bevallom én még egy kicsit nyugtalan vagyok. Nem akartam a lányoknak mondani, mert megint azt a választ kapnám: nyugi van Dani, túlzol!
- Elmegyek wc-re mindjárt jövök. - mentem a helységre. Elővettem a telefonom és tárcsáztam Niall számát. Biztos, ami biztos.
- Haló? - szólt bele a szöszi álmos hangon.
- Szia, Niall én vagyok. Sam veled van? - tértem a tárgyra.
- Nem, nincs. Nem úgy volt, hogy csajos napotok van? - ásított.
- De. Ne haragudj, hogy felkeltettelek. Csak azért kérdem, mert még nem jött vissza és azt hittük, hogy lelépett veled. De nem, akkor mindegy.
- Várj! Azt akarod mondani, hogy Sam eltűnt? - hangja mély és aggódó lett.
- Nem, nyugi van. Nincs semmi baj. Lehet elment valami esti boltba kajáért. Majd hívunk. Jó éjt. - s leraktam a telefont. Nem akartam, hogy Niall is aggódjon. Pláne ha az egész csak tréfa, a lányok kiröhögnének, hogy mennyire betojtam...
- Ilyen  sokáig? - húzogatta El a szemöldökét.
- Nézzünk filmet. - tereltem el a témát.
- Nem kéne Samet is megvárni? - nyugtalankodott El.
- Jó hívjuk fel... - adta be a derekát Ash. Kimentünk az udvarra és elkezdtük csörgetni. Hirtelen zenére lettünk figyelmesek, s meg is találtuk a forrását. Sam telefonja... ajjaj...
- Lányok!! - uralkodott el rajtam a félelem.
- Sam... - aggódott most már a Ashley is
- Te jó ég! Én mondtam, én mondtam!! - kezdtem el sírni.
A telefont egy bokor aljába találtuk meg betörött képernyővel. Mindenkin eluralkodott a pánik. Az első, ami eszembe jutott az Niall... újra kezembe vettem a telefonom és már hívtam is...

Niall szemszöge:
Már rég aludtam, amikor a mobilom hangosan elkezdett csörögni. Sam énekelt, igen Ő a csengőhangom. A kijelzőn Danielle száma villogott. Értetlen arccal vettem fel.
- Na elő került?? - mosolyogtam.
- Niall... - hangja elcsuklott.
- Igen? - kezdtem aggódni.
- Nem!! Niall, Samantha eltűnt!! Itt vagyunk kint a kertben és csak a törött mobilja van meg... nem tudjuk hol van. Niall, annyira félek, hogy baja esik. Gyere ide, kérlek siess! - sírt a telefonba.
Na nekem csak ennyi kellett. Kinyomtam a mobilt, s rohantam az ajtóhoz. Feltéptem a kocsi ajtót, s teljes gázzal mentem El lakására. Mikor odaértem, a lányok a kanapén ültek és sírtak.
Tipikus lányok, na mindegy...
- Hol van? - ingerült voltam, s a szavakat is durván vágtam nekik oda.
- Niall, kérlek nyug..
- Nem nyugszom le!! Hol van?? Hová ment?? Mi a fészkes fene történik itt?? - ordítottam.
- Nem tudjuk, Niall! Mi is annyit tudunk, amennyit te!! Higgadj le és gondolkodjunk, hogy merre mehetett. - persze... most nekem pont gondolkodni van ingerem...
- Már csak azt kéne - s kiszaladtam az ajtón, remélve, hogy megtalálom életem szerelmét.

27.rész

Halihóó.!!!
Meghoztam a kövi részt, s ha elolvastátok írjatok komiba véleményt és ha tetszett iratkozzatok fel ;) Jó olvasást.!! :)
                                                                                       by:Petra

27. rész
Ashley szemszöge:
Kocsiba pattanva barátom háza felé indultunk. A fülig érő mosolya engem is mosolygásra késztetett. Arcvonásai kisfiús kinézetett keltett. Ahogy rakoncátlan fürtjei keretezik arcát, homlokát, miközben mosolyog megjelennek gödröcskéi, s gyönyörű szép zöld szeme, ami a smaragdhoz hasonítható, elképesztően csillog. A boldogság csak úgy árad belőle, de egy pillanat alatt fagy le arcáról a mosoly, s tűnik el íriszeiből a ragyogás. Tekintetemből jól tükröződik az értetlenség, az ijedség és az aggódás. Kezeimet rögtön az ő kezeire tettem, mire egy pillanatra rám néz, de aztán gyorsan visszavezeti tekintetét az útra. Nem szólalok meg, hisz ismerem már annyira, hogy tudjam, ha akarja, majd elmondja, csak a hüvelykujjammal simogatom a sebváltón lévő kezét. Az út alatt nem szólunk egymáshoz, csendbe burkolózunk.
A kocsi lassít, majd végleg megáll a srác garázsába, a többi autónál. Idegesen vágja ki, majd be az ajtót és gyors, hosszú léptekkel indul be a házba. Utána haladok, de nem érem utol. Láttam még, hogy a szobájába megy, így én is oda indulok. Lenyomom a kilincset, de nem nyílik ki az ajtó, így lefejelem azt.
-Harry, kérlek nyisd ki!-szóltam halkan, de olyan hangosan, hogy meghallja.
-Menj innen!-fúlt el a hangja.
-Te akartad, hogy átjöjjek, most meg elküldesz?-röhögtem fel kínomban.
-Ja..-szólt halkan.
-Tudod mit? Menj a francba! Velem te ne játszadozz!-ütöttem egyet az ajtóra, majd lementem a lépcsőn, ki az ajtón, azt jó hangosan becsapva hagytam el a ház területét. Lassan andalogtam, s azon morfondíroztam, mi történhetett. Hisz másodpercek alatt változott meg. És, hogy én vagyok e a hibás? Megfordult néhányszor a fejemben. Szerintem minden jogom megvan azt feltételezni, hogy én csináltam valamit, mert elküldött.Nem kertelt, kimondta. Menj innen!-vísszhangzik a fejemben. Vajon hogy gondolt? Menjek el a szobája elöl? Menjek el a házából? Menjek el az életéből? Menjek el most...vagy örökre? Lépjek csak úgy ki? Mikor beköltözött a szívembe?Nehéz lenne..de ha ezt szeretné, én megtenném. De akkor engem ne is keressen! Egyáltalán keresne? Vagy talán...eltúlzom az egészet? Mindegy, majd ha hív, beszélünk, léptem be a házba. Csak a konyhában ég a villany, s miután leveszem a cipőm, elbaktatok a helységig. Meglepetésemre (vagy nem) Niallt pillantom meg, aki éppen egy szendvicset készít. Intek neki egyet, majd előveszek egy bögrét, és neki állok kakaót csinálni. Felhúzott szemöldökkel kíséri mozdulataimat, de nem szól. A pultra felpattanva -a kész finomsággal, miután kivettem a mikróból- kezdem kortyolni a meleg italt. Jóleső érzés fut végig a torkomon, mikor a barna folyadék elér odáig. Az üres bögrét a mosogatóba teszem, majd a kanapén elhelyezkedve, benyomom a tv-t.
Meglepődve tapasztalom, hogy valaki megérkezett. Lassan jön be a helységbe, s helyet foglal mellettem. Csak a tv-t lehetett halkan hallani, ő többször is szólásra nyitotta száját, de hang nem jött ki. Kinyomtam az elektronikus készüléket, s perceken keresztül a sötét képernyőt vizslatom, majd én szólalok meg előbb.
-Apa?-fordítottam felé a fejem, s megvártam, míg rám figyel.-Anyu mikor jön?
-Anyád meg Rob? Három nap múlva.-válaszolta.
-Nem lesz neked fura mással látni?
-Nem, mert anyád a múlt és én Christy-t szeretem.-válaszolta halvány mosollyal.
-És minden megvan már?
-Igen, de nem erről szeretnék veled beszélni, hanem a Harryvel való ,,kapcsolatodról".-mutatott idézőjelet az utolsó szónál.
-Mit szeretnél tudni?-sóhajtottam, mert tudtam addig úgy sem hagy békén, míg nem válaszolok. Makacs mint a lánya, s most Jessre célzok.
-Mikor, hol, hogy történt?-kérdezte.
-Öhm...több, mint 1 hónapja, buli után pár nappal. Hát igazából, így előtte idegesített, de jól elvoltunk, aztán a bulin is sokat együtt voltunk és hát...na érted.
-Értem, csak egy kérdés még ás mehetsz aludni. Szóval lefeküdtetek?-kérdezte, mire nagyra nyílt pupillákkal néztem rá.
-Apa!-rivalltam rá.
-Most mi van? Ez egy egyszerű kérdés volt.-rántott vállat, de még mindig várakozóan nézett rám.
-Igen egy egyszerű kérdés, ami magánügy és kínos ilyenről az apámmal beszélnem.
-Szóval igen.-következtetett.
-Úristeen nem, de hanyagoljuk a témát. Én inkább lefekszek, jó éjt.-rohantam fel a szobámba. Lezuhanyoztam, fogat mostam, majd az ágyamba vetettem magam.
Reggel kipihenten ébredtem fel 12 óra előtt pár perccel. Kikászálódtam az ágyból, majd a fürdőbe mentem. Gyorsan elvégeztem a reggeli teendőimet, majd lementem a konyhába. Mindenki a konyhába volt, s mikor megláttak Sam-nek felcsillantak a szemei.
-Akkor most már ehetünk?-nézett az anyukájára, mire ő bólintott. Leültem Jess mellé, s miután mindannyian szedtek levest, én is tettem a tányéromba. Az ebéd csendben telt, az étellel voltunk elfoglalva. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor befejeztem a kajálást, mert már korgott a hasam az éhségtől. Lassan álltam fel az asztaltól, s összeszedtem a tányérokat, amiket a mosogatóba tettem. Elpakoltam az asztalról, majd miután elmosogattam, eltörölgettem, a nappaliba mentem, ahol Sam és Cam videójátékoztak, Jess telefonozott, apuék pedig a ,,szoros meccset" nézték. Leültem Jessie mellé és én is elővettem a mobilom. Felléptem twitterre, ahol volt két üzim. Az egyik Pétertől, a másik pedig Ádámtól jött.
@Peti_Vagany üzenete: Heey, kicsi lány! Hamarosan itt van Samantha szülinapja és arra gondoltunk kimennénk hozzátok, ha nem baj. ;) 
@AdiOffical üzenete: Csáá kicsi lány! Sam szülinapjára lemegyünk és nem fogadunk el semleges választ. :D 
Mindkettejüknek írtam egy rövid választ, hogy jöhetnek, Sam örülni fog, ahogy én is. Nagyon régen láttuk egymást, s már hiányoznak. Igaz, sokan nem hisznek a fiú-lány barátságba, de a miénk az. Egyik fél sem érez többet a másik iránt. Ez nem egy béna romantikus film, ez a szín tiszta valóság.
Gondolat menetemből a csengő rángatott vissza, s mivel senki sem mozdult meg, nekem kellett. Nagy nehezen feltápászkodtam a kanapéról, majd elbattyogtam az ajtóig és kitártam azt. Danielle és Eleanor álll ott.
-Sziasztok! Hát ti?-köszöntöttem őket egy gyors öleléssel. Beinvitáltam őket, de megrázták a fejüket és a lényegre tértek.
-Szóval, ki van itt?-kérdezte.
-Mindenki.
-Oké, akkor szólj Jessnek és Samnek, hogy szedjék össze magukat és már indulunk is.-jelentette ki Dani, mire bólintottam egyet és visszamentem a nappaliba. Szóltam nekik, s immáron hárman mentünk a folyósóra. Felöltöztünk, s mielőtt kiléptünk volna a házból elköszöntünk.
A pláza parkolójában helyet keresünk a kocsinak és miután találtunk nagy nehezen, kiszállunk. Bemegyünk az önműködő ajtón, s a mozinál állunk meg, ahol csak pár percet időzünk, mert Hannah is megjött.
-Szóval a film amit megakarunk nézni még nem kezdődik, csak pár óra múlva. Addig vásárolunk egyet. Ezt a napot ilyen csajos napnak terveztük. Se a srácok, se Perrie senki nem zavarhatja meg. Ha valamelyikőnket hívja a pasija, vagy aki tetszik neki az kinyomja. Oké?-nézett körbe Dani, mire mindenki bólintott.
-Akkor hát induljon a csajos nap.-karoltunk egymásba, majd megtámadtuk az összes üzletet. Az elsőnek cipő boltba mentünk, ahol mindenki a magassarkúkhoz ment, én pedig Hannah-val a sport cipőkhöz. Annyi jó volt, hogy nem tudtam hova nézzek. De ez nem tartott sok ideig, mert Jess és Dani jött értünk és elrángattak hozzájuk.
-A csajos nap azt foglalja magába, hogy csak csajos cucc, csajos film, csajos beszélgetés.-rázta meg a fejét rosszallóan El.
-Jó, csak nem lehet ellenállni nekik.-mosolyodtam el.
-Most pedig kénytelen leszel.
Rengeteg mindent vettünk. A kezemben legalább 10 zacskó van. Végig jártunk mindent, és ahova lehetett bementünk. Jess gyorsan felhívta Liam-et (mert ugye Dani nem beszélhet ma vele), hogy jöjjön már ide.
Nem értette miért, és hogy mért nem a barátnője kérte meg és hogy biztos, hogy haragszik. Aztán elkezdett bocsánatot kérni tőle, hogy nem tudja mit csinált, de ne haragudjon. Kivettem a nővérem kezéből a telefont, s beleszóltam.
-Liam, csak gyere ide!-tagoltam le neki, majd bontottam a hívást.
-Lányok, én nagyon sajnálom őt. Hallottátok, hogy milyen kétségbeesett hangja volt?-temette kezeibe fejét, majd elnevette magát.
Alig 10 percet kellett csak várnunk, mikor megszólalt barátnőnk telefonja. Kinyomta neki El, majd hárman (Jess, El és én) kimentünk a parkolóba. Napszemüveget és baseball sapit viselt, de még így is felismerhető volt. Odasiettünk hozzá, mire készségesen kinyitotta a hátsó ülést.
-Felvásároltátok az egész plázát?-kérdezte nevetve, de ez nem az a híres Payne nevetés volt.
-Nem, csak egy-kétdolgot vettünk.-lenyintett Eleanor, majd indultunk vissza.
-Lányok, várjatok. Nem tudjátok, hogy Dani miért haragszik rám? Csináltam valamit?-nézett végig rajtunk.
-Nem csináltál semmit és Danielle sem haragszik rád, csak tudod a barátnőddel csajos napot akartunk tartani és azt a szabályt hoztuk, hogy nem beszélhetünk a pasijainkkal. Szóval, hiába hívtok, nem veszzük fel.-mosolygott El, majd miután végleg elköszöntünk mára, visszamentünk. Úgy beszéltük meg, hogy míg mi leadjuk a cuccokat, addig ők megveszik a filmre a jegyet. A mozihoz érve, kezünkbe nyomták azokat. Vettünk pattogatott kukoricát, nachost és üdítőt. Film kezdéséi még épp időben értünk oda, s az elején már rájöttem a címére. Vagyis elmondták, meg ki volt írva de mindegy. A burok.

26. rész

Hey everybody!!! Szörnyen röstellem ezt a rengeteg késést, de cserébe egy hosszabb résszel és izgalmasabbal jöttem. Nagyon, de nagyon boldog vagyok ennek a sok oldalmegjelenítesnek!!! Álmomba se mertem gondolni, hogy ilyen nagy sikerre fogunk szert tenni. Imádlak bennetek, jó olvasást!!! :*
By:Ada

Sam szemszöge:

Ledermedtem, amint megláttam anyáékat bejönni az ajtón. Szólni akartam Ashnek, de már későn. Pont egy hatalmas csók csattant el közte és Harry között. A nevelő apám összehúzott szemöldökkel bámult a párra, míg anya a háttérben csak mosolygott.
- Ashley, Harry!- suttogtam.
-Magyarázatot kérek! - emelte fel nevelőapám a hangját.
- Miert is? - szemtelenkedett.
Ashley ne csináld!
- Hogy Harry miért ölelget?? - szemei szikrát szortak.
- Csak megöleltem egy barátomat köszönés képpen. - válaszolt Harry magabiztosan.
- És minden barátodat megcsókolod?? - na itt lefagytam.
- George, kérlek! - fogta meg a karját anyu. - Nyugodj meg. Együtt járnak, na és? Fiatalok, szerelmesek, hadd legyenek együtt. Ezen ne húzd fel magad. - simogatta meg a karját.
- De... de... Harry! Ha... ha megmered bántani az egyetlen egy kicsi lányomat, nem foglak kímélni! - hangja aggodalommal és féltessel volt tele. Halványan elmosolyodtam, hiszen örültem, hogy Ashnek van egy ilyen védelmező apukája. Igen... hiányzik az én apukám. Már rég láttam... és láttam, hogy Cameron is így van vele...
- Sosem tudnám bántani ezt a tünemény angyalkát. - karolta át az említett barátnőm derekát és a hajába puszilt.
Mi csak álltunk ott Niallel, majd mikor megéreztem, hogy kezével az enyém után nyúlt, ráemeltem a tekintetemet. Halványan elmosolyodtunk ezen a kis akción, majd pofonként csapott rám, a felismerés... anya mit fog szólni, ha megtudja, hogy én és Niall is együtt vagyunk. Megfog sértődni, hogy nem mondtam el neki. Haragudni fog rám...
- Kincsem, beszélhetnénk? - szólt anya hozzám.
- Per... sze... - elengedtem Niall kezét anélkül, hogy a szemébe nézzek és követtem anyát.
- Nos... nem hezitálok, a közepébe csapok... mi van közted és Niall között?
A szívem nagyott dobbant, nagyon meglepődtem a kérdésén... és egy kicsit féltem, hogy mit fog reagálni, ha megtudja, hogy együtt vagyunk.
- Öm... járunk... - mondtam halkan.
- És hogy csókol? És milyen az ágyban? - jött közelebb és szemeiben izgatottságot véltem felfedezni...
Ez... ezt most komolyan ő kérdezte? Ha egy barátnőm kérdezte volna azt mondom oké, de, hogy az anyám?? Mi történhetett vele??
- Öm... anya? Minden rendben van? Komolyan kérdezted? - néztem rá furán.
- Ugyan már Samantha az anyád vagyok, látom rajtatok, hogy halálosan oda vagytok egymásért, ne akard már nekem beetetni azt, hogy még nem volt köztetek semmi.
Elpirultam, mivel a csókolózáson kívűl más nem volt köztünk... és ha belegondolok akkor ez így is van jól. Minek elsietni? Abban nincs semmi élvezet...
- Anya még szűz vagyok ha erre akarsz kilyukadni... nem feküdtünk le... - forgattam meg a szemem.
- Nem?? - arcán meglepődöttség sugárzott, és megkönnyebbülés, it nem tudtam hova rakni...
- Anya... ez... ez nagyon ciki... - takartam el az arcom.
- Kicsim. Ebben nincs semmi ciki, büszke vagyok rád. - adott egy puszit az arcomra.
- Mert? - nem értettem, hogy mire akar ezzel célózni.
- Mert tudom, hogy a régi vagy és nem változtatott meg egy fiú... és hogy vigyázol magadra. Na de menjünk vissza, a herceged már biztos vár... - mosolyodott el.
- Anya...
Visszamentünk a többiekhez, majd leültünk tévézni.
- Na mi mentünk is, csak ruháért jöttünk haza. Még három hétig tart a konferencia. Utána itthon vagyunk, adotz egy puszit nekem is és Ashleynek anya és George is.
- Oké, hiányozni fogtok! - búcsúztunk el. Mikor elhagyták a házat, visszaültünk a fotelba. Vagyis inkább csak mi mivel Ash Harry ölébe ült.
- Mit csináljunk? - bújtam oda Niallhez.
- Nekem van egy két ötletem. - vezette le kezét az oldalamon egészem a fenekemig, majd belemarkolt.
- Perverz! - csaptam rá a kezére.
- Hé! Ezt vond vissza! A mai napig is küszködök, hogy ne vessem rád magam. Szerinted perverz vagyok?
Lefagytam... az arcom égett... én erre még csak nem is gondoltam, míg ő kitudja, hogy hányszor képzelte már el...
- Öm... Niall, ezt lehet nem kellett volna. - vigyorgott Harry. - nézd meg teljesen összezavartad...
- Ugyan már! Ezt eddig is tudta. - csókolt meg szenvedélyesen. Azt hittem, hogy ott helyben megesz...
- Na jól van ám! Gyere Ash menjünk haza hozzám. - és elindultak ki az ajtón - Majd talizunk, pá!
Ashsel egy értelmetlen pillantást váltottunk, majd eltüntek. Csak pislogtam... még mindig nem tudtam hová tenni Niall előbbi mondatát... kényelmetlenül éreztem magam, amiért még nem... áh... ez olyan gáz így...
- Hé, Sam! Hallasz? - lengette meg előttem a kezeit.
- Igen, vagyis nem... mit mondtál az előbb??
- Nem megyünk fel? - mélyen a szemembe nézett, amítől a szívem háromszor gyorsabban kezdett dobogni.
- Minek? - kérdeztem értetlenül.
- Nekem idelent is jó. - nevetett, majd megsimította arcomat és kínzó lassusággal csókolt meg. Nem értem még sosem csókolt így... amikor gyorsítani akartam az ajkamba harapott, jelezvén, hogy most ő irányít. Nem tudtam mit tenni, így hagytam magam. Kezei oldalamra csusszantak és simogatni kezdte azt. Hirtelen ötlettől vezérelve átvetettem az egyik lábam a másik oldalára így immár az ölében ültem.
- Ah... - nyögött fel. - Ha így kínzol nem fogom sokáig bírni... - iszonyat gyorsan vette a levegőt, és egy kicsit megijedtem... nem gondoltam erre... már megint... miért van egy függöny előttem, kitudja mióta vár már rám és nem szólt...
Kezeit a fenekemre tette és annyira közel húzott magához, amennyire csak lehet. Nem kaptam levegőt. Ajkai a nyakamra tértek és amikor elértek egy bizonyos pontot felsikítottam. Legzésem gyors volt, a szívem dübörgött és a bőröm minden egyes területen ahol ő érintett bizsergett. Éreztem, hogy mosolyog, majd lejjebb csúszott a kanapén. Az egész ház a mi lélegzetvételünktől volt hangos. Egy kicsit hátrább jöttem, hogy kapjak levegőt, de ledermedtem, amikor megéreztem magam alatt az igen kemény Pici Niallt... Neki sem kellett több ledöntött a kanapéra és vadul kezdett csókolni, mint akinek elvették az agyát...
- Niall... - suttogtam. A múltkor sikerült leállítanom, de most nem vagyok ebben olyan biztos, mivel én is akarom őt. De az agyamban egy hang azt súgja, hogy még ne...
Csípőjét nekem nyomta, de nem éppen gyengéden. Egy halk nyögés hagyta el a torkomat, amin kuncogott egyett, majd újra megcsókolt. Próbáltam a kezemmel eltolni, de a fejem felett lefogta azokat és a kulcsontomat hintette be érzéki csókokkal, majd egyre lejjebb tért.
- Niall, kérlek! - nyöszörögtem.
- Shss! - egy kicsit ingerült volt, valószínüleg nem volt magánál. Elengedte a kezemet és simogatni kezdett és a pólómat egyre feljebb húzta. Kaptam az alkalmat és felültem, magam előtt tolva őt s amikor már ültünk, újra az ölébe ültem, s már nem érdekelt, a picike ott lent, kezembe fogtam arcát, s kényszerítettem, hogy a szemembe nézzem.
- Niall! Niall, kérlek nyugodj meg! Kérlek, térj vissza hozzám! Homlokomat az övéhez nyomtam és suttogtam.
Lehunyta a szemét, majd ledobott magáról és remegve a fürdőbe rohant. Nagyon is jól tudtam, hogy miért ment el... és megértem...
Mit tettem? Most vajon  haragszik rám? Teljesen beindítottam, majd leállítottam... és ez már nem az első alkalom... utána kell mennem... megkell nyugtatnom, ha már én okoztam a galibát. Bekopogtam az ajtón, ki akartam nyitni de az zárva volt, végül megszólaltam.
- Niall... kérlek engedj be!
- Menj el! Hagyj most magamra! - még mindig ideges volt. Hangjából kilehetett venni, hogy még mindig nem vesz normálisan levegőt, ami megrémisztett... lekuporodtam az ajtó elé és vártam, hogy kijöjjön. Nem érdekeltek a következmények, csak látni akartam és tudni, hogy jól van. Egy könnycsepp gördült végig arcomon, majd rabul ejtett az álom világ. Ott. Az ajtó előtt. Könnyes szemekkel.

Niall szemszöge:

Amikor a szemembe nézett ismeretlen érzés kapott el. Lassan csókoltam meg, s amikor az ölembe ült, tudtam nincs visszaút. Akarom, érezni akarom Őt. Aki a világot jelenti számomra. Gyorsítani akart, de nem engedtem neki. A fenekét megragadva húztam közelebb magamhoz, s a nyakát kényeztettem. Egyszer csak hátrább csúszott, majd ledermedt, nem akartam, hogy megijedjen így lefektettem és úgy folytattam a kényeztetését. Lüktettem alul... túlságosan is akartam Őt. Csipőmet az övének nyomtam, hátha ezzel enyhíteni tudok magamon, de helyette elvesztettem a fejem és utána márcsak arra eszméltem fel, hogy Sam homloka az enyémnek támasztva, kezei az arcomon és beszél hozzám. Nem értettem, hogy mit, de csilingelő hangja visszahozott. Mérges voltam magamra, amiért elvesztettem az agyamat, immár másodjára. A fürdőbe mentem és megálltam a mosdó előtt, s jéghideg vizzel locsoltam le magam. Amikor kopogást hallottam, s Sam hangját, az agyam újra elsötétült, még sosem kívántam lányt még ennyire. Nem tudtam mit tenni, csak elküldtem, mert ha bejött volna, nem bírtam volna magammal, s ezzel megbántottam volna. Mikor sikerült lenyugodnom, kinyitottam az ajtót, s Sam ott ült, de nem mozdult.
-Sam? - nem válaszolt, csak kezdett eldölni. Gyorsan elkaptam, s akkor láttam csak, elaludt. De nem akárhogyan. Arca és a szempillái nedvesek voltak. Sírt. Miattam. Megbántottam, pedig nem akartam. Dühös voltam. Nagyon dühös... magamra... felvittem Samanthat a szobájába, s betakartam. Szorosan mellé feküdtem, s lehunytam a szemem. Elkezdett mocorogni, majd felém fordult és szorosan odabújt hozzám.
- Saj... sajnálom. - szipogta.
- Shss! Aludj majd holnap megbeszéljük. - adtam puszit a feje búbjára és magamhoz szorítottam. Kellett még pár perc mire elaludtam, de megkönnyebbültem amiért tudtam: nem haragszik rám.

25.rész

Heeeey darlin's.!!! Meghoztam a kövi részt, s remélem mindenkinek tetszeni fog. Még mielőtt olvasni kezdenétek elszeretném mondani, hogy suli végéig nem biztos, hogy tudunk hetente részeket hozni, mert most van az évvégi hajtás és mindannyian javítani szeretnénk. Csak ennyit szerettem volna, jó olvasást.!!
ps.: Komizni és feliratkozni még mindig ér. Nem eszünk meg senkit.:)
                                                                                                    Petra

25. rész
Ashley szemszöge:
Reggel kipihenten nyitottam ki íriszeimet, ami az engem ölelő Harryn akadt meg. Halvány mosoly éktelenkedett arcán, szemei néha-néha megrebegtek. Megmosolyogtatott a látvány, majd óvatosan lehámoztam magamról védelmező karjait, s kikászálódtam az ágyból. Úgy ahogy voltam, pizsiben és kócos hajjal, lementem a nappaliba, majd a konyhába. Mivel még nem volt fent senki letelepedtem a kanapéra és benyomtam a tv-t, ahol egy mese csatornán állapodtam meg. Éppen a Tom&Jerry ment, amit nevetve néztem, és felmerült a kérdés bennem, hogy egész végig meztelenül vannak, a strandon pedig fürdőgatyába, akkor hogy van ez? Na mindegy.
Gondolatmenetemet halk lábcsattogás szakította meg, s perceken belül Jessie arca társult. Álmosan közeledett felém, majd egy mosoly kíséretében leült mellém. S elkezdődött a következő mese, amit egyszerre kezdtünk énekelni. A kanapén ugráltunk, én a távirányítót, míg Jess egy üveget használt mikrofonnak.
-Egyszerű leveses soha nem volt híres se szent fel ment a hegyre, hogy majd Sárkány Harcos lehessen fent. Kung Fu Panda! Mestere Shifu csak a harcra nevelte és mester is lett nem csak teste de lelke. Kung Fu Panda! És ott élt és edzett és harcolt az ötök között, őrzőkké lettek ők a béke völgye fölött. Kung Fu Panda! Ez aztán barezság, zsír!-s visszahuppantunk, mintha semmi sem történt volna. Hangos nevetésre kaptuk fel a fejünket. Camaron és Harry röhögtek, de olyan szinten, hogy már a hasukat fogták. Odafordultunk hozzájuk és vártuk, hogy abbahagyják. Percek múlva már csak szélesen mosolyogtak. Hazz lehuppant a másik oldalamra, s egy puszit nyomott az arcomra. Olyan furán viselkedik tegnap óta, de nem kerítek neki nagy jelentőséget.
-Szépen énekeltek.-ölelte át a vállamat, majd lepacsizott Cammal.
-Igen?-húztam fel a szemöldököm. Jessie gyorsan felpattant, intett egyet, majd felrohant az emeletre.
-Aha. Na és az a tánc.
-Mi van azzal a tánccal?-kérdeztem, s arrébb húzódtam, hogy a szemébe tudjak nézni.
-Semmi.-s egy puszit nyomott a számra. Még mindig kérdőn néztem rá, így egy hosszú csókot kaptam. Levegőhiány miatt váltunk el, mire nekem egy hatalmas mosoly terült szét az arcomon. Kibújtam alóla, majd a konyhába mentem és reggelit kezdtem csinálni. Megcsináltam a tésztát, s már csak a sütőre vártam, hogy melegedjen fel, mikor Sam és Harry jött be, az utóbbi már felöltözve.
-Hmm..palacsinta,  nyami.-szagolt a levegőbe Samantha.
-Ezt csak így szaglásra megtudod állapítani?-kerekedett ki Hazza szeme, mire felnevettem.
-Ja.-ült le egy bárszékre.-Mikor lesz kész? Nagyon éhes vagyok.-fogta meg a hasát és simogatni kezdte.
-Mi az Niall nem elég jó?-kérdezte Harry.
-Fogd be.-dobott neki egy banánt(?). Hazz elkapta a felé repülő gyümölcsöt, majd leszedte a héját és enni kezdte.

-Kérsz?-ölelt át hátulról, s felém nyújtotta a banánt. Megráztam a fejem, majd kiszedtem az utolsó adagot is. Megfordultam és elakartam lépni, hogy kivegyem a hűtőből a szirupot, de valaki az utamat állta. Egy kissé mérges tekintet fogadott a mosolygós helyett.
-Mi a baj?-simítottam meg az arcát.
-Ma lesz egy koncertünk.-biggyesztette le az ajkát.
-Ééés ez azért rossz, mert...?
-Mert egy csodás lánnyal szerettem volna tölteni az estémet.-nyomott egy puszit a homlokomra.
-Tegnap egész végig vele voltál.-értetlenkedett Sam.
-Netalántán féltékeny vagy?-nézett át a válla felett Harry.
-Nem vagyok féltékeny, csak ... mindegy.-legyintett és kiment a konyhából.

~~~ ~~~ ~~

-Heeey!-rontott be a házba Dani, El és Hannah.

-Konyha.-kiabálta ki Jess. Éppen a kedvenc sütimet sütöttem, míg a lányok valami "ultra helyes" színészekről ,,veszekedtek", akiknek "ahw teste" van. Személy szerint Paul Wesley-ről és Ian Somerhalder-ről, s vendégeink is csatlakoztak a beszélgetésbe.

-Ash szerinted?-néztek rám.

-Taylor Lautner.-bólogattam megerősítésképp.-Az a pasi eszméletlen.-haraptam alsó ajkamba.
-Az a test ami neki van.-ámuldozott Eleanor.
-De nektek lányok barátotok van, nekünk meg nincs.-ölelte át Hannah Jess vállát.
-Hűséget fogadtam nem vakságot.-mosolygott Sam.
-Hát lányok én nem fogadtam semmit.-rántottam vállat.
-És ha egy Taylor Lautner lépne be a konyhába és elhívna randizni elmennél?-kérdezte Jess.
-Hűséges tipus vagyok..-kezdtem bele, de a lányok kitágult pupillával néztek a hátam mögé, így gyorsan megfordultam. Mind az 5 fiú ott állt, 4 karba tett kézzel, míg Zayn csak mosolygott.
-Ian Somerhalder??-húzta fel mindkét szemöldökét Liam.
-Taylor Lautner?-kérdezte egyszerre Louis és Harry.
-Paul Wesley?? -szólalt meg utoljára Niall.
-Lányok, magyarázatot!- követelték mindannyian.
-Ezt nem kellett volna hallanotok.-rázta a fejét elégedetlenül Dani.
-Igenis kellett hallanunk.-vágta rá rögtön Lou.
-Szóval, mi lányok sok mindent megbeszélünk egymással.-kezdte el Sam.
-És igen pasikról is szoktunk beszélgetni.-folytatta El.
-De mondjátok azt, hogy ti nem beszélgettek, mondjuk Megan Fox-ról, vagy bármelyik más sztárról.-húztam fel most én a szemöldököm, miközben folyamatosan Hazz szemébe néztem.- És mondjátok azt, hogy nem néztek meg egy jó csajt az utcán, koncerteken vagy bárhol...
-Mi nem is..-kezdte Liam, de El félbeszakította.
-Vagy tagadjátok? Nem kell, oké? Minden srác ilyen, de ha egy csaj beszél vagy megnéz egy pasit az már bűn?-tette fel a kérdést, s várt egy picit, hogy válaszolni tudjanak.
-Nem.-mondták kórusban.
-Ja, és még azt szeretnénk mondani, hogy...-kezdte Dani.
-Meg ég a süti!-csaptam homlokon magam és villám sebességgel kikaptam a sütőből a finomságot, s épp időben.
-Nem azt akartam ÉN mondani..-nézett rám szúrósan Dan, mire egy angyali mosolyt küldtem felé.
-..hogy szeretlek.-hallok meg magam mögül egy mély, rekedtes hangot. Gyorsan megfordulok, s egy gyönyörű zöld szempárral találtam magam szembe.
-Én is szeretlek.-mosolyodtam el halványan, majd megcsókoltam.
-Ashley, Harry.-pisszegett Sam és remélem nem volt még túl késő.
-Magyarázatot kérek azonnal!-hallottam apa hangját.
-Miért is?-kérdeztem meg ártatlanul.
-Hogy Harry miért ölelget téged.- válaszolta. Szemei szikrákat szórtak, s ha ölni tudott volna a szemeivel, akkor biztos vagyok benne, hogy Hazz már réges rég halott lenne.
-Egy barátomat öleltem meg csak köszönés képen.-válaszolt nyugodtan Harry.
-És minden ''barátodat'' megcsókolod?

24. rész

Sziasztook!! Bocsánat a sok késést, de már itt is van az új rész, úgy, hogy hajrá! Jó olvasást!!
                                                                                                   By: Ada

Sam szemszöge:
Harry és Ashley romantikázni mentek. Bevallom egy kicsit irigy voltam rájuk, de mondjuk mi is elvagyunk... mindenki befészkelte magát a tévé elé és valami értelmetlen, de vicces filmet néztünk. Gondolataim elkalandoztak amikor Niallre tekintettem. El sem tudnám képzelni az életemet nélküle. Szeretem... minden porcikájával, minden hibájával és azzal a csábítóan édes mosolyával.
- Itt vagy? - lengette előttem a szőkeség a kezét.
- Aha. - mosolyogtam rá.
- Min gondolkoztál?
- Nem fontos...
- Shh! Most van a legjobb rész. - pisszegett Louis.
- Menjünk fel. - megfogta a kezemet és az emelet felé kezdett húzni.
- Aztán ha lehet akkor halkan, mert a filmet szeretnénk hallani, nem mást. - szólt utánunk. Mindenkiből kitört a nevetés egyedül mi pironkodtunk.
- Hahaha... te beszélsz? Mérföldekről lehet titeket hallani. - vágtam vissza és felmentem a szobámba.
- Szóval... min is gondolkodtál?? - ültünk le az ágyra és kezeibe vette az enyéimet. Halványan elmosolyodtam gesztusán.
- Semmin... lényegtelen. - hajtottam le a fejem.
- Naa! Mondjad! - jött közelebb.
- Csak kettőnkön. - mikor felemeltem a fejemet igéző kék szempárral találtam szembe magam. Szinte rabul ejtett. A pillangók a hasamban őrült táncot lejtettek, és a pulzusom az egekbe szökött. Hihetetlen hogy szinte minden mozdulata ezt váltja ki belőlem.
- Aha... és... mire jutottál? - ajkaink már majd nem összeértek. Egy pillanatra letekintettem az övéire és tökéletesek voltak. Nem válaszoltam csak egy gyengéd puszit nyomtam szájára.
- Arra, hogy még az életemnél is jobban szeretlek! - öleltem magamhoz.
- Én is nagyon de nagyon!! - szorított meg. Eltávolodtam de csak annyira hogy lássam gyönyörű szép szemeit. - Szeretlek! - s lecsapott ajkaimra. Olyan hirtelen történt, hogy először nem vettem a lapot, aztán leesett. Visszacsókoltam, és ennek hatására vadabbul falta ajkaimat. Lassan hátra döntött és testsúlyát rám helyezte. Kezeimet felvezettem a hátán és úgy túrtam a hajába. Ez egy halk sóhajt váltott ki belőle amin elmosolyodtam. A számról a nyakamra tért és azt kezdte óvatosan szívni. Hatalmas tenyerei derekam és a hasam tájékát kényeztették. A fellegekben éreztem magam, de egy halk hang a fejemben a földre hívogatott, mi szerint hagyjuk abba, mert nem fogunk tudni leállni meg amúgy is, ennek nem most van itt az ideje...
Amikor már a pólóm széle felfelé csúszott, kezemet az övére tettem, majd elszakadtam ajkaitól.
- Ni.. Niall! Hagyjuk abba! Ennek még rossz vége lesz! - próbáltam azért levegőhöz is jutni, de újra megcsókolt és folytatta amit elkezdett, mint aki meg sem hallotta. - Niall! - kezdtem el csikizni, mert tudtam, hogy ez az egyik gyengéje.
- Hé, hé, hé! Oké, befejeztem! -emelte fel kezeit, jelezvén, hogy megadta magát. - De annyira kívánlak! Szinte nem is sejted mennyire... Eszméletlenül szeretlek! - feküdt vissza rám és szorosan megölelt. Nem volt magánál. Látszott rajta, hogy ő is a mennyben jár.
- Én is nagyon, de ne most! - suttogtam.
Nem válaszolt, csak lefeküdt mellém. Arcát a tenyerébe temette, gondolom próbált észhez térni. Kezemet a fejemet a mellkasára tettem és odabújtam hozzá. Éreztem, hogy a szíve vagy 200-at ver ahogy az enyém is.
- Sajnálom. - mondtam alig hallhatóan, majd becsuktam a szemem.
- Nem a te hibád, én sajnálom, hogy erőlködtem. - felém fordult majd megölelt.
Egy ideig így feküdtünk, majd egy halk szuszogást hallottam. Elaludt. Már én is közel jártam míg végül magával nem ragadott az álomvilág.

Louis szemszöge:
Mikor Samék felmentek az emeletre még egy ideig néztük a filmet, majd meguntuk. Kikapcsoltuk és mindenki azon törte a fejét, hogy vajon mit csináljunk.
- Van egy ötletem. - állt fel Zayn gúnyos mosollyal az arcán. Mindenki rá figyelt, ezzel ösztönözve, hogy folytassa. - Lessük meg a gerlepárt!
Óriási mosoly terült el arcomon.
Ezt most visszakapod Samanta! Kellett neked beszólni!
- Rendben! - álltunk mi is fel.
- Fiuk! Biztos, hogy ez jó ötlet? - fogta meg a kezemet Elenaor.
- Nyugi drágám, csak benézünk. - adtam egy csókot ajkaira.
Elindultunk felfelé, Sam szobájába. Halkan megálltunk az ajtó előtt, majd elkezdtünk visszafele számolni.
- 5. 4. 3. 2. 1. és! - lenyomtuk a kilincset, de nem láttunk mást, csak a sötétben két alakot akik halkan szuszognak egymás karajaiban.
- A francba! - suttogta Liam. - Most vagy elkéstünk, vagy nem... mindegy, hagyjuk őket aludni.
Csalódottan csuktuk be az ajtót és lementünk a konyhába.
Nem értem Niallt. Hogy bírja ennyi ideig? Nem a tűrőképességéről híres. Lehetséges, hogy tényleg szereti ezt a lányt? Amióta Sammel van nincs olyan nap, hogy ne nevessen. Ez a lány csodát tett vele.

El ne felejtsetek kommentelni vagy valamiféle nyomot hagyni magatok után. Köszönjük! <3 :* :D

23.rész

Sziasztoook.!! Meghoztam az újabb részt. Megszeretném köszönni ezt a sok nézettséget és feliratkozót. <3 De inkább nem húzom az időt...jó olvasást.!!
                                                                                         by:Petra

Ashley szemszöge:
-Igen?-léptem be a házba, s Harry visszanyúlt, hogy becsöngessen (???).
-Szia Ashley, Sophia vagyok. Figyelj, Kim szólt, hogy fontos dologról szeretne beszélni velünk. Nem tudnál ma bejönni?- hadarta. Ekkor Liam lépett ki a konyha felől és értetlenkedve nézett a fürtösre. Halkan bementek a konyhába, míg én lerendezem ezt a beszélgetést.
-De, persze.-sóhajtottam, majd leültem a folyosóra.-Mikorra?
-Szuper. 3-ra, oks?-kérdezte.
-Oké.-mondtam.
-Rendben. Tényleg fontos, ne késs. Na megyek, szia.-köszönt el, s meg sem várva míg én is mondok valami ,,Szia" félét, letette. Nem fújom fel ezt a dolgot, de remélem, hogy Hazz is ilyen megértő lesz. Gondoltam magamban.
Ha már így ülve vagyok, gyorsan levettem a cipőmet, majd felálltam és a többiekhez mentem. Harry, Sam, Niall és El az ebédlőben ültek, míg Liam a pultnak támaszkodott és Louis a pulton répát evett.
-Szia.-köszöntek egyszerre. Annyira félelmetesen hangzott, hogy megálltam egy pillanatra, hisz úgy jött át, mintha valami rosszat csináltam volna. Értetlenkedve néztem körbe, hogy mi történt, de mindenki mosolygott.
-Öhm..sziasztok!-ráztam meg a fejem, majd leültem egy székre.
-Úúúgy néztél az előbb, mint aki szellemet látott volna.-nevetett Lou.
-Miért? Láttál márt olyan embert aki szellemet lát?-húztam fel a szemöldököm. Válaszként csak kinyújtotta a nyelvét, majd tovább majszolta a répáját. A göndör hajú barátomra tévedt a tekintetem, aki szomorúan nézett rám. Hát..most nem mellé ültem, mert nincs ott hely. Küldtem felé egy mosolyt, s mutattam neki hogy ott nincs hely. Erre felpattant, felkapott és visszaült az eredeti helyére. Persze, nem lett volna egyszerűbb mellém ülni..ááá nem. Na mindegy.
-Jujj, de édik.-vigyorgott El, mire én elkezdtem legyezni magam. A többiek hangosan nevettek, pedig semmi vicceset nem csináltunk. Még hülyéskedtünk egy iciri-picirit, míg végül meg nem csörrent Niall telója.
-Paul az.-mondta és kihangosította.
-Sziaaa!-köszönt bele Louis és Harry lány hangon.
-Srácok! Délután interjúra kell mennetek. Küldök majd kocsit értetek.-mondta, mire Harry bűnbánóan nézett rám.
-Rendben.-válaszolt Liam, s már csak az egyenletes sípolást hallottuk. A barátom megragadta a kezem, majd az emelet felé kezdett húzni. Bementünk a szobájába, becsukta az ajtót és leültünk az ágyára. A lábaimat törökülésbe húztam fel és csak mosolyogtam.
-Én nagyon sajnálom. tudom, hogy úgy volt, hogy együtt töltjük az egész napot és...-mondta volna még tovább de közbe vágtam.
-Figyelj. Semmi baj. Meg nekem is be kell mennem táncra. Soph hívott, hogy Kim valami fontosat akar.
-Szóval nem haragszol?-nézett a szemembe.
-Mért haragudnék? Ez a munkád.-mondtam, mire eldöntött az ágyon és megcsókolt. 1 hónap után is ugyanolyan édes voltak a csókjai, mint elsőnek. A hajába túrtam, mire felmordult egy picit, s én belemosolyogtam csókunkba, ezzel el kellett válnunk.
-Most elrontottad a pillanatot.-biggyesztette le alsó ajkát. Megrántottam a vállam és egy pimasz mosoly kíséretében egy puszit nyomtam a szája sarkára.-Ugye tudod, hogy ez nem kárpótol?

- Nem is csináltam semmit, hogy kárpótoljalak.-nyújtottam rá a nyelvem.
-Igen?-húzta fel a szemöldökét. Közelebb jött, s összeérintette az orrunkat. Csak mosolyogtam és néztem tökéletes arcát, gyönyörű zöld szemeit.-Miért nézel ennyire?  Van valami az arcomon?-kérdezte ijedten Harry.
-Most meg te rontottad el a pillanatot.-kuncogtam fel.- De nekem indulnom kell. Még össze kell pakolnom a cuccomat.-leheltem ajkaira egy csókot, majd kimentem a szobából, de még vissza szóltam.-Szia.- s becsuktam az ajtót. Lementem a földszintre, ahol a többiek répás(???) mesét néztek.
-Sziasztok!-köszöntem el, amit Lou egy pisszegéssel reagált le.
-Én is megyek.-nyomott egy puszit Niall szájára Sam, majd elköszönt. Felvettük a cipőinket, s kiléptünk az utcára. Csöpögött az eső, de nem nagyon foglalkoztunk vele, hisz imádunk esőben sétálni. Csendben ballagtunk egymás mellett, nem szólva egymáshoz. Mindketten gondolatainkba temetkeztünk. Épp az járt a fejemben, hogy régen beszélgettünk Sammel úgy igazán mindenről, mikor hirtelen előttem termett és megölelt. Készségesen fontam én is köré kezeim és álltunk percekig így.
-Sajnálom.-bukott ki belőlem, ezzel megtörve a csendet.- Nem akartam. Tudom, hogy most utálsz meg minden, de tényleg ne haragudj.-suttogtam.
-Mért kéne haragudnom? Csináltál valamit? Ugye nem etted meg a szobámból a csokikat?-kérdezte kétségbeesve.
-Nem nem ettem meg semmit a szobádból, csak elhanyagoltalak. De esküszöm nem fordul elő mégegyszer.-néztem rá bűnbánóan.
-Jaj, nem hanyagoltál el. Megértelek. Olyan hülye vagy.-mondta mosolyogva, miközben eltolt magától.
-Nem én vagyok hülye, hanem te vagy túl normális.-nevettem fel. Együtt nevettünk, s újra elindultunk. A házunkig nem is álltunk meg. Míg Sam a kulcsokkal babrált, addig én elővettem a csörgő mobilom és felvettem.
-Igen?-szóltam bele. Halk szuszogást hallottam.-Haló. Szóljon már bele valaki.-vártam egy kicsit. Még mindig várok. Még mindig. Még mindig. Most már nem.- Jól van ám. Szórakozzanak mással.-azzal kinyomtam a hívást. Elindultam be, mert a barátnőm itt hagyott. Nem ám, hogy szólt volna. Minek is.
-Na? Ki hívott?- nézett rám, amint beértem a konyhába.
-Nem tudom. Nem szóltak bele. Nagyon utálom az ilyeneket.-mondtam.-Na megyek gyorsan összepakolok.-rohantam fel az emeletre. elővettem egy sport táskát és belepakoltam mindent.

 

Leszaladtam a nappaliba, ledobtam a táskám, majd a kanapéra telepedtem. Volt még egy fél órám, ezért, úgy döntöttem, hogy beszélek az esküvő helyszín tulajdonosával és lerendezek egy időpontot. Előkerestem a helyszínes papírt, a tulaj telefon számát és tárcsáztam is. Pár perc beszélgetés után, sikeresen felírhattam az időpontot. Még átnéztem, az Esküvői teendők listák, hogy nem-e tudok elintézni még valamit, de nem volt semmi olyan. Mivel a meghívókat már kiküldték, a ruhát pedig még csinálják így hátradőltem és élveztem a csendet. Ami nem tartott 2 másodpercnél.

-Neeeem!! Nem, nem, nem és nem.-rohant le az emeletről Cam, utána pedig Christi.

-Kicsim, kérlek.-könyörgött neki.

-Mi történt?-néztem rájuk.

-Azt akarják, hogy öltönyt vegyek majd fel a nagy napjukon.

-És? A fiúk többsége szexibb öltönyben, mint hétköznapi szerelésben.-mosolyogtam.

-Harry is öltönyben szexibb?-kérdezte nevetve Christi.

-Neeeem, ő...mindenhogy.-pirultam el.

-Úúúú...ezt elmondom majd neki hehe.-nyújtotta ki a nyelvét Cam, majd felszaladt az emeletre.

-Amúgy, holnap után kell mennetek a helyszínt megnézni.-mondtam.- Csak akkorra volt időpont.-tettem még hozzá. Felálltam az ülőalkalmatosságról, felvettem a cuccom, intettem egyet Christinek, majd elhagytam a házat. A táncterem felé vettem az irányt. Perceken belül meg is érkeztem. Bementem és láttam, hogy a fele csoport már ott van.

-Sziasztok!-köszöntem illedelmesen.

-Szia.-köszöntek vissza kórusban, majd a fal mellé telepedtem le Sophia mellé. Mint kiderült előttem jött nem rég. Elbeszélgettünk, s mikor már mindenki itt volt Kim elkezdett beszélni.

-Szóval Night Dance (ez a nevünk)! Felkért minket valaki, hogy legyünk a háttértáncosai, amire én örömmel bólintottam rá. Ez a valaki egy sztár és hamarosan lesz egy fellépése, ahol már mi lépünk fel.-mondta. Mindenki ujjongott és tapsolt.

-És ki az a sztár?-kérdezte Jeremy.

-Rita Ora.-válaszolta, mire már sikítások is elhagyták valakik száját. Nagyon örültem, hogy lesznek fellépéseink, mert mióta itt vagyok azóta csak próbálunk.-Jól van, akkor mindenki álljon be és elkezdjük a koreográfiát.-tapsolt kettőt, mire mindenki elhelyezkedett. Vártuk, hogy Kim utasítson minket milyen alakzatban legyünk, s elkezdje a tanítást.

~~~ ~~~ ~~~

-Gyere.-húzott Sam, Hannah és Jessie az emeletre, amint megérkeztem. A szobámba mentünk. Kikapták a kezemből a táskám és a fürdőbe tuszkoltak. Hát jó. Elkezdtem mosakodni, mikor Jessie beszólt, hogy hajat is mossak, így azt is megmostam. Törölközőbe csavarva mentem ki a szobámba, ahol egy csomó minden elő volt készítve. A kezembe nyomtak egy ruhát, s visszalökdöstek a fürdőbe. Magamra kaptam a szerelést, majd visszamentem a lányokhoz.

 A sminkem visszafogott volt (szemceruza, szemhéjtus, szempillaspirál, szájfény), hajam pedig természetes hullámokban omlott a vállamra. Egy táskát adtak még, amibe belepakoltam a pénztárcám, a telefonom, az irataimat (ki tudja alapon).
-Nem tudom minek kellett ez, -mutattam végig magamon- de köszönöm.-öleltem meg a lányokat.
-Nincs mit. De majd megérted.-mosolygott Hannah. -És remélem nem...-harapta el a mondat végét.
-Reméled nem?-húztam fel a szemöldököm.
-Mindegy nem lényeg.-legyintett, majd megszólalt a csengő.
-Na menj nyisd ki.-szólalt meg Sam. Lebattyogtam a lépcsőn, s az ajtóhoz lépve, kinyitottam azt.

-Szia.-lépett közelebb Harry.
-Szia.-suttogtam, mielőtt megcsókolt volna. Percekig faltuk egymás ajkait, mikor levegőhiány miatt el kellett válnunk.
-Gyönyörű vagy.-mért végig, mire apró pír jelent meg az arcomon.-Mehetünk?-nyújtotta a kezét. Most nem érdekel senki, így készségesen kulcsoltam össze ujjainkat és léptünk ki. Kinyitotta a kocsit, s megvárta míg beszállok. Hátulról megkerülte, majd ő is beszállt. Beindította az autót, s elindultunk.
-Amúgy hova megyünk?-néztem rá.
-Meglepi.-mosolygott féloldalasan. A fél órás úton nem beszélgettünk, Hazz a vezetésre koncentrált, én pedig a tájat figyeltem. Arra lettem figyelmes, hogy az autó lassít, majd végleg megáll. Harry kipattant a járműből, s mikor én is ki akartam szállni nem tudtam. Megvártam míg a barátom ideér, s udvariasan kinyitja az ajtót és a kezét nyújtja. Mosolyogva megfogom, mire hatalmas vigyor jelenik meg az arcán. Kiszálltam a kocsiból, s Harry egy fekete kendőt vesz elő. A hátam mögé sétál, majd eltakarja vele a látásom.
-Bízol bennem?-suttogja a fülembe. Bólintok. Megfogja a derekam és a kezem, majd lassan elindulunk. Óvatosan navigált, így perceken belül meg is állított. Levette a kendőt, s a látvány ami a szemem elé tárult lenyűgöző volt. Egy parkban voltunk, ami tele volt rakva lampionokkal, a közepén egy pokróc, mellette egy kosárral.
-Tetszik?-fürkészte az arcom.
-Igen.-fordultam meg, majd egy puszit nyomtam a szájára. A plédhez vezetett, majd mindketten leültünk rá. A kosárból elővett egy dobozt, amiben spagetti volt. Adott egy villát, s elkezdtünk enni. Egymást etettük, s egy kicsit nyálasak voltunk, de aranyos volt Hazztól. Mikor elfogyott a spagetti, elővett egy doboz epret és csokit. Mosolyogva vett ki belőle egyet, majd felém tartotta, amit én nagy örömmel megettem. Ez így ment felváltva, addig míg el nem fogyott. visszatette a kosárba az üres dobozt, majd eldöntve a földön megcsókolt. Ajkainak csoki íze, amit előszeretettel ízlelgettem. Nyelveink érzéki táncot jártak, majd végül zihálva váltunk el egymástól. A hasamra tette fejét, s együtt kezdtük el kémlelni az eget. Az ujjaimmal göndör fürtjei közé túrtam, ami egy halk morgást váltott ki belőle.
Éjfél körül értünk hozzánk. Halkan felosontunk a szobámba, Harryvel bedőltünk az ágyba, s az álmok vizeire eveztünk.