31.rész

Sziasztok.!! Sajnálom, hogy csak most hozom az új részt, de két hétig gyakszim volt, és annyira elfáradtam, hogy amikor volt esélyem leülni rögtön bealudtam. De most itt a kövi rész, s remélem, hogy tetszeni fog. Komizni, feliratkozni, pipálni ér. Jó olvasást.!!
                                                                                                      by:Petra

31.rész

Ashley szemszöge:
2 nap. 2 napja, hogy elrabolták a legjobb barátnőmet. Végig jártam London sikátorait, elhagyatott épületeit, de semmi. A tervem is megsemmisült, tévedtem, akit gyanúsítottam félre ismertem. Nem tudom mit képzeltem magamról. Hogy egyedül megtudom találni Samet? Túl naiv vagyok. Most is egy parkban vagyok, az embereknek mutogatom, Sam képét, hátha látták. Persze, akik elrabolták, majd engedik, hogy csak úgy sétáljon. Hjajj...szánalmas vagyok, de kétségbe vagyok esve. Apuék semmit sem tudnak, ahogy Camaron sem, és holnap lesz az esküvő. Nem tudom, mit fogunk mondani, hogy miért nincs ott Christina lánya. De ez legyen a legkevesebb. Bárcsak most itt lenne, és ugyanolyan lenne a kapcsolatunk, mint Magyarországon. Anglia sok mindenben változtatott meg minket. De ha megtaláljuk, többet leszünk együtt és ugyanolyan szoros lesz a barátságunk, mint otthon. Mikor egész nap együtt lógtunk, mikor mindenen nevettünk, mikor Pétert, Ádámot és Jesst szívattuk, mikor Cam minket szívatott, amikor nem telt el úgy nap, hogy ne gördeszkáztunk volna. Ehhez képest, mióta Angliában vagyunk egyszer álltunk deszkára. Hiányoznak a régi szép idők.
Gondolatmenetemet az szakította meg, hogy felbuktam egy kőben. Morogtam egyet, majd feltápászkodtam. Leporoltam magam, majd tovább mentem. Este 10 körül van, és a forgalmas, élettel teli London most szokatlanul csendes. Mintha történni fogna valami, s ez valami vihar előtti csend. A sötétben botladoztam kifele, a kijárat felé, majd haza indultam. Útközben kaptam egy sms-t Nialltól, hogy menjek egy elhagyott területre és leírta hogy merre tudok menni. Irányt váltottam, s taxit kerestem. Mikor láttam egyet az út szélén, sietni kezdtem felé, de mielőtt oda értem volna, egy srác bepattant, a kocsi pedig elhajtott. Sietve lépkedtem, már fél órája úton vagyok, az eső esni kezdett, nálam pedig nincs se esernyő se kapucni. Épp egy zebránál álltam, hogy át tudjak menni az út másik oldalára, mikor egy kocsi suhant el előttem, ezzel lefröcskölve engem. Így vizesen és sárosan mentem tovább, míg oda nem értem. Életemben nem jártam itt, fák és bokrok voltak, amik eltakarták egy ház kerítését. Niall egy csajjal beszélgetett, rajtam pedig úrrá lett a kíváncsiságom, ezért a ház, avagy inkább kastély felé vettem az irányt úgy, hogy a kocsinál beszélgetők ne vegyenek észre. Elértem a kapuig, ami be volt zárva, ezért megpróbáltam átmászni a kerítésen. Volt egy fa, aminek az ága odaért a kerítéshez, így felmásztam a fára, ami nem volt olyan egyszerű nézve a fa és az én magasságom, de megoldottam. A fa ágán ültem és egyre kijjebb csúsztam, a fa egyre lejjebb hajlott, én pedig paráztam, hogy leesek. Mikor kiértem addig, hogy át tudjak mászni, az egyik lábamat a kerítés tetejére tettem, a másikat átlendítettem ugyanarra az oldalra, a kezemmel meg görcsösen szorítottam az ágat, miközben lassan guggoltam le, majd leültem. A házban égett a villany, szóval van bent valaki. Gratulálok Ashley, végülis ez nem logikus.-forgattam meg a szemeim gondolataimra. Óvatosan leugrottam a fűre, leporoltam magam, de nem tudom minek. Így is, úgy is koszos maradok. Halkan közelítettem meg a házat, s abban reménykedtem, hogy ne legyen kutya. Mikor a falhoz értem, hozzápréselődtem és ügyelve arra, hogy ne keltsek zajt, közeledtem az egyik nyitott ablakhoz. Megfogtam a párkányt, majd először bepillantva megbizonyosodtam, hogy nincs ott senki. A lábamat már lendítettem volna, de olyan 10 méterre tőlem kinyílott a kapu. Mozdulatlanul álltam, míg végig megy a kavicsokkal kirakott járdán és bemegy a házba. Meglendítettem a lábam, s csak annyit érzékelek, hogy valaki feltol. Ha nem teszem a kezem a szám elé, akkor a sikításom leleplezett volna minket. Lenéztem a segítőmre, s meglepődve láttam, hogy Niall az.
-Hát te?-suttogtam.
-Majd bent. -mondta. Lemászok a párkányról, s egy szobában találtam magam. A sötétség uralkodott, néhány dolgot tudtam kivenni, mint például az ágyat, a szekrényt, egy gitárt, s az ajtót is lehetett látni a hold halovány fénye miatt. Niall is megérkezett, mire kérdőn néztem rá.
-Szóval?
-Láttam, ahogy felmásztál a fára.-rántott vállat, majd az ajtó felé közeledett.
-És mit akart tőled az a csaj?
-Semmit.-vágta rá gyorsan. Túl gyorsan. Most nem foglalkoztam vele, mert ha Sam itt van, akkor mielőbb ki kell szabadítani. Kinyitotta az ajtót, kikukucskált, majd kilépett a helységből.-Váljunk szét te arra nézd meg, én meg erre nézem meg. És vigyázz magadra.-bólintottam, s elkezdtem körül nézni. A második szobába nyitottam be, mikor trappolást hallottam. Gyorsan bementem a szobába, hogy ne lássanak meg, s az ágy alá bújtam.
-Te szerencsétlen, nem ölhetjük meg, szóval adj neki valami kaját meg vizet.-hallottam meg egy női hangot távolodni. Kikecmeregtem a búvóhelyemről és most óvatosabban nyitottam ki az ajtót. Kidugtam a fejem, körül néztem és mikor nem láttam senkit tovább indultam. Nesztelen léptekkel közelítettem, meg egy ajtót, amit próbáltam halkan kinyitni, de nyikorgott. Elhúztam a szám, majd elindultam lefele a lépcsőn(?), amit betonból készítettek, mert nem recsegett, ahogy leléptem egy lépcsőfokot. Nyílt a hátam mögött az ajtó, amire én megdermedtem. Nem mozdultam meg, még akkor sem, mikor valaki megérintette a vállam.
-Minden rendben?-kérdezte egy igen ismerős hang.
-Niall! Már másodjára ijesztesz meg. Normális vagy? Ilyen helyzetben..-folytattam volna még tovább, csak hangokat hallottunk fentről. Gyorsan leszaladtunk a lépcsőn, s kerestünk egy búvóhelyet. Egy szekrény mögé bújtunk. Az ajtó nyikorogva kinyílt, s utána lábdobogást hallottunk.
-Nesze!-szólalt meg ugyanaz a női hang.- Egyél nem akarok börtönbe kerülni gyilkosságért.-fűzte hozzá.
-Így is úgy is oda jutsz!

Jessie szemszöge:
Napok óta semmi hír Samről. Nem tudjuk hol van, kivel van, hogy van, vagy hogy...él e még. Nem, ilyenekre nem is gondolhatok. Biztosan él még. Senki sem lehet olyan kegyetlen, hogy kivégez egy emberi életet.
Most meg a nappalinkban vagyok és az utolsó simításokat ellenőrzöm a holnapi nagy napra, mikor csengetnek. Elköszönök az esküvő szervezőtől, majd feltápászkodok a kanapéról és az ajtóhoz battyogok. Megfogom a kilincset és kirántom az ajtó. Megdöbbenésemben még az ajtót is becsapom. Egy mély levegőt veszek, s újra kinyitom.
-Öhm..sziasztok!-köszönök egy zavart mosoly kíséretében.
-Jajj kincsem, annyira hiányoztatok!-ölelt magához anya, Rob pedig az ajtó előtt volt.-Ashley?-tolt el egy kicsit magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Öhm...háát...öhm...izé..-mutogattam a hátam mögé, de egy értelmes szót sem tudtam kinyögni.
-Mi az Jessie? Mióta Londonban vagytok elfelejtettél beszélni?-ütögette(???) meg a fejem Rob. Blaah, de nem szeretem én ezt a...micsodát. Megköszörültem a torkom, majd újra szólásra nyitottam a számat.
-Ash most nincs itthon, de gyertek be.-vezettem beljebb anyut, Robot pedig kint hagytam. Körbevezettem anyát a házban, míg a Robert bepakolt. Leültünk a kanapéra, majd anya kérdezgetni kezdett. Próbáltam kitárni az olyan kérdések elől, minthogy: Hol van Ashley, Camaron és Samantha? Mit csinálnak? stb. Nem szerettem volna hazudni neki, de az igazságot sem mondhattam neki el.

Ashley szemszöge:
-Fogd be a pofádat ribanc.-kiabálta a nő, majd egy nagy koppanást hallottunk.
-Mi folyik itt?-kopogott egy cipő sarka.
-Ez a szajha nem tudja befogni a csöppnyi száját. A barátnője nélkül semmit sem ér.-nevették ki jó hangosan. Nem akartam végig hallgatni, hogy miként aláznak meg valakit, ezért előléptem a rejtekemből, Niallel a nyomomba és olyat láttunk amit nem kellett volna. Egy lány feküdt a földön, arcából folyt a vér, ruhái el voltak szakadva. Balra fordítottam a tekintetemet, s ott állt az a személy, akit 2 nappal ezelőtt gyanúsítottam.
-Samantha!-ocsúdott fel először Niall, majd odaszaladt az előbb említett lányhoz.
-Perrie?