33. rész

Halihóó.!! Igaz kicsit későn,de meghoztam a következő részt. Nem lett a legjobb, de azért remélem tetszik. És mielőtt olvasni kezdenétek megszeretnénk köszönni a 10000+ megtekitést. Nagyon sokat jelent nekünk.!! Komizzatok, iratkozzatok fel és pipáljatok, jó olvasást.!!
                                                                                    by:Petra

33. rész

Ashley szemszöge:
A hangos szirénázást már utcákkal arrébb lehetett hallani, s perceken belül meg is láttam a kéken és pirosan villogó járműveket. Elől és hátul egy-egy rendőrautó, középen pedig egy mentőautó száguldott felém. Megálltak a szőkeség autója mellett, majd felém kezdtek rohanni. Mutattam a házban az utat, s amint meglátták a földön fekvő lányt és a mellette térdelő fiút, rögtön odafutottak. Niallt arrébb vitték, Samet pedig a hordágyra fektették. A rendőrök elvitték a két ismeretlent, Perrievel meg veszekedni kezdtek, mert a csaj nem értette meg, hogy itt nem fizetheti ki az óvadékot. Ami nem kis összeg. Belenyugodott, majd lefizette a rendőröket, s így a saját kocsijával mehet majd a rendőrségre. Ebben a helyzetben csak Zaynt sajnálom. De ő jobbat érdemel nála. Vissza a jelenbe. Barátnőmet berakták az autóba, Niall meg megkönnyebbülten ment az autójához. Odaszaladtam a mentősökhöz és beszédre nyitottam a számat.
-Elnézést! Magukkal mehetek?-kérdeztem reménnyel teli szemmel.
-Szálljon be.-mutatott oldalra, ahol az ajtó el volt húzva. Beültem Sam mellé, majd megfogtam a kezét.
-Ash?-nyitotta ki résnyire a szemét. Hangja meggyötört volt, szemei alatt fekete karikák, arcán egy vágás, ami körül alvadt vér. Ruhája el volt szakítva, haja koszosan, kócosan omlott az ágyra.
-Ne erőltesd magad. Itt leszünk végig melletted.-simogattam a kezét, majd elindultunk és a sziréna még hangosabban szólt. Az úton száguldottunk, ezért a fél órás út helyett, 10 perc lett. Sietve letették a betonra Samet, s berohantak vele a kórházba. Futottam utánuk, s a mentősök egy orvossal beszéltek, aki elvezette őket valamerre, míg hozzám oda jött egy nővér.
-Jó estét! Ön a lány hozzátartozója?-kérdezte egy 50-es évei végén járó festett, vörös hajú nő.
-Magának is! Igen, a legjobb barátnője vagyok.-jelentettem ki.
-Rendben, akkor jöjjön és diktálja be az adatait, legyen szíves.-mondta, mire követni kezdtem. Csak minél hamarabb legyen vége ennek az egésznek. A néni elvezetett a recepcióshoz, aki egy ,,kicsit" flegma volt, de nem érdekelt. Megkérdezte a nevét, a születési dátumát, helyét, nemét, lakhelyét, származását és még a fontosabb dolgokat, miközben feltűnően rágózott. Menetközben Niall is megérkezett, s miután megkérdeztem, hogy hova vitték a barátnőm, ott hagytam a csajt. A szöszivel megkerestük Sam kórtermét, majd a székekre, amik előtte voltak leültünk.
-Szólni kéne apudéknak.-suttogta erőtlenül. Sóhajtottam egyet, majd elővettem a telefonom és apát kezdtem el tárcsázni, miközben arrébb. Ez az egészben a második legnehezebb feladat. Közölni a szülőkkel, hogy a (mostoha)lánya kórházban van, úgy, hogy nem is tudták, hogy elrabolták. Az első az a keresés volt.
-Szia kicsim. Már otthon vagytok? Christy hogy van? Nem annyira ideges?-bombázott meg kérdések hadával.
-Apa, mi még nem vagyunk otthon..-kezdtem, de félbeszakított.
-A srácoknál vagytok akkor?
-Nem, hanem a...kórházban.-mondtam halkan.
-Kórházban? Mi történt? Ki sérült meg? Christina tudja már? Mindjárt indulok.-tette le a telefont. Tárcsáztam az előbb említett személyt, aki egy csörgés után fel is vette.
-Ash, hol vagytok? Tiszta ideg vagyok, semmit nem bírok csinálni, annyira remeg a kezem.
-Christy, mi k-kórházban vagyunk.-tértem a lényegre.
-Mi? Máris ott vagyok.-jelentette ki, s a készülék sípolni kezdett. Még elküldtem egy sms-t Jessnek, hogy jöjjenek ide, majd becsúsztattam a zsebembe és visszasétáltam Niellhez. Leültem a székre, s lábaimat felhúztam a mellkasomhoz és úgy szuggeráltam az ajtót. Csak hangfoszlányokat hallottunk, de azokkal nem értünk semmit.
10 perc múlva Christy rohant be Camaronnal, utána pár percre rá apu Jessékkel egy időben.
-Mi történt?-kérdezték egyszerre. Niallel hátra hőköltünk, majd gyorsan rendeztük arcvonásainkat és összenéztünk a többiekkel. Ash, nagy levegő, készülj fel a leszidásra és mondhatod
-Hát, ugye pár napja nem láttátok Samet..-kezdte Jess, mire bólogattak.
-És mikor felhívott téged-nézett El a lány anyjára-azután elrabolták. Először csak azt hittük szórakozik és nem foglalkoztunk vele, de fél órája nem jött be hozzánk és Dani felhívta Niallt, hogy ott van e, de nem volt. Aztán Niall elment még aznap keresgélni, de nem sokra ment, mert sötét volt. Aztán ma reggel Ash lelépett és azóta csak most látjuk mindkettejüket.
-Én mindenhol őt kerestem, aztán egyszer csak ott voltam annál a helynél. Felhívtam Asht, aztán elkezdtem sétálni és a semmiből megjelent egy csaj, elkezdett flörtölni, de már akkor gyanús volt. És mikor leakartam lépni megjelent Ashley és néztem nagyokat, amikor felmászott a fára meg a kerítésre. Eltereltem a csaj figyelmét, majd elment én meg Ash után mentem. A ház oldalánál beértem, együtt bementünk, felosztottuk ki hol néz körül, s mikor a folyosón lévő utolsó ajtóhoz mentem megint összefutottunk, de aztán jött valaki, mi meg lefutottunk és elbújtunk. Majd egy nagy puffanásra előjöttünk és ott volt. Ash leütötte az egyiket és hívott a rendőrt és a mentőt, én meg Vele maradtam.-vázolta röviden a történéseket.
-És Ash te mért is vagy ilyen...koszos?-kérdezte Dani, de nem volt időm válaszolni, mert kijött egy orvos.
-Jó estét! Önök Samantha hozzátartozói?-nézett fel egy pillanatra a papírjai közül a doki.
-Az anyja vagyok.
-Rendben, én Dr. Deschanel vagyok. A lányának eltört a jobb keze, testét zúzódások borítják, és enyhe agyrázkódása van. Nem súlyos az állapota, ezért holnap délután már haza is mehet. Most pedig ha megbocsátanak.
-Elnézést, még egy kérdés.-biccentett egyet, mire folytattam.-Belehet hozzá menni?
-Igen, engedelmükkel.-válaszolta, majd megfordult, s mi pedig benyitottunk.A látvány ami fogadott nem volt olyan rossz, mint a helyszínen. A fején kötés volt, arcán apróbb sebek, kivéve egyet, ami olyan 5 cm-es volt. A kórházi hálóinget viselte, amiből kilátszódott a keze, amin ez egyiken gipsz volt. Na, majd kipingáljuk.-gondoltam magamban. Odaballagtunk, s mindenki megölelte. Én csak az ágy mellé sétáltam és küldtem felé egy mosolyt, és amikor kitárta a karját megráztam a fejem. Kérdőn nézett rám, s válaszul csak végig mutattam magamon. Végig mért, majd próbálta visszafogni a nevetését. Erre csak egy fintort kapott, de végül én is elmosolyodtam. Kérdezgettük Samet, hogy jól van e, meg hogy nem fáj e semmije, majd a srácoka barátnőikkel, Jess, Hannah és apuék elmentek. Niallel maradtunk.
-Mi történt veled?-fordult oda hozzám Sam.
-Na ez engem is érdekel.-csatlakozott a szöszi is.
-Esett az eső, elestem és lefröcskölt egy autó.-rántottam vállat.
-Szerencsétlen.-nevettek ki. Niallt elküldte Sam kajáért, s kaptunk az alkalmon.
-Mindenben igazunk volt. Zaynnek hogy mondjuk el, hogy milyen is a barátnője?
-Foggalmam sincs, de...ahj de nehéz is ez.-mondtam, s nyílt az ajtó, én pedig miután elköszöntem, elhagytam a kórházat és beszálltam Christy kocsijába.