34. rész

Sziasztook. Nagyon sajnálom ezt a rengeteg késést, tényleg. Nem is akarom tovább húzni, mivel nem készültem monológgal. Jó olvasást. Puszi :* Ada :))xxx
Samantha szemszöge:
Vége a rémálomnak. Már csak eggyel kell megbírkóznom, mégpedig a kórházzal. Nem szeretem a kopár fehér falakat és fertőtlenítő szagát. Akárhányszor idekerültem sosem tudtam normálisan aludni. A kórház nem az én helyem.
Lassan nyílt az ajtó és az én megmentőm lépett be rajta, egy halom csokival a kezében. Akaratlanul is elmosolyodtam.
- Hogy vagy, Kincsem? - jött oda hozzám.
- Már jobban. Csak fáj a kezem. - mindketten a begipszelt karomra néztünk, mire Niall elővett egy tollat, és ráfirkantotta a nevét.
- Tessék, egy autógramm. - emelte fel büszkén a fejét.
- Úristen! Te jó ég! Autógrammot kaptam Niall James Horantól! Mindjárt elájulok! - legyeztem magam.
- Hahaha. Nagyon vicces vagy. - vágta be a durcát, és hátat fordított nekem.
- Niall... köszönöm. - komolyodtam el.
Mondatomra megfordult és leült az ágyam szélére, majd szorosan magához ölelt.
- Annyira megijesztettél. Már a legrosszabbra gondoltam... hiányoztál. - szemei csillogni kezdtek.
- De itt vagyok. És te is nagyon hiányoztál. - mélyen a szemébe néztem, majd lassan közelítettem meg ajkait, míg rá nem tapadtam.
Kezemet felvezettem a tarkóján, majd a hajába túrtam.
- Hmm... ne csináld! - figyelmeztetett.
- Mégis mit? - mosolyodtam el.
- Tudod te, még hozzá nagyon is jól. - ült ki a kaján vigyor arcára.
- Tényleg nem tudom. - húztam az agyát. És hogy a válaszom hihetőbb legyen széttártam kezeimet.
Azzal a lendülettel támadta le ajkaimat, s megmarkolta a derekamat. Követelte a válaszom, amit természetesen meg is kapott. Újra a hajába túrtam, mire lefektetett az ágyra, s felém magaslott.
- Na de kérem, ez itt egy kórház! - jött be egy nővér fejét fogva. Niallel azonnal szétrebbentünk, és pironkodva néztük a földet, miközben egy bocsánat hagyta el szánkat.
Megnézte, hogy minden rendben van -e velem, majd mikor leírta a papírra az eredményeimet, egy utolsó pillantást dobott felénk figyelmeztetésképpen, aztán kiment. Megkönnyebbülve fújtuk ki a levegőt.
Egymásra néztünk, de nem bírtuk tovább. Olyan hangosan nevettünk fel, hogy szinte tőlünk zengett az egész kórház. Már nagyon fájtak a bordáim, de még mindig röhögtünk. Nem sokára nyillott az ajtó, mire lecsendesedtünk, s amikor megláttuk barátnőmet belépni rajta újra nevetesben tőrtünk ki.
- Húha... most vagy nagyon rosszul áll a hajam, vagy ti csináltatok valami nem kórházba illőt. - tette kereszte a kezét Ash.
Ledermedtem, amint kitalálta, hogy mi is van a levegőben.
- Honnan tudtad? - addigra már Niall is abbahagyta a nevetést.
- Hmm... csak magamból indulok ki. - mosolygott végre előszőr.
Újra elnevettük magunkat, majd elmeséltük, hogy mi is történt. Ő is csak a fejét fogta.
Nem sokára vége van a látogatásnak és jön az esti vizit.
- Szervusz Kincsem, pihenj jól és vigyázz magadra. Holnap délelött jövök érted. - adott egy puszit a homlokomra, majd hosszasan megcsókolt.
- Na jól van, elég lesz. - választott minket szét Ashley, mire csak kuncogtam egyet. - Szia Sam, aludj jól. Holnap nem tudok eljönni, mert Harry valami meglepetést akar, így nála is töltöm az éjszakát.
- Rendben. Jó éjt. - öleltem meg.
- Na jól van, elég lesz. - most Niall szedett szét minket. Komolyan mint két gyerek, úgy viselkednek.
- Szia, Szerelmem! - ölelt át.
- Szia. - arcomat a nyakába fúrtam és mélyen beszívtam férfias illatát.
Elengedett és egy utolsó csókot adott ajkaimra, majd mindketten kimentek.
Másnap délelőtt mindent rendben találtak, így kora délután már mehettem is haza. Most itt fekszem a szobámba és zenét hallgatok. Niall hazaugrott pár cuccáért, mert itt tölti az éjszakát.
Egy pillanatra lehunyom a szemem, s amikor kinyitom Niall van felettem.
- Te jó ég! Normális vagy? - löktem le magamról.
- Hé! - elkapta a kezem és szorosan magához húzott. - Tudod, hogy engem nem tudsz lerázni. - mosolygott kajánul.
- Sajnos tudom. - néztem szemeibe.
- Sajnos? - húzta össze szemöldökét.
- Szeretlek! - öleltem meg hosszan.
- Engem ki nem?! - ölelt vissza.
- Tudod, ilyenkor azt kell mondani, hogy én is szívem, édes vagy, nem pedig nagyképűen kérkedni.
- Sam! Minden oké? - engedett el.
- Már miért ne lenne? - ez most komoly?
- Feszült vagy. Nem szoktál így kiakadni. Csak vicceltem. - hangja kezdett halkulni.
- Jól vagyok. - ugrott a hangom egy oktávot.
- Látod. - szomorodott el.
- Haj, nincs semmi bajom, csak fáradt vagyok. Ennyi. Tényleg, semmi! Feszült vagyok, mert már nagyon régóta nem aludtam ki magam. Nem kell mindig a legrosszabra gondolni. - már kezd idegesíteni a folytonos aggódása. Tudom, hogy miattam csinálja, de már kezd sok lenni.
- Oké. Megyek lezuhanyzom. - kapta fel a cuccát majd eltűnt az ajtó mögött.
Azt hiszem, most tényleg megbántottam... de talán jobb is egy kicsit így. Talán... szünetelni kéne... talán... el kéne engednem...