20. Rész

Sziasztook!!! Itt van az új rész reméljük tetszeni fog. Jó olvasást!!!

                                                               By: Ada     

Sam szemszöge:
Az életem száznyolcvan fokos fordulatot vett, amióta találkoztam Niallel. Akkoriban nem érdekeltek a fiúk, hanem inkább az éneklésre koncentráltam. Mostanában azt is csak halasztom. Adammal már vagy egy hónapja nem gyakoroltunk. Fel kellene hívnom, hogy még élek, s virulok és szeretnék újra a stúdióba járni. Hamar előkaptam a telefonomat és megkerestem a névjegyzékben a számát. Néhány csengés után fel is vette:
- Haló?
- Szia Adam, Samantha vagyok.
- Ohh! Szervusz! Ezer éve nem hallottam felőled. Hogy-hogy már nem jársz?
- Hát... történt egy két dolog, ami akadályozott, de most szeretnék újra járni.
- Hűha... nem biztos, hogy tudnál... - mondta kicsit fura hangon.
- Öhm... miért? - kérdeztem félénken.
- Hát... mivel ugyebár eltűntél és több jelentkező is jelentkezett, hogy kéne nekik menedzser így elvállaltam. Sajnos nem tudok egyszerre két ember menedzsmentje lenni...
- Aha... értem... - mondtam szomorúan.
Tudtam! Tudtam, ha valami összejön - ebben az esetben Niallre gondolok - akkor tuti, hogy más dolog pedig kudarcba fullad. Nem hiszem el... miért pont ez? Mit fogok csinálni éneklés nélkül?
- Viszont,ha változni fog valami, akkor te leszel az első, akit hívni fogok.
- Jó. Köszi. Szia. - tettem le bágyadtan a telefonomat.
Ennyi? Tényleg ennyi? De nem adhatom fel az első akadálynál. Be kell bizonyítanom, hogy én jobb vagyok mint bárki más, meg kell mutatnom Adamnak, hogy értékes lányt veszített el... ráadásul még Niall is tud nekem segíteni. Ekkor megszólalt a csengő. Gyorsan lerohantam az emeletről és kinyitottam. Két kék szempárral találtam szembe magam.
- Szia Sam! - adott két puszit az arcomra, majd megölelt.
- Szia Niall! Gyere beljebb.
Leültünk a kanapéra egymással szembe.
- Mizu? - törte meg a csendet.
- Semmi különös... - próbáltam a szomorúságot elnyomni a hangomból.
- Az jó.
-Nos... mit csináljunk?
 - Nem tudom... nézzünk filmet. - adtam az unalmas ötletet.
- Filmet? Hat... nekem jobb ötletem van. - jött közelebb. Megfogta a kezem és a mellkasára húzott. - Van itt rajtunk kívül valaki? - nézett a szemembe.
- Öhm... nincs... de, miért? - kezdtem egy kicsit félni... ilyen téren még nem ismerem őt.
- Hát... - ajkait az enyémekre tapasztotta és vadul kezdett csókolni. A hátamra fordított így ő került felülre. Hiába próbáltam, nem tudtam kiszabadulni. Elkezdte az oldalamat simogatni, és gyengébb tempóba kapcsolt. Ez már nekem is kedvező volt, mert tudtam követni. Nem tudtam mi volt a szándéka, de tetszett amit csinál velem. Már nagyon régóta vonzódunk egymáshoz, természetesen nem akartam odaadni magam neki, de érezni akartam szeretetét. Hirtelen elvette ajkait az enyémekről és a szemembe nézett.
- Éhes vagyok!
- Ezért támadtál így le? - mosolyodtam el
- Csak így bírom ki kaja nélkül! - mosolygott kajánul.
- És ha csinálok neked valami fonom kaját?
- Hát... akkor még jobban imádni foglak! - csókolt meg. Miután elváltak ajkaink leszállt rólam, majd felsegített.
- Mit kér az Úr enni? - fordultam vele szembe.
- Valami olyat, amit a magácska keze készít.
- Jó. Mit szólnál a palacsintához?
Megfogta a kezemet és közelebb húzott magához. Ajkai érintették a fülemet, miközben beszélt.
- Hmm... tökéletes... - morogta halkan. Még a hideg is kirázott... egy apró kis mozdulattal is az őrületbe tud kergetni. Minden tettével levesz a lábamról.
- Ahhoz, hogy eltudjam készíteni először el kell, hogy engedj. - próbáltam szabadulni fogásából de kezei erősen tartottak.
- Muszáj? - kérdezte csalódottan.
- Igen. - s elengedett.
Gyorsan elővettem a hozzávalóját és összemixeltem őket csomómentesre. Addig Niall leült velem szembe és onnan figyelte miként sürgök a konyhába.
- Mikor lesz kész? - türelmetlenkedett.
- Még csak most kezdem el sütni. Ha annyira unatkozol akkor gyere ide és süsd ki te. - tettem csípőre a kezem.
- Öm...ok. De nem ígérem, h ehetők lesznek. - nevetett huncutul.
- Majd meglátjuk.
Kezébe adtam a serpenyőt - előtte megkentem olajjal - és a merőkanalat. Óvatosan öntötte bele a palacsinta tésztát, de még így is félre ment. Mikor lerakta a kanalat megnéztem, hogy mennyit tett bele. Te jó ég! Kb. két centi vastagon áll benne a tészta... ez egy kicsit nagyon vastag...
- Most kell megfordítani? - megemelte a tésztát egy késsel, majd rám nézett.
- Igen. De óvatosan nehogy...
Mire kimondtam volna már késő volt. Megfogta a serpenyőt és a benne lévő ételt feldobta a magasba. Szegény tészta a plafonon ragadt...
- ... oda ragadjon.
- Későn szóltál... - fordult felém lebiggyeztett ajkakkal. Mikor újra felnéztünk az áldozatra az hirtelen elvált a mennyezettől és Niall szőke tincseire potyogott. Hirtelen elkapott a nevető görcs, amilyen pofát vágott hozzá... eszméletlen! Na jó. Ennek a srácnak nem erőssége a főzés... ezt már bebizonyította.
- Áh szóval így állunk? - jött közelebb.
- Ne, ne, ne! Niall kérlek! Ne gyere felém! - hátráltam. Leszedte a fejéről a félkész palacsintát és az arcomba nyomta.
- Kin is nevettél az előbb? Drágám!  - most őt kapta el a nevetés.
- Niall James Horan!!! Ezt még nagyon megbánod!!! - ordítottam. Persze nem voltam valóban ideges, de azért... na!
- Te tudod a teljes nevemet? - nézett csodálkozó arccal.
- Gyere ide!! - suttogtam de úgy hogy ő is hallja.
Elindultam felé mire kirohant a Konyhából egyenesen a hálószoba felé...
...TO BE CONTIUNED...