30. rész

Samantha szemszöge:
Sötét, hideg és büdös... csak ennyit érzékeltem környezetemből. A mérhetetlen sötétség, amely betöltötte a szobát félelmet keltett bennem. A kezem-lábam sajgott, s a szívem majd megszakadt. Apró kezeimet, most nem óra vagy karkötő díszítette, hanem egy nehéz vas, amit csak bilincsnek hívunk. Lábam durva kötéllel egy székhez volt kötözve. Émelyegtem, s rettegtem, hogy mi vár rám. Az ajtó hangos nyikorgására kaptam fel a fejem, s a rajta beszűrődő fény, majd kiégette íriszeimet. Két alak lépett be az üres terembe, majd az egyik egy egyszerű mozdulattal kapcsolta fel az számomra immár láthatóvá vált asztalon lévő lámpát. Az erős fény hatására szemem összeszorult, majd mikor kezdett hozzászokni óvatosan nyitottam ki, s megláttam elrablómat.
- Mi... mit akar tőlem? Ki... ki maga? - hiába próbáltam magabiztosan beszélni, nem jött össze. Hangom remegett és a mondat végére elhalkult. Hiába kerestem a fejemben nyomós okokat, hogy miért vagyok itt de egyszerűen nem találtam semmit. Soha nem csináltam semmi olyat, amiért bűnhődnöm kéne. Féltem attól, hogy mi vár rám, hogy mivel kell a következő napokban szembe néznem. Hiába minden erőfeszítés, mozgásképtelenné tettek, s ez csak még egy lapát a tűzre. A két alak egy nő és egy férfi volt. Közeledni kezdtek, s mikor már elég közel voltak, a férfi mögém lepett, s egy kést szorított a nyakamhoz. Azt hittem ott helyben elájulok. Az éles tárgy karcolta bőrömet, ezzel is fájdalmat okozva nekem.
- Itt egyedül csak én kérdezek, úgy hogy villámgyorsan húzd vissza a nyelved, mielőtt levágjuk! - nekem se kellett több, amennyire csak lehetett összehúztam magam, s csak remélni tudtam, hogy majd valaki megtalál, s kiszabadít.
- Szóval... ki a jó büdös franc vagy te? - ordította a képembe. Összerezzentem, nem tudtam mit válaszolni. Ezt a kérdést inkább nekem kellett volna feltenni, nem neki. Elrabolt, de azt se tudja ki vagyok. Gratulálok!
- Miért legyeskedsz egyfolytában Niall és a fiuk körül? Ki vagy te? Talán a szeretője vagy mi? - szóval innen fúj a szél. Hát, persze mi más lehetne. Egy eszeveszett Directioner rabolt el csak azért, hogy a számára istennek vélt sztárjától távol tartson.
- Nem a szeretője, hanem a barátnője... - köptem a szavakat.
- Barátnője... igen? - ragadta meg a hajamat és ráncigálni kezdte. Fájdalmasan kiáltottam fel, de befogtam amikor éreztem, hogy a kés, mely nem rég a nyakamnál volt végigszántja a jobb arcomat. Éreztem ahogyan a forró vörös folyadék csurog le arcomról. Eszméletlenül fájt, szememben az eddig bent tartott könnyek utat törtek maguknak. Marta arcomat, s a rajta lévő sebet. Csak sírtam és rettegtem attól, hogy talán már sosem látom a többieket, hogy talán már sosem látom Niallt...
- Szerintem te nem vagy más, csak egy olcsó ribanc, aki a pénzére, meg hírnevére hajt. De nyugodj meg, többet már nem fogja látni azt az édi pofidat, ezt megígérhetem. Patric! Engedd el, még visszajövünk. - egy ördögi mosolyt villantott majd kiment a helységből. Kettesben maradtam az állítólag Patricnak hívott alakkal.
- Nyugi cica, minden rendben lesz, ne aggódj! - kezével felemelte arcomat, majd a keletkezett sebre egy hosszantartó csókot nyomott. Undorodtam tőle, de egyben féltem is. Tehetetlen voltam vele szemben. Csak némán tűrtem, majd mikor kiment eszembe jutott egy remek ötlet. A telefonomat mindig a hátsó zsebben tároltam így megnéztem, hogy ott van e. Csalódnom kellett, mert nem volt ott. Valószínűleg kieshetett a kezemből, amikor elraboltak.
Niall szemszöge:
Nem tudok másra gondolni, csak Samanthára... ki akarna annak a Tündérlánynak ártani? Miért pont Őt kellett elrabolniuk?? A szívem megszakad, ha arra gondolok, hogy mit csinálnak vele... nem!! Niall, ezt gyorsan verd ki a fejedből! Már két napja nem eszek semmit, nem is alszom, elhanyagoltam magam...
- Niall! Szóltunk a rendőrségnek, de ez által a sajtó is fülest kapott, s nem szállnak le rólunk... - fogta meg Louis a vállam.
- Most ez érdekel a legkevésbé! Egy tökéletes randit terveztem mára, azt gondoltam, hogy lemegyünk a tengerhez piknikezni, fürödni, egy édes vacsora és a várva várt esti romantika... erre? Elrabolták, érted??
- Várj! Te most azt akarod mondani, hogy együtt vagytok már kitudja hány hónapja és még nem feküdtetek le? - nézett rám csodálkozva.
- Miért mit vártál? Hogy majd az első héten lefektetem?? Én nem Harry vagyok... - nevettem fel kínosan. Aztán beugrott az az este. Istenem mennyire megakartam szerezni, annyira kívántam, de nem. Neki még nem jött el az az idő. Képes leszek rá várni, addig ameddig kell.
- Ajjaj... akkor azt hiszem kezdhetünk jobban aggódni... de... ugye már nem szűz??
- Honnan tudjam? Szerintem már nem... nem kérdeztem ki... velem még nem feküdt le az biztos...
- És mi van ha mégis? Egy ujjal se nyúltál még hozzá. Téged szeret a legjobban és neked nem engedi meg akkor másnak szerinted engedte? Mert szerintem Sam nem olyan lány... akárhányszor hozzáérsz az arcán valami különös fény megy át... vagy mit tudom én... a lényeg, hogy... argh! Hogy mondjam el? Sam fél a szextől!
- Te teljesen meghibbantál? - ugrott két oktávot a hangom. - Mondd te ilyenkor mit érzel? - röhögtem ki. - Te nem tudom, milyen Sam amikor tüzes...
- De azt mondtad...
- Én csak azt mondtam hogy még nem feküdtünk le. Az nem azt jelenti, hogy... szóval vágod! - bokszoltam a vállába.
- Haj... haver te komolyan szerelmes vagy... - mosolyodott el.
- Mert? - néztem rá.
- Akárhányszor, ha róla beszélsz virulsz mint a tejbe tök. Most bajban van, és te mindent megteszel annak érdekében, hogy kiszabadítsd. Mióta is nem ettél? Nézz magadra olyan vagy mint egy roncs... Teljesen el vagy keseredve, hogy nincs melletted. - Kössz, haver! - forgattam a szemeimet. - Megyek, megyek még egy kört.
- Haver, egyél előtte. Legalább egy csokit.
Louis mindig aggódik. De ezt szeretem benne annyira. Lehet, hogy ő a leghülyébb a csapatban, de ha baj van ő ugrik először.
- Majd veszek valamit. - s ott hagytam.

Samantha szemszöge:
- Kérem! Engedjenek el! Mit akarnak tőlem? - már nem tudom hányadszorra kérdem, de még egyszer sem válaszoltak...
- Fogd be, ribanc! - megpofozott... nem először. Legalább két monoklin lehet, szörnyen faj az arcom, és a bordáim is. Mikor nem voltam hajlandó válaszolni valamelyik kérdésükre bordán rúgtak.
- Caterina! Pár utcával arrébb megállt egy fekete terepjáró. Hallgattasd el, ha nem akarod, hogy lebukjunk. Valami idétlen szőke haja van, meg napszemüveget viselt. Tudod a sztárocska aki miatt elraboltuk ezt a szépséget. - simított végig az arcomon.
- Niall!!!!!! - ordítottam ahogy a torkomon kifért. Itt van! Igen, eljött értem és talán kiszabadít!!! - Segítség!!!! Niall!!!! Niall, itt va... - még egy ütés.
- Jobb ötletem van. Itt hagyom neked, csinálj vele amit akarsz, én megyek bemutatkozom neki. - kacsintott, majd indulni készült.
- Ne! Kérlek, ne!! - bőgtem.
- Miért? Nekem senki nem tudott még ellenállni. Te... te meg csak kelleted magad... ejnye... azt nagyon nem szeretik ám a fiuk... főleg nem Niall! Szegényt már annyira kiéheztetted, hogy könnyű dolgom lesz.
- Honnan veszed?? - a düh szétáradt a testemben. Hogy merészeli?? Ha egy ujjal is hozzáér... én e teszek jót magamért!!
- Van egy két besúgom... - kacsintott, majd kiment, egyedül hagyva ezzel a perverz alakkal.
- Neee!! - felakartam állni, de csak orra estem.
- Hé, hé, hé! Nyugalom! - jött oda hozzám a srác, és segített felülni. - Ennyire rajongani egy ilyen kis sztárocskáért... sokszor nem értem... mit eszik annyira rajta...
- A barátomról beszélsz! - figyelmeztettem. De ami meglepett benne, hogy nekem!!! panaszkodik...
- Ja, tényleg! - nevetett fel kínosan.
- Kihasznál igaz? - láthatóan összezavartam kérdésemmel.
- Mi? Mi... miket... beszélsz? Dehogy... honnan veszed? - hazudott.
- Hagyod, hogy egy nő parancsolgasson neked? Nem is vagy férfi ha ezt tűröd...
- Tartozom neki. - hajtotta le a fejét.
Most komolyan elszomorítottam?? Mekkora egy... hülye... ez még jól jöhet.
- Mivel? Nem értem.
- Megmentette a húgom életét.
- Van húgod?
- Ja.
- És ez azt jelenti, hogy mivel megmentette a húgod életét, neked minden piszkos ügyébe bele kell avatkoznod?
- Miket beszélsz? Én nem olyan vagyok! Én egy tisztességes ember vagyok.
- Akkor segíts! Egy ártatlan embert elrabolni, nem tisztességes! - a könnyek marták a szemeimet.
- De...
- Kérlek! Patric, igaz?
- Igen. Haj... jó, de nem most... azt túl feltűnő lenne..
- Köszönöm. - mosolyodtam el. Nem is olyan mint amilyennek mutatja magát. Látszik rajta, hogy ő maga is csalódott. - kérhetek egy utolsó szívességet? Kioldoznád legalább a kezem?
- Hmmm.... igen...
Niall szemszöge:
Az utam egy ismeretlen környékre vitt. Leparkoltam és körülnéztem. Egy lélek se volt az utcán. Épp bezártam a kocsi ajtót, amikor valaki megérintette a vállam.
- Helló, szépfiú!