35. rész

Sziasztok.!! Először is tudom, hogy -rengeteget- késtem és ezt nagyon sajnálom. Másodszor pedig, tudom, hogy rövid rész lett, de..na jó ezt nem tudom megmagyarázni, ez így sikerült. Remélem tetszeni fog nektek. Iratkozzatok fel, komizzatok, pipáljatok, azaz hagyjatok valami nyomot magatok után. Jó olvasást.!!
                                                                                           Petra xx"

35. rész
Ashley szemszöge:
Sok minden történik velünk életünk során, amire nem szívesen emlékszünk vissza, de ezek is ott vannak a szívünk egyik rejtett zugába. S ha előkerül egy tárgy, egy hely, vagy éppen egy személy, akkor emlékeink megrohamoznak. Nem tudunk mit tenni. Hisz a jó és a rossz dolgok miatt vagyunk azok, akik most vagyunk. Ha valami csak egy kicsit is másként is történt volna, nem biztos, hogy ilyen személyiségünk lenne. Nem biztos, hogy ezek a személyek vennének körbe, mint most, s nem biztos, hogy ezen a helyen lennénk. Szóval legyünk hálásak minden dologért, ami életünk során történt/történik velünk. Nem véletlenül találkozol személyekkel, s nem ok nélkül lépnek ki személyek az életedből. Nem mindegy, hogy valaki csak sodródik az árral, vagy éli is közben az életét. És nem mindegy, hogy a sarkon jobbra vagy balra fordulsz. Mert minden okkal történik.
Az, hogy Samet elrabolták az én hibám. Hisz évekkel ezelőtt megígértem, hogy soha nem esik baja, mert én majd megvédem. De úgy látszik, hogy még erre sem vagyok képes. Bűntudatom van, annak ellenére, hogy kívül mosolygok. Senkire sem tartozik mit érzek a szívem mélyén. Mindenki azt hiszi, hogy erős vagyok. De ez csak egy álca, hogy megvédjem magam. Kevés embernek nyílok meg. Eddig csak Jessnek, Samnek és Zaynnek sikerült teljesen. Igaz apunak elmondok mindent, de AZT a dolgot még neki sem mondtam el. Félek szembe nézni vele, így inkább úgy teszek, mintha meg sem történt volna, bár ez nehéz. Egy röpke pillanat, emlék is elég ahhoz, hogy felidézze, s hiába akarom visszataszítani az agyam leghátsó zugába, nem megy. Elfelejteni meg nem szeretném, mert azok a dolgok tettek azzá aki vagyok. És büszke vagyok magamra. Már csak az a kérdés, hogy a családom, a barátaim büszkék e rám. Vagy, hogy a kis kori énem büszke lenne e rám? Egyiket sem tudom, de maradjon ez rejtély.
Gondolatmenetemből a csengő hangja zökkentett ki. Tudtam, hogy Jess lent van, így nem mentem le. Gyorsan előkerestem egy táskát, s a gardróbba mentem összeszedni holnapra ruhát. Ma Harrynél alszom és nem tudom mit szeretne, de én minél előbb megszeretném beszélni a múltkor történteket.
-Bejöhetek?-hallottam meg egy hangot az ajtóban.
-Gyere!-kiabáltam ki. Nem telt bele egy percbe már itt is volt mellettem.
-Kész vagy? Mehetünk?-kérdezte, mikor a cipzárt húztam össze a táskámon.
-Igen, csak nem találom a telefonomat.-húztam el a számat, majd kivittem az ágyamra a táskám.
-Megcsörgetlek.-vette elő a saját mobilját és hívni kezdett.-Hallod?? Mert én nem.
-Öhm..izé. Azt hiszem le van halkítva.-haraptam alsó ajkamba, mire elnevette magát.
-Akkor megkeressük.-mosolygott. Bólintottam, majd megkezdtük a keresést. Miközben megnéztem a mosdóban, a szobámban és ez egész emeletet végig kutattam, azon gondolkoztam, hogy mi van ha baja esett. A keresést is elneveztem. Telefon mentő akció. Egy kicsit hülyén néztem magamra, de nem nagyon foglalkoztam vele, csak lementem a földszintre. Megnéztem a nappaliban, de ott sem volt.
-Megvan!-hallottam a konyha felől Harry hangját. Az előbb említett helységbe rohantam és megláttam a göndör hajú fiút a mobilommal a kezembe.
-Hol volt?
-Az egyik szekrénybe.-ráncolta a szemöldökét és átnyújtotta a készüléket.
-Köszi.-nyomtam egy puszit az arcára, majd kimentem a helységből, egyenesen az előtérbe, ahol a cipőm volt. Leültem a földre, majd felhúztam a lábamra a fehér converse-met, s Harry vártam, míg támolyog a konyhából. Nem kellett sokat várnom, mert azonnal ott termett és felsegített a földről. Felkiabáltam, hogy

elmentem, majd kimentem az ajtón, Hazz-val a nyomomba. Kinyitotta az kocsi ajtót, én pedig beszálltam az anyósülésre. Az út alatt nem beszélgettünk, én az utcán elhagyott házakat és embereket néztem, míg Harry az útra koncetrált. Egy piros lámpánál megálltunk, mikor Hazz-val egy pillanatra egybefonódott tekintetünk. Az a csillogás, amit a szemében láttam, levett a lábamról. De nem törhetek meg. Addig nem, míg meg nem beszéljük.

Harry szemszöge:
Sok mindent kell megbeszélnünk. S remélem nem haragszik rám, mert nem szeretném elveszíteni. Ő más, mit a többi barátnőm. Ő nem azért van velem, mert ismert vagyok és pénzem is van. Ismeri az igazi énem, mellette nem félek önmagam lenni. Ilyen lányt meg kell becsülni. De én nem tettem. Csúnyán viselkedtem vele és elhanyagoltam.
-Harry...-suttogta el-elhaló hangon. A házamban voltunk már a kanapén, s egyikünk sem szólalt meg idáig. Ráemeltem íriszeimet és gyönyörű kék szemeibe néztem. Az a csillogás, ami ott volt, elbűvölt. Tudom, hogy tisztáznunk kell a dolgokat, de most még nem. Nem szólaltam meg, vártam, hogy kérdezzen/mondon valamit. De Ő is hallgatott. Néma csendbe burkolóztunk, amit semelyőnk sem tört még meg. Nyugtató volt, mert addig nem kell magyarázkodnom. Hülye voltam.-Ezt nem halogathatjuk. Szeretném tudni, hogy mi történt.
-Tudod sok utálkozó van, akik ismertség nélkül írnak hazugságokat. Lehet, hogy nem vagyunk szentek, de azért jó emberek vagyunk. Az nap amúgy is rossz kedvem volt, ezek az üzenetek miatt is, a másik ok pedig az, hogy amikor pirosat kaptunk, az út szélén megpillantottam az egyik táncos csávót, aki elég feltűnően nyomul rád. Nagyon ideges lettem és nem akartam rajtad levezetni a feszültséget.
-Ezért inkább beárkóztál és elküldtél.-bólintott egyet.-De miért zavar annyira, hogy Mattel beszélgetek. Csak barátok vagyunk.
-A te számodra lehet, de vajon fordítva is igaz?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-Ne foglalkozz vele. Amúgy meg nem tehet róla. Nem tudja, hogy van barátom.-vette védelmébe Ash.-
-De igenis foglalkozok vele, a k*rva életbe. A barátnőm vagy, más srácok ne flörtöljenek veled.-közöltem vele.
-Te...féltékeny vagy?-húzódott apró mosoly szája szélébe.
-Féltékeny vagyok, mert a bassza meg, SZERETLEK!

34. rész

Sziasztook. Nagyon sajnálom ezt a rengeteg késést, tényleg. Nem is akarom tovább húzni, mivel nem készültem monológgal. Jó olvasást. Puszi :* Ada :))xxx
Samantha szemszöge:
Vége a rémálomnak. Már csak eggyel kell megbírkóznom, mégpedig a kórházzal. Nem szeretem a kopár fehér falakat és fertőtlenítő szagát. Akárhányszor idekerültem sosem tudtam normálisan aludni. A kórház nem az én helyem.
Lassan nyílt az ajtó és az én megmentőm lépett be rajta, egy halom csokival a kezében. Akaratlanul is elmosolyodtam.
- Hogy vagy, Kincsem? - jött oda hozzám.
- Már jobban. Csak fáj a kezem. - mindketten a begipszelt karomra néztünk, mire Niall elővett egy tollat, és ráfirkantotta a nevét.
- Tessék, egy autógramm. - emelte fel büszkén a fejét.
- Úristen! Te jó ég! Autógrammot kaptam Niall James Horantól! Mindjárt elájulok! - legyeztem magam.
- Hahaha. Nagyon vicces vagy. - vágta be a durcát, és hátat fordított nekem.
- Niall... köszönöm. - komolyodtam el.
Mondatomra megfordult és leült az ágyam szélére, majd szorosan magához ölelt.
- Annyira megijesztettél. Már a legrosszabbra gondoltam... hiányoztál. - szemei csillogni kezdtek.
- De itt vagyok. És te is nagyon hiányoztál. - mélyen a szemébe néztem, majd lassan közelítettem meg ajkait, míg rá nem tapadtam.
Kezemet felvezettem a tarkóján, majd a hajába túrtam.
- Hmm... ne csináld! - figyelmeztetett.
- Mégis mit? - mosolyodtam el.
- Tudod te, még hozzá nagyon is jól. - ült ki a kaján vigyor arcára.
- Tényleg nem tudom. - húztam az agyát. És hogy a válaszom hihetőbb legyen széttártam kezeimet.
Azzal a lendülettel támadta le ajkaimat, s megmarkolta a derekamat. Követelte a válaszom, amit természetesen meg is kapott. Újra a hajába túrtam, mire lefektetett az ágyra, s felém magaslott.
- Na de kérem, ez itt egy kórház! - jött be egy nővér fejét fogva. Niallel azonnal szétrebbentünk, és pironkodva néztük a földet, miközben egy bocsánat hagyta el szánkat.
Megnézte, hogy minden rendben van -e velem, majd mikor leírta a papírra az eredményeimet, egy utolsó pillantást dobott felénk figyelmeztetésképpen, aztán kiment. Megkönnyebbülve fújtuk ki a levegőt.
Egymásra néztünk, de nem bírtuk tovább. Olyan hangosan nevettünk fel, hogy szinte tőlünk zengett az egész kórház. Már nagyon fájtak a bordáim, de még mindig röhögtünk. Nem sokára nyillott az ajtó, mire lecsendesedtünk, s amikor megláttuk barátnőmet belépni rajta újra nevetesben tőrtünk ki.
- Húha... most vagy nagyon rosszul áll a hajam, vagy ti csináltatok valami nem kórházba illőt. - tette kereszte a kezét Ash.
Ledermedtem, amint kitalálta, hogy mi is van a levegőben.
- Honnan tudtad? - addigra már Niall is abbahagyta a nevetést.
- Hmm... csak magamból indulok ki. - mosolygott végre előszőr.
Újra elnevettük magunkat, majd elmeséltük, hogy mi is történt. Ő is csak a fejét fogta.
Nem sokára vége van a látogatásnak és jön az esti vizit.
- Szervusz Kincsem, pihenj jól és vigyázz magadra. Holnap délelött jövök érted. - adott egy puszit a homlokomra, majd hosszasan megcsókolt.
- Na jól van, elég lesz. - választott minket szét Ashley, mire csak kuncogtam egyet. - Szia Sam, aludj jól. Holnap nem tudok eljönni, mert Harry valami meglepetést akar, így nála is töltöm az éjszakát.
- Rendben. Jó éjt. - öleltem meg.
- Na jól van, elég lesz. - most Niall szedett szét minket. Komolyan mint két gyerek, úgy viselkednek.
- Szia, Szerelmem! - ölelt át.
- Szia. - arcomat a nyakába fúrtam és mélyen beszívtam férfias illatát.
Elengedett és egy utolsó csókot adott ajkaimra, majd mindketten kimentek.
Másnap délelőtt mindent rendben találtak, így kora délután már mehettem is haza. Most itt fekszem a szobámba és zenét hallgatok. Niall hazaugrott pár cuccáért, mert itt tölti az éjszakát.
Egy pillanatra lehunyom a szemem, s amikor kinyitom Niall van felettem.
- Te jó ég! Normális vagy? - löktem le magamról.
- Hé! - elkapta a kezem és szorosan magához húzott. - Tudod, hogy engem nem tudsz lerázni. - mosolygott kajánul.
- Sajnos tudom. - néztem szemeibe.
- Sajnos? - húzta össze szemöldökét.
- Szeretlek! - öleltem meg hosszan.
- Engem ki nem?! - ölelt vissza.
- Tudod, ilyenkor azt kell mondani, hogy én is szívem, édes vagy, nem pedig nagyképűen kérkedni.
- Sam! Minden oké? - engedett el.
- Már miért ne lenne? - ez most komoly?
- Feszült vagy. Nem szoktál így kiakadni. Csak vicceltem. - hangja kezdett halkulni.
- Jól vagyok. - ugrott a hangom egy oktávot.
- Látod. - szomorodott el.
- Haj, nincs semmi bajom, csak fáradt vagyok. Ennyi. Tényleg, semmi! Feszült vagyok, mert már nagyon régóta nem aludtam ki magam. Nem kell mindig a legrosszabra gondolni. - már kezd idegesíteni a folytonos aggódása. Tudom, hogy miattam csinálja, de már kezd sok lenni.
- Oké. Megyek lezuhanyzom. - kapta fel a cuccát majd eltűnt az ajtó mögött.
Azt hiszem, most tényleg megbántottam... de talán jobb is egy kicsit így. Talán... szünetelni kéne... talán... el kéne engednem...

29.rész

Sziasztook.!!
Huhh...hát el sem tudom hinni, hogy mindjárt a 30(!!!). résznél vagyunk. Megszeretném köszönni mindenkinek aki elolvasta/komizott/feliratkozott/pipált. Tudom, hogy nem vagyunk sokan a jelek szerint, de nekünk akkor is sokat jelent ez a pár ember is. Így a végére elszeretném mondani (mint mindig), hogy hagyjatok magatok után valami életjelet. Jó olvasást mindenkinek.!!
                                                                                                     by:Petra

29.rész
Ashley szemszöge:
Az idegösszeroppanás szélén állok. Niall elment -nem tudom hova, a lányok sírnak, én meg nem tudom mit csináljak. Zayn felhívtam, hogy jöjjenek ide a srácokkal, csak azt nem tudom, hogy apuéknak szóljak. Mert ha nem szólok az lesz a baj, ha szólok, akkor meg az.
-Mi történt?-rontottak be a srácok. Mind a négyen döbbenten nézték a lányokat, akik vörös szemekkel néztek vissza rájuk. A tekintetemet visszavezettem a bézs színű falra, s tovább gondolkoztam. Még láttam, hogy Liam és Louis odamennek a barátnőikhez, Harry az unokahúgához, Zayn pedig csak tehetetlenül álldogált. Nem foglalkoztam velük, csak azon kattogott az agyam, hogy mi történhetett. Sam szórakozik velünk -mert hogy volt már ilyen, hogy eljátszotta, hogy elrabolták, s pár nap után jött haza-, vagy tényleg elrabolták. Ha viszont elrabolták, akkor az elkövetőnek vagy elkövetőknek nem lesz hosszú életük amit élhetnek. De mi a legvalószínűbb hely, ahova elvihették, s biztosak benne, hogy nem találjuk meg? Egy erdő közepén álló kis faház? Vagy valami eldugott romos épület? Lehetséges. És most ha egy mesében lennék lennék, megjelent volna a fejem felett egy villanykörte, hogy van egy ötletem. De, ha elmondom a srácoknak, vagy valaki másnak, akkor nem engednék. Szóval megvárom azt a pillanatot, hogy egyedül legyek, vagy Hannahval. Ő biztos, hogy segíteni fog. És ha megtámadnak megtudja védeni magát. Tudjuk egymást is védeni, s ha beválik a tervem, akkor hamarosan itt lesz újra velünk.
Gondolatmenetemben egy kéz zavart meg a hátamon. Oldalra fordítottam a fejem, s Zayn-nel találtam szembe magam. Magához húzott, majd nyugtatólag a hátamat kezdte el simogatni. Bevallom, nem rá számítottam, de Ő még rám se nézett. Nem tudom mi a baja, vagy mit csináltam, de én nem fogok bocsánatot kérni.
-Minden rendben lesz.-próbált nyugtatni, több, de inkább kevesebb sikerrel. Megráztam a fejem, majd a vállára hajtottam.
-Semmi sem lesz rendben.-suttogtam, miközben egy pillanatra a göndörkére tévedt a tekintetem. Minket néz. Feltűnés mentesen elfordítottam a buksim, s szemeimet újra a falnak szenteltem. A tervem tökéletes fejben, már csak megvalósítani kéne.

Már nem bírok nyugton maradni. Nem akarok csak itt tétlenül ülni. Mi lesz ha túl késő lesz? Azt sem tudom pontosan ki rabolta el.
-Mindjárt jövök.-bújtam ki a kreol bőrű fiú öleléséből, s a mosdóba mentem. Megkerestem a gyanúsítottam telefonszámát, majd kiírtam egy zsepire. Aztán gyorsan kikerestem Ádi nevét, majd tárcsáztam. Pár csörgés után felvette.
-Ash? Hajnalok hajnala van, mit akarsz?-szólt bele egy álmos, rekedtes hang.
-Bocsi, hogy ilyenkor zavarlak, de segítened kéne.-suttogtam, nehogy meghalljanak.
-Miben?-kérdezte, én pedig elmagyaráztam a tervem rá eső részét. Igaz, nem mondtam neki semmit erről az egészről, de belement és ír egy smr-t ha kész. Elköszöntem tőle, majd lehúztam a wc-t, hogy hiteles legyen, s visszamentem a nappaliba.
-Minden rendben?-ölelt át újra Zayn.
-Nem, de miért?
-Több, mint 10 percig bent voltál.-tájékoztatott.
-Öhm..-kezdtem bele, de inkább csak megrántottam a vállam. Újabb várakozásnak nézek elébe. Azért remélem, hogy gyorsan el tudja intézni, s azt is, hogy Samanthanak nem esik semmi baja.
-Niall hol van?-kérdezte hirtelen Liam.
-Elment megkeresni Samet.
-De hát London nagy és az is lehet, hogy nem itt van.

Niall szemszöge:
Az utcákon rohangáltam ide-oda, mint egy megveszett kutya. Az emberek biztos hülyének néztek. Amelyik utcába tudtam benéztem. A sikátorokat végig jártam, s megállítottam azt a pár embert, akik éjszaka itt mászkáltak, hogy nem e látták Samet. Mutattam róla képeket, de mindenki azt mondta, hogy nem látta. Most pedig itt vagyok A Parkba egy padon, s azon töröm a fejem, hogy hol kereshetném, vagy hogy mit csinálhatnék. Kevesen vannak az utcákon, mindenki a családjával van, így a szemtanúra is kevés az esély. Úgy döntöttem, hogy felhívom a többieket, hogy kaptak e valami hírt. Danielle volt az első név a hívás listámba, mert vele beszéltem utoljára, így őt hívtam.
-Niall? Hol vagy? Micsinálsz? Ugye jól vagy?-záporoztak felém kérdései.
-Dani jól vagyok, itt vagyok A Parkban. Van valami hír?-kérdeztem.
-Nem, de Ashley lelépett. Nagyon furcsa volt.
-Szerinted ők tervelték ki?
-Nem hiszem. Ő is nagyon ideges. Én szerintem valamit megtudott, csak nem akar minket beleráncigálni, belekeverni.
-És Hazz nem is állította meg?-kerekedtek ki a szemeim.
-Nem, azt mondta, hogy ha elakar menni akkor menjen.
-Összevesztek.-jelentettem ki.-Danielle?
-Igen?-mondta halkan.
-Még Eleanoréknál vagytok?
-Igen, gyere ide te is. Együtt kitalálunk valamit.-nyugtatott.
-Rendben, 10 perc.-mondtam, majd letettem.
Ahogy mondtam, 10 perc elteltével már a kanapén ülök és mindenki gondolkozik, hogy, hogy találhatnánk meg.

Ashley szemszöge:
Arra lettem figyelmes, hogy rezeg a telóm. Kivettem a zsebemből, majd megnyitottam az sms-t. Ádám küldte át a címet. Szóval a tervem egyik fele sikerült. Már csak rajtam múlik.
-Öhm..nekem most el kell mennem.-mondta, majd választ sem várva kirohantam az utcára, miután felöltöztem. Hideg volt, a szél csípte az arcom. Jobban összébb húztam a kabátom, s leintettem egy taxit. Bediktáltam neki a megadott címet és vártam, hogy megérkezzünk. Hamar leállt egy gyönyörű háznál, én pedig miután fizettem, kipattantam az autóból. Gyors léptekkel haladam az ajtóhoz, s megnyomtam a csengőt. Nem is kellett sokat várnom, mire az ajtó kinyílt, s megpillantottam a gyanúsítottamat.

28. Rész

Halihoooo!!! Emberkék, meghoztuk az új részt!!! Igen ilyen se túl gyakran lesz, hogy egy nap két rész, de most így jött ki. :D Reméljük, hogy mindenkinek tetszeni fog. Kommentelni, vagy valamilyen nyomot hagyni kötelező!! Köszönjük! Jó olvasást!!
                                                                                         By: Ada

28.rész
Samantha szemszöge:
Nos... nem igazán rajongtam a filmért, de Danielle boci szemeinek ki tud ellenállni? Hamarosan megérkeztek a csajok, immáron üres kézzel. Elfoglaltuk a moziban a helyünket, ( Danielle, Eleanor, én és Ashley ) s kezdődött a film. Nem tudom, hogy miért, de a szemeim Ashre vándoroltak, s észre vettem, hogy sír. Nem hangosan, csak épp, hogy szipogott.
- Ash! Ash, mi a baj? - suttogtam neki, s elkezdtem a kezét simogatni.
- S.. semmi. Minden oké, nézzük a filmet. - törölte le a könnyeit.
- Majd elmondod? Úgyis szerettem volna már beszélni veled.
- Igen, én is. - mosolyodott el halványan.
***
Miután vége lett a filmnek elmentünk egy étterembe vacsorázni. Én a kedvencemet ettem: rántott sajt, burgonyapűre, halrudakkal és tartármártással. Mennyei volt!! Mikor mindenkinek megtelt a pocakja együtt ballagtunk Eleanor házába.
- Csajok! Nem aludnátok itt?? - nézett kutyaszemekkel a göndörke.
- Hát... végül is még tart a nap, nem? - vigyorogtam. - Ash! Felhívom anyuékat, biztos megengedik. - bólintott majd bementek a házba.
Én kint maradtam és tárcsáztam anyut.
- Haló?
- Szia anya! Csak azért hívlak, mert Ash és én szeretnénk ma Eleanornál tölteni az estét. Ma ilyen csajos napot tartunk és még vissza van egy csomó bőgős film...
- Rendben, picinyem. Érezzétek jól magatokat!
- Köszi, anyu! Szeretlek!
- Én is, kincsem. Aludjatok jól. - s letettük. Már léptem volna vissza, ha egy kar nem fonódott volna az enyémre, s nem rántott volna el. Egy halk sikoly szaladt ki a számon, de az illető befogta, s magával hurcolt. Nagyon megijedtem. Nem láttam az arcát, hisz háttal volt nekem. A kezén bőrkesztyűt viselt. Könnyeim hullottak a félelemtől.
- Ne sírj, drága! Csak a te érdekedben teszem. - s egy zsebkendőt nyomott az arcomba, amitől elvesztettem az emlékezetemet.

Danielle szemszöge:
- Hol van már Sam? Azt mondta egy telefon, nem kéne már itt lennie?? - aggódtam.
- Hmm... nem tudom, Sam okos lány, biztos, csak azt akarja, hogy úgy aggódjunk érte ahogy most te. - nevetett Ash. - Mikor kicsik voltunk, mindig ezt játszotta velem. Egy idő után úgyis előjön.
- És mi van, ha elment Niallel? - tette fel a második lehetséges kérdést El.
- Az is lehet. - nyugodtam meg egy pillanatra. - De ha itt hagyott minket én nem tágítok, beolvasok neki. Csajos napnak beszéltük meg, erre elmegy... - durcáztam. Nos igen. Nagyon megkedveltem Samet, mintha a tesóm lenne. Nagyon aranyos és értelmes lány, de van amikor elveszti a fejét és mi pont azért vagyunk itt, hogy gatyába rázzuk. Bevallom én még egy kicsit nyugtalan vagyok. Nem akartam a lányoknak mondani, mert megint azt a választ kapnám: nyugi van Dani, túlzol!
- Elmegyek wc-re mindjárt jövök. - mentem a helységre. Elővettem a telefonom és tárcsáztam Niall számát. Biztos, ami biztos.
- Haló? - szólt bele a szöszi álmos hangon.
- Szia, Niall én vagyok. Sam veled van? - tértem a tárgyra.
- Nem, nincs. Nem úgy volt, hogy csajos napotok van? - ásított.
- De. Ne haragudj, hogy felkeltettelek. Csak azért kérdem, mert még nem jött vissza és azt hittük, hogy lelépett veled. De nem, akkor mindegy.
- Várj! Azt akarod mondani, hogy Sam eltűnt? - hangja mély és aggódó lett.
- Nem, nyugi van. Nincs semmi baj. Lehet elment valami esti boltba kajáért. Majd hívunk. Jó éjt. - s leraktam a telefont. Nem akartam, hogy Niall is aggódjon. Pláne ha az egész csak tréfa, a lányok kiröhögnének, hogy mennyire betojtam...
- Ilyen  sokáig? - húzogatta El a szemöldökét.
- Nézzünk filmet. - tereltem el a témát.
- Nem kéne Samet is megvárni? - nyugtalankodott El.
- Jó hívjuk fel... - adta be a derekát Ash. Kimentünk az udvarra és elkezdtük csörgetni. Hirtelen zenére lettünk figyelmesek, s meg is találtuk a forrását. Sam telefonja... ajjaj...
- Lányok!! - uralkodott el rajtam a félelem.
- Sam... - aggódott most már a Ashley is
- Te jó ég! Én mondtam, én mondtam!! - kezdtem el sírni.
A telefont egy bokor aljába találtuk meg betörött képernyővel. Mindenkin eluralkodott a pánik. Az első, ami eszembe jutott az Niall... újra kezembe vettem a telefonom és már hívtam is...

Niall szemszöge:
Már rég aludtam, amikor a mobilom hangosan elkezdett csörögni. Sam énekelt, igen Ő a csengőhangom. A kijelzőn Danielle száma villogott. Értetlen arccal vettem fel.
- Na elő került?? - mosolyogtam.
- Niall... - hangja elcsuklott.
- Igen? - kezdtem aggódni.
- Nem!! Niall, Samantha eltűnt!! Itt vagyunk kint a kertben és csak a törött mobilja van meg... nem tudjuk hol van. Niall, annyira félek, hogy baja esik. Gyere ide, kérlek siess! - sírt a telefonba.
Na nekem csak ennyi kellett. Kinyomtam a mobilt, s rohantam az ajtóhoz. Feltéptem a kocsi ajtót, s teljes gázzal mentem El lakására. Mikor odaértem, a lányok a kanapén ültek és sírtak.
Tipikus lányok, na mindegy...
- Hol van? - ingerült voltam, s a szavakat is durván vágtam nekik oda.
- Niall, kérlek nyug..
- Nem nyugszom le!! Hol van?? Hová ment?? Mi a fészkes fene történik itt?? - ordítottam.
- Nem tudjuk, Niall! Mi is annyit tudunk, amennyit te!! Higgadj le és gondolkodjunk, hogy merre mehetett. - persze... most nekem pont gondolkodni van ingerem...
- Már csak azt kéne - s kiszaladtam az ajtón, remélve, hogy megtalálom életem szerelmét.