35. rész

Sziasztok.!! Először is tudom, hogy -rengeteget- késtem és ezt nagyon sajnálom. Másodszor pedig, tudom, hogy rövid rész lett, de..na jó ezt nem tudom megmagyarázni, ez így sikerült. Remélem tetszeni fog nektek. Iratkozzatok fel, komizzatok, pipáljatok, azaz hagyjatok valami nyomot magatok után. Jó olvasást.!!
                                                                                           Petra xx"

35. rész
Ashley szemszöge:
Sok minden történik velünk életünk során, amire nem szívesen emlékszünk vissza, de ezek is ott vannak a szívünk egyik rejtett zugába. S ha előkerül egy tárgy, egy hely, vagy éppen egy személy, akkor emlékeink megrohamoznak. Nem tudunk mit tenni. Hisz a jó és a rossz dolgok miatt vagyunk azok, akik most vagyunk. Ha valami csak egy kicsit is másként is történt volna, nem biztos, hogy ilyen személyiségünk lenne. Nem biztos, hogy ezek a személyek vennének körbe, mint most, s nem biztos, hogy ezen a helyen lennénk. Szóval legyünk hálásak minden dologért, ami életünk során történt/történik velünk. Nem véletlenül találkozol személyekkel, s nem ok nélkül lépnek ki személyek az életedből. Nem mindegy, hogy valaki csak sodródik az árral, vagy éli is közben az életét. És nem mindegy, hogy a sarkon jobbra vagy balra fordulsz. Mert minden okkal történik.
Az, hogy Samet elrabolták az én hibám. Hisz évekkel ezelőtt megígértem, hogy soha nem esik baja, mert én majd megvédem. De úgy látszik, hogy még erre sem vagyok képes. Bűntudatom van, annak ellenére, hogy kívül mosolygok. Senkire sem tartozik mit érzek a szívem mélyén. Mindenki azt hiszi, hogy erős vagyok. De ez csak egy álca, hogy megvédjem magam. Kevés embernek nyílok meg. Eddig csak Jessnek, Samnek és Zaynnek sikerült teljesen. Igaz apunak elmondok mindent, de AZT a dolgot még neki sem mondtam el. Félek szembe nézni vele, így inkább úgy teszek, mintha meg sem történt volna, bár ez nehéz. Egy röpke pillanat, emlék is elég ahhoz, hogy felidézze, s hiába akarom visszataszítani az agyam leghátsó zugába, nem megy. Elfelejteni meg nem szeretném, mert azok a dolgok tettek azzá aki vagyok. És büszke vagyok magamra. Már csak az a kérdés, hogy a családom, a barátaim büszkék e rám. Vagy, hogy a kis kori énem büszke lenne e rám? Egyiket sem tudom, de maradjon ez rejtély.
Gondolatmenetemből a csengő hangja zökkentett ki. Tudtam, hogy Jess lent van, így nem mentem le. Gyorsan előkerestem egy táskát, s a gardróbba mentem összeszedni holnapra ruhát. Ma Harrynél alszom és nem tudom mit szeretne, de én minél előbb megszeretném beszélni a múltkor történteket.
-Bejöhetek?-hallottam meg egy hangot az ajtóban.
-Gyere!-kiabáltam ki. Nem telt bele egy percbe már itt is volt mellettem.
-Kész vagy? Mehetünk?-kérdezte, mikor a cipzárt húztam össze a táskámon.
-Igen, csak nem találom a telefonomat.-húztam el a számat, majd kivittem az ágyamra a táskám.
-Megcsörgetlek.-vette elő a saját mobilját és hívni kezdett.-Hallod?? Mert én nem.
-Öhm..izé. Azt hiszem le van halkítva.-haraptam alsó ajkamba, mire elnevette magát.
-Akkor megkeressük.-mosolygott. Bólintottam, majd megkezdtük a keresést. Miközben megnéztem a mosdóban, a szobámban és ez egész emeletet végig kutattam, azon gondolkoztam, hogy mi van ha baja esett. A keresést is elneveztem. Telefon mentő akció. Egy kicsit hülyén néztem magamra, de nem nagyon foglalkoztam vele, csak lementem a földszintre. Megnéztem a nappaliban, de ott sem volt.
-Megvan!-hallottam a konyha felől Harry hangját. Az előbb említett helységbe rohantam és megláttam a göndör hajú fiút a mobilommal a kezembe.
-Hol volt?
-Az egyik szekrénybe.-ráncolta a szemöldökét és átnyújtotta a készüléket.
-Köszi.-nyomtam egy puszit az arcára, majd kimentem a helységből, egyenesen az előtérbe, ahol a cipőm volt. Leültem a földre, majd felhúztam a lábamra a fehér converse-met, s Harry vártam, míg támolyog a konyhából. Nem kellett sokat várnom, mert azonnal ott termett és felsegített a földről. Felkiabáltam, hogy

elmentem, majd kimentem az ajtón, Hazz-val a nyomomba. Kinyitotta az kocsi ajtót, én pedig beszálltam az anyósülésre. Az út alatt nem beszélgettünk, én az utcán elhagyott házakat és embereket néztem, míg Harry az útra koncetrált. Egy piros lámpánál megálltunk, mikor Hazz-val egy pillanatra egybefonódott tekintetünk. Az a csillogás, amit a szemében láttam, levett a lábamról. De nem törhetek meg. Addig nem, míg meg nem beszéljük.

Harry szemszöge:
Sok mindent kell megbeszélnünk. S remélem nem haragszik rám, mert nem szeretném elveszíteni. Ő más, mit a többi barátnőm. Ő nem azért van velem, mert ismert vagyok és pénzem is van. Ismeri az igazi énem, mellette nem félek önmagam lenni. Ilyen lányt meg kell becsülni. De én nem tettem. Csúnyán viselkedtem vele és elhanyagoltam.
-Harry...-suttogta el-elhaló hangon. A házamban voltunk már a kanapén, s egyikünk sem szólalt meg idáig. Ráemeltem íriszeimet és gyönyörű kék szemeibe néztem. Az a csillogás, ami ott volt, elbűvölt. Tudom, hogy tisztáznunk kell a dolgokat, de most még nem. Nem szólaltam meg, vártam, hogy kérdezzen/mondon valamit. De Ő is hallgatott. Néma csendbe burkolóztunk, amit semelyőnk sem tört még meg. Nyugtató volt, mert addig nem kell magyarázkodnom. Hülye voltam.-Ezt nem halogathatjuk. Szeretném tudni, hogy mi történt.
-Tudod sok utálkozó van, akik ismertség nélkül írnak hazugságokat. Lehet, hogy nem vagyunk szentek, de azért jó emberek vagyunk. Az nap amúgy is rossz kedvem volt, ezek az üzenetek miatt is, a másik ok pedig az, hogy amikor pirosat kaptunk, az út szélén megpillantottam az egyik táncos csávót, aki elég feltűnően nyomul rád. Nagyon ideges lettem és nem akartam rajtad levezetni a feszültséget.
-Ezért inkább beárkóztál és elküldtél.-bólintott egyet.-De miért zavar annyira, hogy Mattel beszélgetek. Csak barátok vagyunk.
-A te számodra lehet, de vajon fordítva is igaz?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-Ne foglalkozz vele. Amúgy meg nem tehet róla. Nem tudja, hogy van barátom.-vette védelmébe Ash.-
-De igenis foglalkozok vele, a k*rva életbe. A barátnőm vagy, más srácok ne flörtöljenek veled.-közöltem vele.
-Te...féltékeny vagy?-húzódott apró mosoly szája szélébe.
-Féltékeny vagyok, mert a bassza meg, SZERETLEK!

34. rész

Sziasztook. Nagyon sajnálom ezt a rengeteg késést, tényleg. Nem is akarom tovább húzni, mivel nem készültem monológgal. Jó olvasást. Puszi :* Ada :))xxx
Samantha szemszöge:
Vége a rémálomnak. Már csak eggyel kell megbírkóznom, mégpedig a kórházzal. Nem szeretem a kopár fehér falakat és fertőtlenítő szagát. Akárhányszor idekerültem sosem tudtam normálisan aludni. A kórház nem az én helyem.
Lassan nyílt az ajtó és az én megmentőm lépett be rajta, egy halom csokival a kezében. Akaratlanul is elmosolyodtam.
- Hogy vagy, Kincsem? - jött oda hozzám.
- Már jobban. Csak fáj a kezem. - mindketten a begipszelt karomra néztünk, mire Niall elővett egy tollat, és ráfirkantotta a nevét.
- Tessék, egy autógramm. - emelte fel büszkén a fejét.
- Úristen! Te jó ég! Autógrammot kaptam Niall James Horantól! Mindjárt elájulok! - legyeztem magam.
- Hahaha. Nagyon vicces vagy. - vágta be a durcát, és hátat fordított nekem.
- Niall... köszönöm. - komolyodtam el.
Mondatomra megfordult és leült az ágyam szélére, majd szorosan magához ölelt.
- Annyira megijesztettél. Már a legrosszabbra gondoltam... hiányoztál. - szemei csillogni kezdtek.
- De itt vagyok. És te is nagyon hiányoztál. - mélyen a szemébe néztem, majd lassan közelítettem meg ajkait, míg rá nem tapadtam.
Kezemet felvezettem a tarkóján, majd a hajába túrtam.
- Hmm... ne csináld! - figyelmeztetett.
- Mégis mit? - mosolyodtam el.
- Tudod te, még hozzá nagyon is jól. - ült ki a kaján vigyor arcára.
- Tényleg nem tudom. - húztam az agyát. És hogy a válaszom hihetőbb legyen széttártam kezeimet.
Azzal a lendülettel támadta le ajkaimat, s megmarkolta a derekamat. Követelte a válaszom, amit természetesen meg is kapott. Újra a hajába túrtam, mire lefektetett az ágyra, s felém magaslott.
- Na de kérem, ez itt egy kórház! - jött be egy nővér fejét fogva. Niallel azonnal szétrebbentünk, és pironkodva néztük a földet, miközben egy bocsánat hagyta el szánkat.
Megnézte, hogy minden rendben van -e velem, majd mikor leírta a papírra az eredményeimet, egy utolsó pillantást dobott felénk figyelmeztetésképpen, aztán kiment. Megkönnyebbülve fújtuk ki a levegőt.
Egymásra néztünk, de nem bírtuk tovább. Olyan hangosan nevettünk fel, hogy szinte tőlünk zengett az egész kórház. Már nagyon fájtak a bordáim, de még mindig röhögtünk. Nem sokára nyillott az ajtó, mire lecsendesedtünk, s amikor megláttuk barátnőmet belépni rajta újra nevetesben tőrtünk ki.
- Húha... most vagy nagyon rosszul áll a hajam, vagy ti csináltatok valami nem kórházba illőt. - tette kereszte a kezét Ash.
Ledermedtem, amint kitalálta, hogy mi is van a levegőben.
- Honnan tudtad? - addigra már Niall is abbahagyta a nevetést.
- Hmm... csak magamból indulok ki. - mosolygott végre előszőr.
Újra elnevettük magunkat, majd elmeséltük, hogy mi is történt. Ő is csak a fejét fogta.
Nem sokára vége van a látogatásnak és jön az esti vizit.
- Szervusz Kincsem, pihenj jól és vigyázz magadra. Holnap délelött jövök érted. - adott egy puszit a homlokomra, majd hosszasan megcsókolt.
- Na jól van, elég lesz. - választott minket szét Ashley, mire csak kuncogtam egyet. - Szia Sam, aludj jól. Holnap nem tudok eljönni, mert Harry valami meglepetést akar, így nála is töltöm az éjszakát.
- Rendben. Jó éjt. - öleltem meg.
- Na jól van, elég lesz. - most Niall szedett szét minket. Komolyan mint két gyerek, úgy viselkednek.
- Szia, Szerelmem! - ölelt át.
- Szia. - arcomat a nyakába fúrtam és mélyen beszívtam férfias illatát.
Elengedett és egy utolsó csókot adott ajkaimra, majd mindketten kimentek.
Másnap délelőtt mindent rendben találtak, így kora délután már mehettem is haza. Most itt fekszem a szobámba és zenét hallgatok. Niall hazaugrott pár cuccáért, mert itt tölti az éjszakát.
Egy pillanatra lehunyom a szemem, s amikor kinyitom Niall van felettem.
- Te jó ég! Normális vagy? - löktem le magamról.
- Hé! - elkapta a kezem és szorosan magához húzott. - Tudod, hogy engem nem tudsz lerázni. - mosolygott kajánul.
- Sajnos tudom. - néztem szemeibe.
- Sajnos? - húzta össze szemöldökét.
- Szeretlek! - öleltem meg hosszan.
- Engem ki nem?! - ölelt vissza.
- Tudod, ilyenkor azt kell mondani, hogy én is szívem, édes vagy, nem pedig nagyképűen kérkedni.
- Sam! Minden oké? - engedett el.
- Már miért ne lenne? - ez most komoly?
- Feszült vagy. Nem szoktál így kiakadni. Csak vicceltem. - hangja kezdett halkulni.
- Jól vagyok. - ugrott a hangom egy oktávot.
- Látod. - szomorodott el.
- Haj, nincs semmi bajom, csak fáradt vagyok. Ennyi. Tényleg, semmi! Feszült vagyok, mert már nagyon régóta nem aludtam ki magam. Nem kell mindig a legrosszabra gondolni. - már kezd idegesíteni a folytonos aggódása. Tudom, hogy miattam csinálja, de már kezd sok lenni.
- Oké. Megyek lezuhanyzom. - kapta fel a cuccát majd eltűnt az ajtó mögött.
Azt hiszem, most tényleg megbántottam... de talán jobb is egy kicsit így. Talán... szünetelni kéne... talán... el kéne engednem...

33. rész

Halihóó.!! Igaz kicsit későn,de meghoztam a következő részt. Nem lett a legjobb, de azért remélem tetszik. És mielőtt olvasni kezdenétek megszeretnénk köszönni a 10000+ megtekitést. Nagyon sokat jelent nekünk.!! Komizzatok, iratkozzatok fel és pipáljatok, jó olvasást.!!
                                                                                    by:Petra

33. rész

Ashley szemszöge:
A hangos szirénázást már utcákkal arrébb lehetett hallani, s perceken belül meg is láttam a kéken és pirosan villogó járműveket. Elől és hátul egy-egy rendőrautó, középen pedig egy mentőautó száguldott felém. Megálltak a szőkeség autója mellett, majd felém kezdtek rohanni. Mutattam a házban az utat, s amint meglátták a földön fekvő lányt és a mellette térdelő fiút, rögtön odafutottak. Niallt arrébb vitték, Samet pedig a hordágyra fektették. A rendőrök elvitték a két ismeretlent, Perrievel meg veszekedni kezdtek, mert a csaj nem értette meg, hogy itt nem fizetheti ki az óvadékot. Ami nem kis összeg. Belenyugodott, majd lefizette a rendőröket, s így a saját kocsijával mehet majd a rendőrségre. Ebben a helyzetben csak Zaynt sajnálom. De ő jobbat érdemel nála. Vissza a jelenbe. Barátnőmet berakták az autóba, Niall meg megkönnyebbülten ment az autójához. Odaszaladtam a mentősökhöz és beszédre nyitottam a számat.
-Elnézést! Magukkal mehetek?-kérdeztem reménnyel teli szemmel.
-Szálljon be.-mutatott oldalra, ahol az ajtó el volt húzva. Beültem Sam mellé, majd megfogtam a kezét.
-Ash?-nyitotta ki résnyire a szemét. Hangja meggyötört volt, szemei alatt fekete karikák, arcán egy vágás, ami körül alvadt vér. Ruhája el volt szakítva, haja koszosan, kócosan omlott az ágyra.
-Ne erőltesd magad. Itt leszünk végig melletted.-simogattam a kezét, majd elindultunk és a sziréna még hangosabban szólt. Az úton száguldottunk, ezért a fél órás út helyett, 10 perc lett. Sietve letették a betonra Samet, s berohantak vele a kórházba. Futottam utánuk, s a mentősök egy orvossal beszéltek, aki elvezette őket valamerre, míg hozzám oda jött egy nővér.
-Jó estét! Ön a lány hozzátartozója?-kérdezte egy 50-es évei végén járó festett, vörös hajú nő.
-Magának is! Igen, a legjobb barátnője vagyok.-jelentettem ki.
-Rendben, akkor jöjjön és diktálja be az adatait, legyen szíves.-mondta, mire követni kezdtem. Csak minél hamarabb legyen vége ennek az egésznek. A néni elvezetett a recepcióshoz, aki egy ,,kicsit" flegma volt, de nem érdekelt. Megkérdezte a nevét, a születési dátumát, helyét, nemét, lakhelyét, származását és még a fontosabb dolgokat, miközben feltűnően rágózott. Menetközben Niall is megérkezett, s miután megkérdeztem, hogy hova vitték a barátnőm, ott hagytam a csajt. A szöszivel megkerestük Sam kórtermét, majd a székekre, amik előtte voltak leültünk.
-Szólni kéne apudéknak.-suttogta erőtlenül. Sóhajtottam egyet, majd elővettem a telefonom és apát kezdtem el tárcsázni, miközben arrébb. Ez az egészben a második legnehezebb feladat. Közölni a szülőkkel, hogy a (mostoha)lánya kórházban van, úgy, hogy nem is tudták, hogy elrabolták. Az első az a keresés volt.
-Szia kicsim. Már otthon vagytok? Christy hogy van? Nem annyira ideges?-bombázott meg kérdések hadával.
-Apa, mi még nem vagyunk otthon..-kezdtem, de félbeszakított.
-A srácoknál vagytok akkor?
-Nem, hanem a...kórházban.-mondtam halkan.
-Kórházban? Mi történt? Ki sérült meg? Christina tudja már? Mindjárt indulok.-tette le a telefont. Tárcsáztam az előbb említett személyt, aki egy csörgés után fel is vette.
-Ash, hol vagytok? Tiszta ideg vagyok, semmit nem bírok csinálni, annyira remeg a kezem.
-Christy, mi k-kórházban vagyunk.-tértem a lényegre.
-Mi? Máris ott vagyok.-jelentette ki, s a készülék sípolni kezdett. Még elküldtem egy sms-t Jessnek, hogy jöjjenek ide, majd becsúsztattam a zsebembe és visszasétáltam Niellhez. Leültem a székre, s lábaimat felhúztam a mellkasomhoz és úgy szuggeráltam az ajtót. Csak hangfoszlányokat hallottunk, de azokkal nem értünk semmit.
10 perc múlva Christy rohant be Camaronnal, utána pár percre rá apu Jessékkel egy időben.
-Mi történt?-kérdezték egyszerre. Niallel hátra hőköltünk, majd gyorsan rendeztük arcvonásainkat és összenéztünk a többiekkel. Ash, nagy levegő, készülj fel a leszidásra és mondhatod
-Hát, ugye pár napja nem láttátok Samet..-kezdte Jess, mire bólogattak.
-És mikor felhívott téged-nézett El a lány anyjára-azután elrabolták. Először csak azt hittük szórakozik és nem foglalkoztunk vele, de fél órája nem jött be hozzánk és Dani felhívta Niallt, hogy ott van e, de nem volt. Aztán Niall elment még aznap keresgélni, de nem sokra ment, mert sötét volt. Aztán ma reggel Ash lelépett és azóta csak most látjuk mindkettejüket.
-Én mindenhol őt kerestem, aztán egyszer csak ott voltam annál a helynél. Felhívtam Asht, aztán elkezdtem sétálni és a semmiből megjelent egy csaj, elkezdett flörtölni, de már akkor gyanús volt. És mikor leakartam lépni megjelent Ashley és néztem nagyokat, amikor felmászott a fára meg a kerítésre. Eltereltem a csaj figyelmét, majd elment én meg Ash után mentem. A ház oldalánál beértem, együtt bementünk, felosztottuk ki hol néz körül, s mikor a folyosón lévő utolsó ajtóhoz mentem megint összefutottunk, de aztán jött valaki, mi meg lefutottunk és elbújtunk. Majd egy nagy puffanásra előjöttünk és ott volt. Ash leütötte az egyiket és hívott a rendőrt és a mentőt, én meg Vele maradtam.-vázolta röviden a történéseket.
-És Ash te mért is vagy ilyen...koszos?-kérdezte Dani, de nem volt időm válaszolni, mert kijött egy orvos.
-Jó estét! Önök Samantha hozzátartozói?-nézett fel egy pillanatra a papírjai közül a doki.
-Az anyja vagyok.
-Rendben, én Dr. Deschanel vagyok. A lányának eltört a jobb keze, testét zúzódások borítják, és enyhe agyrázkódása van. Nem súlyos az állapota, ezért holnap délután már haza is mehet. Most pedig ha megbocsátanak.
-Elnézést, még egy kérdés.-biccentett egyet, mire folytattam.-Belehet hozzá menni?
-Igen, engedelmükkel.-válaszolta, majd megfordult, s mi pedig benyitottunk.A látvány ami fogadott nem volt olyan rossz, mint a helyszínen. A fején kötés volt, arcán apróbb sebek, kivéve egyet, ami olyan 5 cm-es volt. A kórházi hálóinget viselte, amiből kilátszódott a keze, amin ez egyiken gipsz volt. Na, majd kipingáljuk.-gondoltam magamban. Odaballagtunk, s mindenki megölelte. Én csak az ágy mellé sétáltam és küldtem felé egy mosolyt, és amikor kitárta a karját megráztam a fejem. Kérdőn nézett rám, s válaszul csak végig mutattam magamon. Végig mért, majd próbálta visszafogni a nevetését. Erre csak egy fintort kapott, de végül én is elmosolyodtam. Kérdezgettük Samet, hogy jól van e, meg hogy nem fáj e semmije, majd a srácoka barátnőikkel, Jess, Hannah és apuék elmentek. Niallel maradtunk.
-Mi történt veled?-fordult oda hozzám Sam.
-Na ez engem is érdekel.-csatlakozott a szöszi is.
-Esett az eső, elestem és lefröcskölt egy autó.-rántottam vállat.
-Szerencsétlen.-nevettek ki. Niallt elküldte Sam kajáért, s kaptunk az alkalmon.
-Mindenben igazunk volt. Zaynnek hogy mondjuk el, hogy milyen is a barátnője?
-Foggalmam sincs, de...ahj de nehéz is ez.-mondtam, s nyílt az ajtó, én pedig miután elköszöntem, elhagytam a kórházat és beszálltam Christy kocsijába.

32. rész

Na halihooo!! Meg is hoztam az új részt. Remélem tetszeni fog, s vissza fogjátok tudni tartani a könnyiteket. Én mikor írtam nagy nehezen, de sikerült. Nen is húzom az időt. Jó olvasást!! <3 <3
By: Ada
Samantha szemszöge:
Éhes vagyok, fáradt vagyok és úgy érzem, hogy minden reményem elszállt. Kész. Vége. Itt fogok meghalni...
3 órával később...
Halkan sírtam. Kétségbe voltam esve. Teljesen kiszáradtam és szinte minden testrészem sajog. De ez még mindig semmi a lelki fájdalmamhoz képest. Igen... már kezdek beletörődni, hogy már nem fogom Niall angyali mosolyat látni, Ashley hülye, de egyben okos fejét, anyát, apát, Cameront, Jesst és a fiukat.
A földön fekszem és halkan szenvedek. Lépteket hallok, de nem amolyan jöttünk megnézni a rabot, hanem lopakodó és óvatos. A szívemben egy halovány szikra gyúlt, de kialudt, amint meghallottam elrablóm hangját.
Egy félig romlott üdítőt és száraz üres kenyeret dobtak elém, aminek a 3/4-e a földre került.
- Nesze! Egyél, nem akarok börtönbe kerülni gyilkolásért.
- Így is úgy is odajutsz! - probáltam érthetően beszélni, de csak suttogásnak lehetett hallani.
A hajamnál fogva ragadtak meg és a fejemet a földbe verték, majd a világosság hatalmas ám de csodaszép kapuja várt arra, hogy megközelítsem és átmenjek rajta...
Niall szemszöge:
- Samantha!!!! - nem, ez nem lehet igaz... végre itt van erre elveszíteném? Odarohantam hozzá, s nem érdekelt, ha engem is megölnek, csak vele akarok lenni. Ő az enyém és nem halhat meg nélkülem!
Megnéztem a pulzusát, de nem volt. Nem vett levegőt, s nem mozgott. Szemei csukva voltak és nem rebbentek. Meghalt. Itt hagyott...
- Neeeem!!!! Nem lehet!!! Nem hagyhatsz itt!!! Mit tettetek vele?? Rohadt gyilkosok! Megöltétek!!!! - bögtem. Tombolt bennem az indulat, úgy éreztem, hogy most az az igazságos, ha én is megölöm azt,a ki ezt tette Sammel. De nem tettem. Ott maradtam mellette és a mellkasát nyomtam, majd szájon át lélegeztettem. Semmi... most már biztos, hogy itt hagyott. Ordítottam a nevét, de még továbbra is probáltam újraéleszteni a tudatom alatt. Mikor teljesen összetörtem, egy utólsó csókot leheltem ajkaira, s fejemet a mellkasára fektettem.
- Bazd meg! Nézd meg mit csináltál, te nyomorék??!! - ennyire tudtam csak figyelni, mivel a fülem egy érdekes lassú ritmust hallott. Nem volt erőm felemelni a fejem, csak lehúnytam a szemem és tovább hallgattam a megnyugtató "muzsikát"
Perrie szemszöge:
- Tűnjünk el innen!! - ordítottam. A franca!! Most mit csináljunk?? Megöltem... gyilkos vagyok...
- Na, azt már nem!!! - ordította Ash és úgy fejbe vágott, hogy a földre estem. - Esküszöm, hogy a börtönben fogsz megrohadni, Perrie!! - elővette a telefonját és nagy valószínűséggel a rendörséget hívta. Nem tudtam felkelni... szörnyen fájt a fejem. Épp, hogy eszméletemnél voltam...
Niall szemszöge:
Nem észleltem semmit a külvilágból, csak egy hangra tudtam figyelni, ami valamilyen oknál fogva megnyugtatott, s erőt adott. Várj! Nem... ez... lehetetlen!!! Felkaptam a fejem és megnéztem a pulzusát.
- Samantha!? Sam él!! Hallom a szívverését és érzem a pulzusát!!! - szorosan magamhoz öleltem, s csókokkal árasztottam el az arcát.
Samantha szemszöge:
- Nem.. nem hagyhatom itt Niallt, értsd meg!! - ordítottam a semmibe.
- Ha rátalálsz a kiútra visszaengedlek az élők közé. -szólt egy ismeretlen hang.
- Jó. De... de mi az?? Adj valami segítséget! Nincs itt semmi!! - kétségbe voltam esve. Mit tehetnék??
- Samantha!!! Nem!! Nem hagyhatsz itt!!! Nem hallhatsz meg!!
- Niall!!! Niall itt vagyok!! Segíts kérlek segíts!! - de senki nem hallotta meg. - Szeretlek! - egy őszínte könnycsepp futott végig arcomon és a következő pillanatban már újra a nehéz fájdalmat éreztem a végtagjaimban és sötétséget látok.
- Megtaláltad a kiutat, ami nem más mint az őszinte szeretet. Ha egy ember ilyen őszínte, s igaz, annak jár egy második esély. Légy boldog, én veled leszek! - s eltűnt a hang a fejemből.
- Szeretlek! - Niall!!!
Egy édes csókot éreztem ajkamon, ami már annyira hiányzott. Lassan s nehezen nyitottam ki a szemem. Az első amit megláttam az az óceánhoz hasonlító ragyogó kék szempár, melynek tulajdonosa örökre rabul esjtette a szívem.
- Ni... Niall. Itt... va... gyok. - suttogtam. De nem figyelt rám, csak bámult és sírt.
- Bárcsak tényleg itt lennél és nem csak a képzeletemben.
Mi?? Ezt meg, hogy érti? De hiszen itt vagyok. Niall ne szórakozz velem. Megmentetted az életem és most veled vagyok. Nyisd a szemed és láss is, ne csak nézz!!!
- Köszönöm. - kezemet végig vezettem erős karján, majd mikor elértem a szőke hajkoronáját, lehúztam magamhoz és megcsókoltam. Ohh... de még hogy!! Nem akart hinni a szemének... belemosolyogtam a csókunkba, s lehúnytam a szemem.
Niall szemszöge:
- Köszönöm. - hallottam egy gyenge hangot, s egy lágy érintést a kezemen egészen a tarkomig, majd egy nyomás hatására ajkam Sam ajkán landolt. És... és... Sam ajka mozgott. Hát eszméleténél van! Velem!!! Olyan erővel csókoltam vissza, hogy az leírhatatlan. Minden érzésem belesűrítettem.
Visszakaptam életem szerelmét, s soha nem fogom elengedni. Soha többé!

31.rész

Sziasztok.!! Sajnálom, hogy csak most hozom az új részt, de két hétig gyakszim volt, és annyira elfáradtam, hogy amikor volt esélyem leülni rögtön bealudtam. De most itt a kövi rész, s remélem, hogy tetszeni fog. Komizni, feliratkozni, pipálni ér. Jó olvasást.!!
                                                                                                      by:Petra

31.rész

Ashley szemszöge:
2 nap. 2 napja, hogy elrabolták a legjobb barátnőmet. Végig jártam London sikátorait, elhagyatott épületeit, de semmi. A tervem is megsemmisült, tévedtem, akit gyanúsítottam félre ismertem. Nem tudom mit képzeltem magamról. Hogy egyedül megtudom találni Samet? Túl naiv vagyok. Most is egy parkban vagyok, az embereknek mutogatom, Sam képét, hátha látták. Persze, akik elrabolták, majd engedik, hogy csak úgy sétáljon. Hjajj...szánalmas vagyok, de kétségbe vagyok esve. Apuék semmit sem tudnak, ahogy Camaron sem, és holnap lesz az esküvő. Nem tudom, mit fogunk mondani, hogy miért nincs ott Christina lánya. De ez legyen a legkevesebb. Bárcsak most itt lenne, és ugyanolyan lenne a kapcsolatunk, mint Magyarországon. Anglia sok mindenben változtatott meg minket. De ha megtaláljuk, többet leszünk együtt és ugyanolyan szoros lesz a barátságunk, mint otthon. Mikor egész nap együtt lógtunk, mikor mindenen nevettünk, mikor Pétert, Ádámot és Jesst szívattuk, mikor Cam minket szívatott, amikor nem telt el úgy nap, hogy ne gördeszkáztunk volna. Ehhez képest, mióta Angliában vagyunk egyszer álltunk deszkára. Hiányoznak a régi szép idők.
Gondolatmenetemet az szakította meg, hogy felbuktam egy kőben. Morogtam egyet, majd feltápászkodtam. Leporoltam magam, majd tovább mentem. Este 10 körül van, és a forgalmas, élettel teli London most szokatlanul csendes. Mintha történni fogna valami, s ez valami vihar előtti csend. A sötétben botladoztam kifele, a kijárat felé, majd haza indultam. Útközben kaptam egy sms-t Nialltól, hogy menjek egy elhagyott területre és leírta hogy merre tudok menni. Irányt váltottam, s taxit kerestem. Mikor láttam egyet az út szélén, sietni kezdtem felé, de mielőtt oda értem volna, egy srác bepattant, a kocsi pedig elhajtott. Sietve lépkedtem, már fél órája úton vagyok, az eső esni kezdett, nálam pedig nincs se esernyő se kapucni. Épp egy zebránál álltam, hogy át tudjak menni az út másik oldalára, mikor egy kocsi suhant el előttem, ezzel lefröcskölve engem. Így vizesen és sárosan mentem tovább, míg oda nem értem. Életemben nem jártam itt, fák és bokrok voltak, amik eltakarták egy ház kerítését. Niall egy csajjal beszélgetett, rajtam pedig úrrá lett a kíváncsiságom, ezért a ház, avagy inkább kastély felé vettem az irányt úgy, hogy a kocsinál beszélgetők ne vegyenek észre. Elértem a kapuig, ami be volt zárva, ezért megpróbáltam átmászni a kerítésen. Volt egy fa, aminek az ága odaért a kerítéshez, így felmásztam a fára, ami nem volt olyan egyszerű nézve a fa és az én magasságom, de megoldottam. A fa ágán ültem és egyre kijjebb csúsztam, a fa egyre lejjebb hajlott, én pedig paráztam, hogy leesek. Mikor kiértem addig, hogy át tudjak mászni, az egyik lábamat a kerítés tetejére tettem, a másikat átlendítettem ugyanarra az oldalra, a kezemmel meg görcsösen szorítottam az ágat, miközben lassan guggoltam le, majd leültem. A házban égett a villany, szóval van bent valaki. Gratulálok Ashley, végülis ez nem logikus.-forgattam meg a szemeim gondolataimra. Óvatosan leugrottam a fűre, leporoltam magam, de nem tudom minek. Így is, úgy is koszos maradok. Halkan közelítettem meg a házat, s abban reménykedtem, hogy ne legyen kutya. Mikor a falhoz értem, hozzápréselődtem és ügyelve arra, hogy ne keltsek zajt, közeledtem az egyik nyitott ablakhoz. Megfogtam a párkányt, majd először bepillantva megbizonyosodtam, hogy nincs ott senki. A lábamat már lendítettem volna, de olyan 10 méterre tőlem kinyílott a kapu. Mozdulatlanul álltam, míg végig megy a kavicsokkal kirakott járdán és bemegy a házba. Meglendítettem a lábam, s csak annyit érzékelek, hogy valaki feltol. Ha nem teszem a kezem a szám elé, akkor a sikításom leleplezett volna minket. Lenéztem a segítőmre, s meglepődve láttam, hogy Niall az.
-Hát te?-suttogtam.
-Majd bent. -mondta. Lemászok a párkányról, s egy szobában találtam magam. A sötétség uralkodott, néhány dolgot tudtam kivenni, mint például az ágyat, a szekrényt, egy gitárt, s az ajtót is lehetett látni a hold halovány fénye miatt. Niall is megérkezett, mire kérdőn néztem rá.
-Szóval?
-Láttam, ahogy felmásztál a fára.-rántott vállat, majd az ajtó felé közeledett.
-És mit akart tőled az a csaj?
-Semmit.-vágta rá gyorsan. Túl gyorsan. Most nem foglalkoztam vele, mert ha Sam itt van, akkor mielőbb ki kell szabadítani. Kinyitotta az ajtót, kikukucskált, majd kilépett a helységből.-Váljunk szét te arra nézd meg, én meg erre nézem meg. És vigyázz magadra.-bólintottam, s elkezdtem körül nézni. A második szobába nyitottam be, mikor trappolást hallottam. Gyorsan bementem a szobába, hogy ne lássanak meg, s az ágy alá bújtam.
-Te szerencsétlen, nem ölhetjük meg, szóval adj neki valami kaját meg vizet.-hallottam meg egy női hangot távolodni. Kikecmeregtem a búvóhelyemről és most óvatosabban nyitottam ki az ajtót. Kidugtam a fejem, körül néztem és mikor nem láttam senkit tovább indultam. Nesztelen léptekkel közelítettem, meg egy ajtót, amit próbáltam halkan kinyitni, de nyikorgott. Elhúztam a szám, majd elindultam lefele a lépcsőn(?), amit betonból készítettek, mert nem recsegett, ahogy leléptem egy lépcsőfokot. Nyílt a hátam mögött az ajtó, amire én megdermedtem. Nem mozdultam meg, még akkor sem, mikor valaki megérintette a vállam.
-Minden rendben?-kérdezte egy igen ismerős hang.
-Niall! Már másodjára ijesztesz meg. Normális vagy? Ilyen helyzetben..-folytattam volna még tovább, csak hangokat hallottunk fentről. Gyorsan leszaladtunk a lépcsőn, s kerestünk egy búvóhelyet. Egy szekrény mögé bújtunk. Az ajtó nyikorogva kinyílt, s utána lábdobogást hallottunk.
-Nesze!-szólalt meg ugyanaz a női hang.- Egyél nem akarok börtönbe kerülni gyilkosságért.-fűzte hozzá.
-Így is úgy is oda jutsz!

Jessie szemszöge:
Napok óta semmi hír Samről. Nem tudjuk hol van, kivel van, hogy van, vagy hogy...él e még. Nem, ilyenekre nem is gondolhatok. Biztosan él még. Senki sem lehet olyan kegyetlen, hogy kivégez egy emberi életet.
Most meg a nappalinkban vagyok és az utolsó simításokat ellenőrzöm a holnapi nagy napra, mikor csengetnek. Elköszönök az esküvő szervezőtől, majd feltápászkodok a kanapéról és az ajtóhoz battyogok. Megfogom a kilincset és kirántom az ajtó. Megdöbbenésemben még az ajtót is becsapom. Egy mély levegőt veszek, s újra kinyitom.
-Öhm..sziasztok!-köszönök egy zavart mosoly kíséretében.
-Jajj kincsem, annyira hiányoztatok!-ölelt magához anya, Rob pedig az ajtó előtt volt.-Ashley?-tolt el egy kicsit magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Öhm...háát...öhm...izé..-mutogattam a hátam mögé, de egy értelmes szót sem tudtam kinyögni.
-Mi az Jessie? Mióta Londonban vagytok elfelejtettél beszélni?-ütögette(???) meg a fejem Rob. Blaah, de nem szeretem én ezt a...micsodát. Megköszörültem a torkom, majd újra szólásra nyitottam a számat.
-Ash most nincs itthon, de gyertek be.-vezettem beljebb anyut, Robot pedig kint hagytam. Körbevezettem anyát a házban, míg a Robert bepakolt. Leültünk a kanapéra, majd anya kérdezgetni kezdett. Próbáltam kitárni az olyan kérdések elől, minthogy: Hol van Ashley, Camaron és Samantha? Mit csinálnak? stb. Nem szerettem volna hazudni neki, de az igazságot sem mondhattam neki el.

Ashley szemszöge:
-Fogd be a pofádat ribanc.-kiabálta a nő, majd egy nagy koppanást hallottunk.
-Mi folyik itt?-kopogott egy cipő sarka.
-Ez a szajha nem tudja befogni a csöppnyi száját. A barátnője nélkül semmit sem ér.-nevették ki jó hangosan. Nem akartam végig hallgatni, hogy miként aláznak meg valakit, ezért előléptem a rejtekemből, Niallel a nyomomba és olyat láttunk amit nem kellett volna. Egy lány feküdt a földön, arcából folyt a vér, ruhái el voltak szakadva. Balra fordítottam a tekintetemet, s ott állt az a személy, akit 2 nappal ezelőtt gyanúsítottam.
-Samantha!-ocsúdott fel először Niall, majd odaszaladt az előbb említett lányhoz.
-Perrie?

30. rész

Samantha szemszöge:
Sötét, hideg és büdös... csak ennyit érzékeltem környezetemből. A mérhetetlen sötétség, amely betöltötte a szobát félelmet keltett bennem. A kezem-lábam sajgott, s a szívem majd megszakadt. Apró kezeimet, most nem óra vagy karkötő díszítette, hanem egy nehéz vas, amit csak bilincsnek hívunk. Lábam durva kötéllel egy székhez volt kötözve. Émelyegtem, s rettegtem, hogy mi vár rám. Az ajtó hangos nyikorgására kaptam fel a fejem, s a rajta beszűrődő fény, majd kiégette íriszeimet. Két alak lépett be az üres terembe, majd az egyik egy egyszerű mozdulattal kapcsolta fel az számomra immár láthatóvá vált asztalon lévő lámpát. Az erős fény hatására szemem összeszorult, majd mikor kezdett hozzászokni óvatosan nyitottam ki, s megláttam elrablómat.
- Mi... mit akar tőlem? Ki... ki maga? - hiába próbáltam magabiztosan beszélni, nem jött össze. Hangom remegett és a mondat végére elhalkult. Hiába kerestem a fejemben nyomós okokat, hogy miért vagyok itt de egyszerűen nem találtam semmit. Soha nem csináltam semmi olyat, amiért bűnhődnöm kéne. Féltem attól, hogy mi vár rám, hogy mivel kell a következő napokban szembe néznem. Hiába minden erőfeszítés, mozgásképtelenné tettek, s ez csak még egy lapát a tűzre. A két alak egy nő és egy férfi volt. Közeledni kezdtek, s mikor már elég közel voltak, a férfi mögém lepett, s egy kést szorított a nyakamhoz. Azt hittem ott helyben elájulok. Az éles tárgy karcolta bőrömet, ezzel is fájdalmat okozva nekem.
- Itt egyedül csak én kérdezek, úgy hogy villámgyorsan húzd vissza a nyelved, mielőtt levágjuk! - nekem se kellett több, amennyire csak lehetett összehúztam magam, s csak remélni tudtam, hogy majd valaki megtalál, s kiszabadít.
- Szóval... ki a jó büdös franc vagy te? - ordította a képembe. Összerezzentem, nem tudtam mit válaszolni. Ezt a kérdést inkább nekem kellett volna feltenni, nem neki. Elrabolt, de azt se tudja ki vagyok. Gratulálok!
- Miért legyeskedsz egyfolytában Niall és a fiuk körül? Ki vagy te? Talán a szeretője vagy mi? - szóval innen fúj a szél. Hát, persze mi más lehetne. Egy eszeveszett Directioner rabolt el csak azért, hogy a számára istennek vélt sztárjától távol tartson.
- Nem a szeretője, hanem a barátnője... - köptem a szavakat.
- Barátnője... igen? - ragadta meg a hajamat és ráncigálni kezdte. Fájdalmasan kiáltottam fel, de befogtam amikor éreztem, hogy a kés, mely nem rég a nyakamnál volt végigszántja a jobb arcomat. Éreztem ahogyan a forró vörös folyadék csurog le arcomról. Eszméletlenül fájt, szememben az eddig bent tartott könnyek utat törtek maguknak. Marta arcomat, s a rajta lévő sebet. Csak sírtam és rettegtem attól, hogy talán már sosem látom a többieket, hogy talán már sosem látom Niallt...
- Szerintem te nem vagy más, csak egy olcsó ribanc, aki a pénzére, meg hírnevére hajt. De nyugodj meg, többet már nem fogja látni azt az édi pofidat, ezt megígérhetem. Patric! Engedd el, még visszajövünk. - egy ördögi mosolyt villantott majd kiment a helységből. Kettesben maradtam az állítólag Patricnak hívott alakkal.
- Nyugi cica, minden rendben lesz, ne aggódj! - kezével felemelte arcomat, majd a keletkezett sebre egy hosszantartó csókot nyomott. Undorodtam tőle, de egyben féltem is. Tehetetlen voltam vele szemben. Csak némán tűrtem, majd mikor kiment eszembe jutott egy remek ötlet. A telefonomat mindig a hátsó zsebben tároltam így megnéztem, hogy ott van e. Csalódnom kellett, mert nem volt ott. Valószínűleg kieshetett a kezemből, amikor elraboltak.
Niall szemszöge:
Nem tudok másra gondolni, csak Samanthára... ki akarna annak a Tündérlánynak ártani? Miért pont Őt kellett elrabolniuk?? A szívem megszakad, ha arra gondolok, hogy mit csinálnak vele... nem!! Niall, ezt gyorsan verd ki a fejedből! Már két napja nem eszek semmit, nem is alszom, elhanyagoltam magam...
- Niall! Szóltunk a rendőrségnek, de ez által a sajtó is fülest kapott, s nem szállnak le rólunk... - fogta meg Louis a vállam.
- Most ez érdekel a legkevésbé! Egy tökéletes randit terveztem mára, azt gondoltam, hogy lemegyünk a tengerhez piknikezni, fürödni, egy édes vacsora és a várva várt esti romantika... erre? Elrabolták, érted??
- Várj! Te most azt akarod mondani, hogy együtt vagytok már kitudja hány hónapja és még nem feküdtetek le? - nézett rám csodálkozva.
- Miért mit vártál? Hogy majd az első héten lefektetem?? Én nem Harry vagyok... - nevettem fel kínosan. Aztán beugrott az az este. Istenem mennyire megakartam szerezni, annyira kívántam, de nem. Neki még nem jött el az az idő. Képes leszek rá várni, addig ameddig kell.
- Ajjaj... akkor azt hiszem kezdhetünk jobban aggódni... de... ugye már nem szűz??
- Honnan tudjam? Szerintem már nem... nem kérdeztem ki... velem még nem feküdt le az biztos...
- És mi van ha mégis? Egy ujjal se nyúltál még hozzá. Téged szeret a legjobban és neked nem engedi meg akkor másnak szerinted engedte? Mert szerintem Sam nem olyan lány... akárhányszor hozzáérsz az arcán valami különös fény megy át... vagy mit tudom én... a lényeg, hogy... argh! Hogy mondjam el? Sam fél a szextől!
- Te teljesen meghibbantál? - ugrott két oktávot a hangom. - Mondd te ilyenkor mit érzel? - röhögtem ki. - Te nem tudom, milyen Sam amikor tüzes...
- De azt mondtad...
- Én csak azt mondtam hogy még nem feküdtünk le. Az nem azt jelenti, hogy... szóval vágod! - bokszoltam a vállába.
- Haj... haver te komolyan szerelmes vagy... - mosolyodott el.
- Mert? - néztem rá.
- Akárhányszor, ha róla beszélsz virulsz mint a tejbe tök. Most bajban van, és te mindent megteszel annak érdekében, hogy kiszabadítsd. Mióta is nem ettél? Nézz magadra olyan vagy mint egy roncs... Teljesen el vagy keseredve, hogy nincs melletted. - Kössz, haver! - forgattam a szemeimet. - Megyek, megyek még egy kört.
- Haver, egyél előtte. Legalább egy csokit.
Louis mindig aggódik. De ezt szeretem benne annyira. Lehet, hogy ő a leghülyébb a csapatban, de ha baj van ő ugrik először.
- Majd veszek valamit. - s ott hagytam.

Samantha szemszöge:
- Kérem! Engedjenek el! Mit akarnak tőlem? - már nem tudom hányadszorra kérdem, de még egyszer sem válaszoltak...
- Fogd be, ribanc! - megpofozott... nem először. Legalább két monoklin lehet, szörnyen faj az arcom, és a bordáim is. Mikor nem voltam hajlandó válaszolni valamelyik kérdésükre bordán rúgtak.
- Caterina! Pár utcával arrébb megállt egy fekete terepjáró. Hallgattasd el, ha nem akarod, hogy lebukjunk. Valami idétlen szőke haja van, meg napszemüveget viselt. Tudod a sztárocska aki miatt elraboltuk ezt a szépséget. - simított végig az arcomon.
- Niall!!!!!! - ordítottam ahogy a torkomon kifért. Itt van! Igen, eljött értem és talán kiszabadít!!! - Segítség!!!! Niall!!!! Niall, itt va... - még egy ütés.
- Jobb ötletem van. Itt hagyom neked, csinálj vele amit akarsz, én megyek bemutatkozom neki. - kacsintott, majd indulni készült.
- Ne! Kérlek, ne!! - bőgtem.
- Miért? Nekem senki nem tudott még ellenállni. Te... te meg csak kelleted magad... ejnye... azt nagyon nem szeretik ám a fiuk... főleg nem Niall! Szegényt már annyira kiéheztetted, hogy könnyű dolgom lesz.
- Honnan veszed?? - a düh szétáradt a testemben. Hogy merészeli?? Ha egy ujjal is hozzáér... én e teszek jót magamért!!
- Van egy két besúgom... - kacsintott, majd kiment, egyedül hagyva ezzel a perverz alakkal.
- Neee!! - felakartam állni, de csak orra estem.
- Hé, hé, hé! Nyugalom! - jött oda hozzám a srác, és segített felülni. - Ennyire rajongani egy ilyen kis sztárocskáért... sokszor nem értem... mit eszik annyira rajta...
- A barátomról beszélsz! - figyelmeztettem. De ami meglepett benne, hogy nekem!!! panaszkodik...
- Ja, tényleg! - nevetett fel kínosan.
- Kihasznál igaz? - láthatóan összezavartam kérdésemmel.
- Mi? Mi... miket... beszélsz? Dehogy... honnan veszed? - hazudott.
- Hagyod, hogy egy nő parancsolgasson neked? Nem is vagy férfi ha ezt tűröd...
- Tartozom neki. - hajtotta le a fejét.
Most komolyan elszomorítottam?? Mekkora egy... hülye... ez még jól jöhet.
- Mivel? Nem értem.
- Megmentette a húgom életét.
- Van húgod?
- Ja.
- És ez azt jelenti, hogy mivel megmentette a húgod életét, neked minden piszkos ügyébe bele kell avatkoznod?
- Miket beszélsz? Én nem olyan vagyok! Én egy tisztességes ember vagyok.
- Akkor segíts! Egy ártatlan embert elrabolni, nem tisztességes! - a könnyek marták a szemeimet.
- De...
- Kérlek! Patric, igaz?
- Igen. Haj... jó, de nem most... azt túl feltűnő lenne..
- Köszönöm. - mosolyodtam el. Nem is olyan mint amilyennek mutatja magát. Látszik rajta, hogy ő maga is csalódott. - kérhetek egy utolsó szívességet? Kioldoznád legalább a kezem?
- Hmmm.... igen...
Niall szemszöge:
Az utam egy ismeretlen környékre vitt. Leparkoltam és körülnéztem. Egy lélek se volt az utcán. Épp bezártam a kocsi ajtót, amikor valaki megérintette a vállam.
- Helló, szépfiú!

29.rész

Sziasztook.!!
Huhh...hát el sem tudom hinni, hogy mindjárt a 30(!!!). résznél vagyunk. Megszeretném köszönni mindenkinek aki elolvasta/komizott/feliratkozott/pipált. Tudom, hogy nem vagyunk sokan a jelek szerint, de nekünk akkor is sokat jelent ez a pár ember is. Így a végére elszeretném mondani (mint mindig), hogy hagyjatok magatok után valami életjelet. Jó olvasást mindenkinek.!!
                                                                                                     by:Petra

29.rész
Ashley szemszöge:
Az idegösszeroppanás szélén állok. Niall elment -nem tudom hova, a lányok sírnak, én meg nem tudom mit csináljak. Zayn felhívtam, hogy jöjjenek ide a srácokkal, csak azt nem tudom, hogy apuéknak szóljak. Mert ha nem szólok az lesz a baj, ha szólok, akkor meg az.
-Mi történt?-rontottak be a srácok. Mind a négyen döbbenten nézték a lányokat, akik vörös szemekkel néztek vissza rájuk. A tekintetemet visszavezettem a bézs színű falra, s tovább gondolkoztam. Még láttam, hogy Liam és Louis odamennek a barátnőikhez, Harry az unokahúgához, Zayn pedig csak tehetetlenül álldogált. Nem foglalkoztam velük, csak azon kattogott az agyam, hogy mi történhetett. Sam szórakozik velünk -mert hogy volt már ilyen, hogy eljátszotta, hogy elrabolták, s pár nap után jött haza-, vagy tényleg elrabolták. Ha viszont elrabolták, akkor az elkövetőnek vagy elkövetőknek nem lesz hosszú életük amit élhetnek. De mi a legvalószínűbb hely, ahova elvihették, s biztosak benne, hogy nem találjuk meg? Egy erdő közepén álló kis faház? Vagy valami eldugott romos épület? Lehetséges. És most ha egy mesében lennék lennék, megjelent volna a fejem felett egy villanykörte, hogy van egy ötletem. De, ha elmondom a srácoknak, vagy valaki másnak, akkor nem engednék. Szóval megvárom azt a pillanatot, hogy egyedül legyek, vagy Hannahval. Ő biztos, hogy segíteni fog. És ha megtámadnak megtudja védeni magát. Tudjuk egymást is védeni, s ha beválik a tervem, akkor hamarosan itt lesz újra velünk.
Gondolatmenetemben egy kéz zavart meg a hátamon. Oldalra fordítottam a fejem, s Zayn-nel találtam szembe magam. Magához húzott, majd nyugtatólag a hátamat kezdte el simogatni. Bevallom, nem rá számítottam, de Ő még rám se nézett. Nem tudom mi a baja, vagy mit csináltam, de én nem fogok bocsánatot kérni.
-Minden rendben lesz.-próbált nyugtatni, több, de inkább kevesebb sikerrel. Megráztam a fejem, majd a vállára hajtottam.
-Semmi sem lesz rendben.-suttogtam, miközben egy pillanatra a göndörkére tévedt a tekintetem. Minket néz. Feltűnés mentesen elfordítottam a buksim, s szemeimet újra a falnak szenteltem. A tervem tökéletes fejben, már csak megvalósítani kéne.

Már nem bírok nyugton maradni. Nem akarok csak itt tétlenül ülni. Mi lesz ha túl késő lesz? Azt sem tudom pontosan ki rabolta el.
-Mindjárt jövök.-bújtam ki a kreol bőrű fiú öleléséből, s a mosdóba mentem. Megkerestem a gyanúsítottam telefonszámát, majd kiírtam egy zsepire. Aztán gyorsan kikerestem Ádi nevét, majd tárcsáztam. Pár csörgés után felvette.
-Ash? Hajnalok hajnala van, mit akarsz?-szólt bele egy álmos, rekedtes hang.
-Bocsi, hogy ilyenkor zavarlak, de segítened kéne.-suttogtam, nehogy meghalljanak.
-Miben?-kérdezte, én pedig elmagyaráztam a tervem rá eső részét. Igaz, nem mondtam neki semmit erről az egészről, de belement és ír egy smr-t ha kész. Elköszöntem tőle, majd lehúztam a wc-t, hogy hiteles legyen, s visszamentem a nappaliba.
-Minden rendben?-ölelt át újra Zayn.
-Nem, de miért?
-Több, mint 10 percig bent voltál.-tájékoztatott.
-Öhm..-kezdtem bele, de inkább csak megrántottam a vállam. Újabb várakozásnak nézek elébe. Azért remélem, hogy gyorsan el tudja intézni, s azt is, hogy Samanthanak nem esik semmi baja.
-Niall hol van?-kérdezte hirtelen Liam.
-Elment megkeresni Samet.
-De hát London nagy és az is lehet, hogy nem itt van.

Niall szemszöge:
Az utcákon rohangáltam ide-oda, mint egy megveszett kutya. Az emberek biztos hülyének néztek. Amelyik utcába tudtam benéztem. A sikátorokat végig jártam, s megállítottam azt a pár embert, akik éjszaka itt mászkáltak, hogy nem e látták Samet. Mutattam róla képeket, de mindenki azt mondta, hogy nem látta. Most pedig itt vagyok A Parkba egy padon, s azon töröm a fejem, hogy hol kereshetném, vagy hogy mit csinálhatnék. Kevesen vannak az utcákon, mindenki a családjával van, így a szemtanúra is kevés az esély. Úgy döntöttem, hogy felhívom a többieket, hogy kaptak e valami hírt. Danielle volt az első név a hívás listámba, mert vele beszéltem utoljára, így őt hívtam.
-Niall? Hol vagy? Micsinálsz? Ugye jól vagy?-záporoztak felém kérdései.
-Dani jól vagyok, itt vagyok A Parkban. Van valami hír?-kérdeztem.
-Nem, de Ashley lelépett. Nagyon furcsa volt.
-Szerinted ők tervelték ki?
-Nem hiszem. Ő is nagyon ideges. Én szerintem valamit megtudott, csak nem akar minket beleráncigálni, belekeverni.
-És Hazz nem is állította meg?-kerekedtek ki a szemeim.
-Nem, azt mondta, hogy ha elakar menni akkor menjen.
-Összevesztek.-jelentettem ki.-Danielle?
-Igen?-mondta halkan.
-Még Eleanoréknál vagytok?
-Igen, gyere ide te is. Együtt kitalálunk valamit.-nyugtatott.
-Rendben, 10 perc.-mondtam, majd letettem.
Ahogy mondtam, 10 perc elteltével már a kanapén ülök és mindenki gondolkozik, hogy, hogy találhatnánk meg.

Ashley szemszöge:
Arra lettem figyelmes, hogy rezeg a telóm. Kivettem a zsebemből, majd megnyitottam az sms-t. Ádám küldte át a címet. Szóval a tervem egyik fele sikerült. Már csak rajtam múlik.
-Öhm..nekem most el kell mennem.-mondta, majd választ sem várva kirohantam az utcára, miután felöltöztem. Hideg volt, a szél csípte az arcom. Jobban összébb húztam a kabátom, s leintettem egy taxit. Bediktáltam neki a megadott címet és vártam, hogy megérkezzünk. Hamar leállt egy gyönyörű háznál, én pedig miután fizettem, kipattantam az autóból. Gyors léptekkel haladam az ajtóhoz, s megnyomtam a csengőt. Nem is kellett sokat várnom, mire az ajtó kinyílt, s megpillantottam a gyanúsítottamat.